Folyóiratok
Kalangya |
|
| Szerkesztők: | Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán, Bencz Boldizsár (1932/1) Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán (1932/2–6) Szenteleky Kornél, Csuka Zoltán, Radó Imre (1932/7–1933/7) Szirmai Károly, Radó Imre, Kende Ferenc (1933/8–1934/2) Szirmai Károly, Kende Ferenc (1934/3–1934/10) Szirmai Károly, Kende Ferenc Herceg János (1934/11–1935/4) Szirmai Károly, Kende Ferenc (1935/5–1936/8) Szirmai Károly, Draskóczy Ede (1937/1–1941/3) Herceg János (1941/4–1944/8–9) |
| A Kalangya című délvidéki irodalmi folyóirat első száma 1932. május 1-jén jelent meg Újvidéken Szerkesztője Szenteleky Kornél (1893–1933), a vajdasági magyar irodalom szellemi atyja, aki egy személyben volt költő, író, műfordító, orvos; társszerkesztői Csuka Zoltán (1901–1984) költő, műfordító és Bencz Boldizsár (1910–1949) költő, színműíró voltak. A folyóirat címe egyúttal programot is jelentett, miként azt jelszava is jelezte: „Gyűjtsd a termést kalangyába!” Programját a szerkesztő fogalmazta meg Köszöntjük az olvasót című bevezetőjében: „Köszöntjük az olvasót, aki némi kíváncsisággal és talán már kevesebb bizalmatlansággal veszi kezébe az első számot, mert hiszen ez az első szám nem is első szám, nem bizonytalan nekivágás járatlan csapáson, hanem folytatása és újrakezdése annak az útnak, amelyen a Vajdasági Írás1 közel két esztendeig ment fokozódó szellemi erővel és elismeréssel. A Kalangya tulajdonképpen a Vajdasági Írás folytatása, sőt még több szeretne lenni, mint elődje. A Vajdasági Írás kimúlása óta ugyanis irodalmunk értékekkel szaporodott, virágosabb, lombosabb lett az alföldi akác, már nemcsak az idegen vesz észre bennünket, hanem az akácillatra felfigyelnek az ifjú, ígéretes lelkek, meg a bölcsen emlékezők, sőt az is lehet, hogy a százláncos gazda, a nyájas mosolyú városi ügyvéd is meg fogja állapítani a növekedést és a lombosodást… Mi minden értéket össze akarunk gyűjteni, mint ahogy a gazda minden életet, minden kalászt kalangyába gyűjt. A jugoszláviai magyar irodalom minden olyan alkotását, amely egy irodalmi szemlébe illik és kívánkozik, a Kalangya szeretettel összegyűjti és bemutatja. Ezért a Kalangya úgy itt az országban, mint a külföldön hűen, őszintén és büszkén fogja reprezentálni irodalmunkat. A Kalangya kötelességének tartja továbbá, hogy művészi átültetésekben bemutassa a jugoszláv irodalom kiváló értékeit, mint ahogy a Vajdasági Írás is tette. Mi tudjuk legjobban, hogy milyen fontos egymás megismerése, hiszen minden félreértés és ellentét okozója egymás nem ismerése vagy félreismerése. A két kultúra közötti hídverés életünk egyik legnemesebb feladata…”2 Tehát írók és művek kalangyába gyűjtésének a szándéka hívta életre a folyóiratot, akinek szerkesztője „ekkor már nem csupán valóságismerettel és gazdag szerkesztői tapasztalattal rendelkezett, hanem azzal is véglegesen tisztába jött, hogy az individuális művészi alkotásnál sokkal többet ér a közösséget megtartó, a művelődés szintjét emelő cselekvés, bármekkora árat is kell fizetnie érte”3. Így ebben a nemes szándékban az esztétikai érdekrend, a szigorú kritika helyett jóval nagyobb hangsúlyt kap a derűlátás és a tájjelleg („couleur locale”), valamint az életérdekű, a kisebbségvédelmi irodalomnak a megszervezése. 1942-től a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség Irodalmi-Kulturális Szemléjeként jelent meg Délvidéki Irodalmi és Művészeti folyóirat alcímmel. Az 1943/4. számtól a borítón látható a Szenteleky Társaság 1943 feliratú körpecsét. A Kalangya megjelenésének nehézségére mutat, hogy időnként a tervezettnél kevesebb szám jelent meg, ill. szünetelt a kiadása. A kezdetet jellemző mindent és mindenkit begyűjtésének igénye után a Szirmai Károly (1890–1972) prózaíró, kritikus, jogász szerkesztésében megjelenő folyóirat második korszakát a dilettantizmus visszaszorítása jellemzi. Az szerkesztő már kendőzetlenül értékelte a kezébe kerülő kéziratokat a túlságosan is udvarias Szentelekyvel ellentétben, s azon fáradozott, hogy folyóirata a legszínvonalasabb magyar lapok, mindenekelőtt a Nyugat nyomába léphessen. A folyóirat három korszaka közül figyelmünk ezúttal az utolsóra irányul, amely egybeesik az ún. „magyar időkkel”. A folyóirat első háborús száma 1941 decemberében jelent meg Herceg János (1909–1995) író, műfordító szerkesztésében és a Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség támogatásával. Az előző két korszakhoz képest az új Kalangya összképe jelentős eltéréseket mutat. A rezsimváltozás után semmissé lettek azok a hatóerők, amelyek hosszú éveken át meghatározták a folyóirat kisebbségi irodalompolitikáját, hisz a magyarság itt máról holnapra többségi helyzetbe került. Herceg János a teljes regionalizmus igézetében veszi át az új Kalangyát, hogy az ismét közvetítő szerepét vállalja magára, de „most már nem északról, hanem innen északra és az ország minden részébe visz üzenetet”, mert „most azt kell megmutatni, hogy mi a Délvidék; a húszesztendei elszakítottság mit alakított ki benne irodalmi, népi, szellemi, tudományos, művészeti, gazdasági és nemzetiségi téren egyaránt”4. Herceg tisztán látta azt is, hogy az adott helyzetben képtelenség tisztán irodalmi folyóiratot kiadni, hiszen a munkatársak egy része elnémult, egy másik részét elsodorta a háború, a bánságiak pedig (pl. Kristály István, Börcsök Erzsébet) – német megszállás alá kerülve – csak elvétve hallathatták hangjukat. Éppen ezért cikkírókat gyűjt maga köré, akik a numizmatikától a zombori galambászkodásig szinte minden olyan vajdasági életjelenségre ügyelnek, amely „délvidéki” vonatkozása ürügyén a folyóiratba bekerülhet. A lap terjedelmes beszámolókat közöl egyebek között ilyen címekkel: A dolgozó Délvidék, Végvári sorsvállalás, Bácska kegyhelyei, Délvidéki színek és hangulatok, Dél-magyarországi címerek, A bácskai németek, A délvidéki görögkeleti szerbek egyházi élete stb. A szerkesztő erről az időszakról készült kétéves „számadásában” büszkén állapítja meg, hogy „a Délvidéknek csaknem minden fontosabb kulturális, gazdasági és tudományos kérdésével foglalkoztunk. A szépirodalom mellett képzőművészeti életünket is számon tartottuk. Legerősebb tárgyköre a Kalangya íróinak azonban mégis a nemzetiségi kérdés volt. Ennek magyarázata kétségkívül kisebbségi sorsunkban keresendő: a délvidéki embernek ez a kérdés áll legközelebb a szívéhez. S bizonyos elégtétellel mondhatjuk, hogy a nemzetiségi kérdést tárgyaló számtalan tanulmány között egyetlen egyet sem találunk, amely ne a megértés és a kölcsönös megbecsülés útját építette volna. Nincsen a Kalangya két évfolyamában egyetlen mondat, amely bármely velünk élő népre sértő lehetne.”5 A Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000) összegezése szerint a folyóirat „munkatársai Adorján András, Bencz Boldizsár, Berényi János, Börcsök Erzsébet, Csuka János, Cziráky Imre, Dudás Kálmán, Farkas Geiza, Fekete Lajos, Kázmér Ernő, Kisbéry János, Kristály István, Laták István, Markovich (Majtényi) Mihály, Polácsi János. A Kalangya fordításban közli a délszláv népek irodalmát (Ivo Andrić, Jovan Dučić, Miroslav Krleža, Todor Manojlović, Veljko Petrović, Tin Ujević); kapcsolatot teremtett a magyarországi és az erdélyi irodalommal; közli Kosztolányi Dezső, Németh László, Reményik Sándor, Weöres Sándor, Franyó Zoltán, Szemlér Ferenc írásait. A kezdetet jellemző mindent és mindenkit begyűjtés igénye után a »Szirmai-korszak« a dilettantizmus elleni harc jegyében telik: kevesebb munkatársa van, de színvonalasabb írásokat közöl. A harmadik, ún. »Herceg-korszakot« a regionalizmus és a Vajdaságban élő népekkel vállalt sorsközösség bizonyításának szándéka jellemzi. Az írásokat a szépirodalmi szövegek mellett a Láthatár, a Kisebbségi Szemle, a Kisebbségi Kultúrélet, az Irodalmi Szemle, a Téka, a Könyvek, a Képzőművészet, a Színház című többnyire rendszertelenül jelentkező rovatokba sorolták a folyóirat szerkesztői. A Kalangya közölte Radó Imre, Mélypont alatt (1933/1–1934/12) és Havas Károly Öreg ház a csirkepiacon (1939/7–8–1940/10) című regényét, valamint Németh László Ember és szerep (1933/11, 12–1934/1–12), VII. Gergely (1939/3, 4–5) és Papucshős (1939/7–8, 9) című drámáját. A Kalangya időnként eseményhez kötődő számot adott ki, 1933/5: a dubrovniki PEN Kongresszus tiszteletére, 1933/8: Szenteleky Kornél emlékére, 1934/9: Milkó Izidór emlékére, 1936/3: Kosztolányi-szám.”6 Jegyzetek 1. 1928 szeptemberétől a Képes Vasárnap mellékleteként (15 szám), majd pedig 1929-től önálló publikációként (13 szám) Szabadkán megjelenő irodalmi kiadvány Szenteleky Kornél szerkesztésében. 2. Kalangya, I. évf. 1. (1932. május) sz. 3–4. p. 3. Vajda Gábor: A magyar irodalom a Délvidéken. Trianontól napjainkig. Budapest, é. n., Bereményi Könyvkiadó, 68. p. 4. Herceg János: Számadás. Kalangya, XII. évf. 12. (1943. december) sz. 563. p. 5. Uo. 564. p. 6. Gerold László: Jugoszláviai magyar irodalmi lexikon (1918–2000). Újvidék, 2001, Forum Könyvkiadó, 144. p. | |
Lapszám:
Borítólap |
Kalangya, IV. évfolyam (1935. november) 6. szám, 401–480 p.Szerkesztő(k): Szirmai Károly, Kende FerencKalendáriumIrodalmi szemleAkadémia |
| Csatolt állományok: |
1935_11.pdf (11.86 MB) 
kalangya_1935.11.doc (462 kB) 
|
Frissítés időpontja: 2009-06-23
Fejlesztette: GAS Softwares