Folyóiratok

Kalangya, IV. évfolyam (1935. november) 6. szám, 401–480 p.

Adolf Hitler új politikai programot adott a német nemzetnek, Rosenberg Alfréd, a nemzeti szocialista párt bölcselője és kulturális tanácsadója, a Völkischer Beobachter egykori főszerkesztője pedig a párt spirituális céljait és programját vetette meg.

Rosenberg Alfréd munkáiban és beszédeiben kristályosodik ki Németország új urainak bölcselete, kulturális és vallási világszemlélete.

A Rosenberg horogkeresztes világnézetének tanulmányozása tehát azonnal rávilágít azon a vallási és kultúrharc legmélyebb indító okaira, amelyet a III. Birodalom a katolikus egyház ellen folytat, de magyarázatul szolgál mindazon események valóságos megértéséhez is, amelyek ma Németországban a katolikusok és a nemzeti szocialista párt között lejátszódnak.

Ez a vallási forradalom – amelynek egyes mozzanatairól a lapok szinte naponta írnak – az európai kultúra jövő fejlődése szempontjából igen nagy horderejű, és jelentőségében talán csak a reformációval hasonlítható össze.

A németországi katolikus ellenes áramlat spiritusz rektora sokáig el akarta hitetni a világ közvéleményével akciójának magánjellegét (lásd Mythos des XX. Jahrhunderts, bev. 22. oldal), de ez a törekvése nem sikerült, mert ma már az egész világon köztudomású, hogy az a világszemlélet, amely Rosenberg Alfréd munkáiból, de különösen a Mythos des XX. Jahrhunderts című könyvéből kiáramlik, nem csupán Rosenberg meggyőződése, hanem magának a Führernek és a nemzeti szocialista párt vezetőségének eszmei programját és világszemléletét képezi.

Az a leplezetlen támogatás, amelyben a német birodalmi vallás- és közoktatásügyi hatóságok a Mythos des XX. Jahrhunderts című könyvet részesítették, és az a tény, hogy magát a szerzőt a londoni diplomáciai szolgálatból hazarendelvén, a német ifjúság legfőbb nevelőjévé és az N. S. D. A. P. kulturális vezérévé léptették elő, félre nem magyarázható jele annak, hogy az uralkodó párt magát a Rosenberg bölcseletével azonosította, s azt sajátjának tekinti. Ezt bizonyítja Mr. Strasser Ottó, a nemzeti szocialista párt egyik alapítója is Ministersessel oder Revolution című könyvének 13. oldalán, [413] ahol szószerint idézi Hitler Adolffal folytatott beszélgetését. Ezek szerint Hitler a Mythos des XX Jahrhundertsről úgy nyilatkozott, hogy az a „legnagyszerűbb alkotás a maga nemében, és felülmúlja H. St. Chamberlain Die Grundlagen des XIX. Jahrhunderts című munkáját is.

A római Congregatio Saneta Officii 1934. február 14-én indexre helyezte Rosenberg Alfréd összes munkáit, és az indokolásban kimondotta, hogy azok a „katolikus egyház összes dogmáit, de magának a kereszténységnek alapjait is támadják elvetik s lebecsülik”.

A Szentszék sokáig várt ezen állásfoglalásával, de azután annál világosabban megmutatta, mily óriási s áthidalhatatlan szakadék tátong a katolicizmus és a nemzeti szocialista faji ideológiák között.

Róma e döntésével élesen szembehelyezkedett a német forradalom vulkánjából feltörni készülő új világeszmével, s ezzel egyidejűleg a német katolikusok lelkében megindult feltartóztathatatlanul a lelkiismereti szakadásnak folyamata, a belső harc a katolikus hit és az ösztönös faji érzés között, amelyet Rosenberg és társai a vallási meggyőződés magasságába akartak emelni.

Két hatalmas erő csapott tehát össze a német lelkek tengerén, mondhatnánk, majdnem az egész európai kultúra uralmáért, s ezen harc hullámai átterjedtek mindenhova, ahol németek és katolikusok élnek, sőt olyan nemzethez is, amelyekben meg volt az adottság a német faji ideák átplántálására.

A világ közvéleménye feszült figyelemmel kíséri a német katolicizmus hősi küzdelmét, annál is inkább, mert ez a küzdelem ma már messze kinőtt a német ügy kereteiből.

A német forradalom hevétől túlfűtött lelkekben örökérvényű igazságok küzdenek új világeszmékkel, amely igazságoknak győzelme fajokon és nemzeteken innen s túl, immár nem német belügy többé, hanem az egész világ problémájává tornyosodott.

E rövid tanulmánynak nem célja, hogy állást foglaljon ebben a harcban, sem az, hogy vitába bocsátkozzon a német faji világnézet megállapításaival, csupán arra szorítkozik, hogy plasztikusan kiemelje a Rosenberg-bölcseletből azokat a gondolatokat, amelyek ennek az új szellemi programnak alapjait és kiindulásait képezik, s hogy tárgyilagosan megkísérelje kimutatni a nacionálszocialista világnézetnek azon mozgató erőit, amelynek a katolicizmus elleni harcot táplálják.

*

Minden vallás alapproblémájánál, a természetfölötti Isten kérdésénél is, már nagy távolságra kerül Rosenberg a katolikus felfogástól. Das Verbrechen der Freimaurerei [414] című könyvének 175. oldalán a következőket írja: „Azt mondják: Isten teremtette az embert saját képére és hasonlatosságára, pedig ellenkezőleg, az ember teremtette meg istenét saját lénye szerint.”

A Mythos des XX. Jahrhunderts 438. oldalán Rosenberg arra az álláspontra helyezkedik, hogy „ …az Istenség fogalma az ember által formáltatott”.

Egyébként az Isten problémája a rosenbergi bölcseletben látszólag csak másodrangú fontossággal bír, és legfontosabb feladatának tekinti az új nemzeti szocialista vallás vér-dogmáját, „az északi vér mítoszát” megteremteni. Az „északi vér mítosza” Rosenberg evangéliumának alapja, alfája és omegája, és ebből kiindulva keresi a nemzeti szocialista faji történetkutatás is a világesemények magyarázatát és értelmét.

Azzal a katolikus felfogással ellentétben, hogy Isten mindennek mértéke és mérőléce, Rosenberg a következőket írja (lásd Mythos 655. oldal): „Demgegenüber erklart die neugeborene Weltanschauung unserer Zeit: die rassengebundene Volksseele ist das Mass aller unserer Gedanken, Willenssensucht und Handlungen und der letzte Masstab unserer Werte.” „Ezzel szemben azt hirdeti a mi újonszületett világnézetünk: a fajhoz kötött néplélek a mértéke minden cselekedetünknek, akaratunknak, vágyainknak, s az utolsó mérőléce a mi értékünknek.”

Rosenberg azt hiszi, hogy az új vér-dogma a „római teokráciát” örökre meg fogja semmisíteni. A Mythos des XX. Jahrhunderts 111. oldalán végre tisztán, felrajzolódik az új evangélium célja:

„Ma megszületik egy új hit – hangzik a bejelentés –, a vér mítosza, annak a hite, hogy a vér és a faj az emberben az, ami isteni. Tiszta meggyőződésünk és hitünk szerint az északi vér az a bizonyos misztérium, amely a régi szentségeket pótolta és legyőzte.” („Heute erwacht aber ein neuer Glaube: der Mythos des Blutes, der Glaube mit dem Blute auch das göttliche Wesen des Menschen überhaupt zu verteidigen. Der im hellsten Wissen verkörperte Glaube dass das nordische Blut jenes Mysterium darstellt, welches die alten Sakramente ersetzt und überwunden hat.”)

E nemzeti szocialista vér-dogma az alapja tehát a rosenbergi életfelfogásnak, s egyszersmind ősforrása mindazon hitnek és tanoknak, amely a nemzeti szocializmust a katolicizmustól elválasztja.

A német faji világszemlélet tisztán látja, hogy új vérdogmája súlyos belső konfliktusok szülője az északi népek lelkében, de álláspontja kérlelhetetlen. A Mythos des XX. Jahrhunderts 114. oldalán ez áll: „Minden kompromisszum a mi világnézetünk, és egyéb felfogás között már eleve magában rejti az összeomlás magját.”

A nemzeti szocialista vérvallás értelmében mindenkinek [415] teljesen függetleníteni kell magát minden „templomi és dogmatikus kötöttségtől.”

„Religion hat nur Himmelsreich mit uns zu tun” (a vallásnak csak mennyországhoz van köze) – hangzik a Mythos 131. oldalán, és a vallásfelekezetek Rosenberg szerint „csupán megváltoztatható eszközök lehetnek a nemzeti szocialista életfelfogás szolgálatában”. („Wandelbare Mittel im Dienste des nationalsozialistischen Lebensgefühls.”)

Ezen álláspont még jellemzőbben jut kifejezésre a következő sorokban (lásd Mythos 595. old.): „A vallások eddig csakis sablonok voltak, amelyek törvényeiket a népek életének élő, igazi törvényszerűségeire rá akarták kényszeríteni, s innen erednek az összes küzdelmek. E küzdelmek addig fognak tartani, amíg vagy a néplélek erői meg nem semmisülnek, vagy amíg a faji életerők nem diadalmaskodnak végleg a vallásokon. („Konfessionen sind bisher Schablonen gewesen, die ihr So sein dem lebendigen Dasein den Völkern aufzupragen bemüht waren. Daher die seelischen Kampfe. Diese werden nicht früher aufhören, als bis die Völker als Bewusstseinwerte verschwinden, oder bis das völkische Dasein seine Lebensgesetze den Kirchen aufgezwungen hat.”)

A nemzeti szocialista világnézetnek felfogása a kereszténységről is teljesen a faji szubjektivizmusból táplálkozik. „Nem a kereszténységnek köszönhetik a germánok erkölcsi értékeiknek megszilárdulását, hanem a germán faji tulajdonságok voltak azok, amelyek a kereszténység maradandóságát biztosították” – írja Rosenberg. („ …dass nicht das Christentum uns Gesittung gebraoht hat, sondern dass das Christentum seine dauernden Werte dem germanischen Charakter zu verdanken hat.”)

Rosenberg Alfréd felfogása szerint háromféle keresztény eszme van:

A nemzeti szocialista bölcselet megkülönböztet: 1. római, 2. német, 3. orosz-szláv keresztény eszmét – „a népek nemzeti és faji adottsága szerint”.

„Das Verbrechen der Freimaurerei” című könyvében a 161. oldalon Rosenberg tagadja, hogy a „római eszme” (római egyház) valóban keresztényi lenne, és An die Dunkelmanner unserer Zeit című vitairatának Die angebliche Einsetzung Petri című fejezetében pedig azt akarja bizonyítani, hogy Péternek, az első római pápának semmi köze sem volt Krisztushoz. Ugyanezen fejezetben azt írja, hogy „az Anyaszentegyház nem a kereszténység, hanem a lelki élet gúzsbakötésének és letörésének elvén épült fel ezen elv alázatos szolgáinak keresztény álarca alá rejtve”.

Rosenberg szerint Róma eddig csupán úgy tudta fenntartani hatalmát, hogy minden ellene indított támadást a hit elleni támadásnak minősített. (L. 153. oldal.) [416]

A nemzeti szocialista világszemlélet és a katolikus meggyőződés között egyik legfontosabb ütközőpont az Ótestamentum kérdése. Hogy mily nagy fontosságot tulajdonít a nemzeti szocialista faji világnézet az Ótestamentum irányában elfoglalt álláspontjának, nyilvánvalóvá válik Rosenberg következő soraiból:

„A mi állásfoglalásunk az Ószövetség szelleméhez képezi a fordulópontját jövőnknek”, az Ószövetséget pedig ezen világnézet a legvehemensebben támadja. („Hier in der Stellung zum Geiste des alten Testaments liegt der Angelpunkt der Gestaltung unserer Zukunft.”) (Lásd Das Verbr. der Freimaurerei”, 150. old.)

Rosenberg támadásának a Biblia ellen egyik vezérmotívuma a nemzeti szocialista világnézethez szorosan hozzátartozó antijúdaizmus, mert Rosenberg – akárcsak Renan – a Bibliát a zsidó népszellem produktumának tartja, és szívből gyűlöli, és a római egyház lényegéhez tartozónak tekinti. „Rómában győzött az Ószövetség zsidó istene”, írja, és azonnal hozzáfog, hogy a Bibliát vallási, erkölcsi és történelmi szempontból diszkreditálja. „Az Ótestamentum együgyű zsidó mesék gyűjteménye” – írja An die Dunkelmanner unserer Zeit című könyvének Der Kampf um das alte Testament című fejezetében – sem morális, sem vallási alapja nincs, s nem lehet az északi népek hitével összefüggésbe hozni.”

„A zsidók nem voltak egy Isten hívők, hanem törzsi isteneik voltak, s Jehova a törzsi istenek között primus inter pares volt, mint a legerősebb törzs istene.” „Jehova gyilkosságok, csalás, lopás ihletője volt, Ábrahám felhajtó, Jákob és József örökségcsaló, illetőleg közönséges zsidó gabonaügynökök voltak, s nem lehetnek az északi népek eszményképei.”

Majd tovább azt írja Rosenberg, hogy blaszfémiának tartja, hogy a katolikus egyház még mindig merészeli az Ótestamentumot az északi népeknek előadatni.

A Biblia elleni nemzeti szocialista támadásokra Faulhaber Mihály bíboros, müncheni hercegérsek, a strassburgi és würzburgi egyetem teológiai fakultásának volt rektora válaszolt ádventi beszédeiben, amelyeket Zsidóság, kereszténység, germánság címmel magyarul is kiadtak.

A bíboros beszédeiben hangsúlyozta, hogy „az Ótestamentum nem tekinthető a zsidó népszellem kivirágzásának, hanem az az isteni kinyilatkoztatás műve, és az ószövetségi zsidó nép csupán az isteni kinyilatkoztatás hordozója volt Krisztus haláláig, amely után nem ismervén fel a Messiás jövetelét, elbocsátották a kinyilatkoztatás szolgálatából”. Faulhaber hercegérsek a történelmi érvek tömegét vonultatja fel a Biblia elleni támadások leszerelésére, és arra a konklúzióra jut, hogy a „Sion-hegyi kinyilatkoztatás még mindig morális, állami, csa[417]ládi életünk egyetlen alapját képezi, és hogy a Tízparancsolat az a gyertya, amely a világ végeztéig világítani fog”.

A másik nagy ellentét a nemzeti szocializmus és a katolicizmus között az egyház nemzetközi jellege, ami a nemzeti szocializmus hipernacionális világfelfogásával össze nem egyeztethető.

Das Verbrechen der Freimaurerei című könyvének 55. oldalán a következőket olvashatjuk:

„Römischer Imperiumsgedanke, griechischer und ägyptischer Wahnkultus verbunden und gebunden durch den starren jüdischen Willen und die prinzipielle Intoleranz des alten Jehowa Geistes – das ist das Bild des vollendeten römischen Systems.”

„Dieses System wie es unverandert bis auf den heutigen Tag fortbesteht ist konsequent, gewaltig und es ist international.”

„Es verlaingt von allen Völkern den selben Glauben, es verlangt geistige wie physische Unterwerfung. Es kennt nur eine Sprache, es missachtet alle alle anderen Mundarten, es predigt aus einem Buch. Das ist das römische Prinzip.”

„A tökéletes római rendszernek képe a római birodalom gondolatából és görög–egyiptomi babona-kultuszból tevődik össze; összenőve és párosulva a szilárd zsidó akarattal, és a régi Jehova-szellemnek elvi intoleranciájával.”

„Ez a szisztéma, amely a mai napig változatlanul fennáll, következetes, hatalmas és nemzetközi; minden néptől ugyanazon vallást, a szellemi és fizikai alávetést kívánja, egy nyelvet ismer csupán, az összes többit megveti, és egy könyvből prédikál. Ez a római elv.”

Róma tehát Rosenberg szerint nem más, mint a zsidó szellem érvényesülése. (Lásd Das Verbrechen der Freimaurerei, 152. oldal.)

„A zsidó vallás a legnagyobb vallási türelmetlenséget hirdeti. Róma is! A zsidóság megköveztetést, megfojtást, forró fémnek a torokba való öntését írta elő azok számára, akiknek más volt a világnézetük, a római inkvizítorok pedig (akik között feltűnően sok volt a kikeresztelkedett zsidó) ugyanezt csinálták.”

„A Talmud minden nemzsidó könyv elégetését kívánja, Róma a könyvek ezreit égettette el.”

„A különbség Róma és Juda között csupán az, hogy az egyik esetben egy faj törekedett a lélek leigázására, a másik esetben pedig ugyancsak e fajból származó elv nemzetközi alakban.”

(„Der Unterschied zwischen Rom und Juda ist nur der, dass es einmahl eine Rasse ist, die auf Geistesknechtung ausging, das andere mal ein dieser Rasse entlehntes Prinzip internationaler Art.”) [418]

Azt, hogy a germánok az egyház által megkereszteltettek, Rosenberg akként magyarázza, „ … hogy Róma a zsidó elvet gondosan leplezte a jóhiszemű germánok előtt, és csupán az emberszeretet és a túlvilág gondolatát domborította ki (lásd 152. oldal)”.

A nemzeti szocialista történetkutatás szerint csakis így magyarázható, hogy a germánok alávetették magukat a római egyház dogmáinak. Azon kérdésre viszont, hogy a germánok, de általában a többi fajok katolikusai miért maradtak e „római zsidó idea” szolgálatában továbbra is a történelem folyamán, Rosenberg a következőképpen válaszol (lásd Verbr. d. Fr. 152. o.):

„…und damit die Germanen und überhaupt die anderen Katholiken den inneren Zwiespalt römisch jüdische Idee und wirkliche Kristentum nicht merken wird für die glaubige Menge die Aufmerksamkeit durch prunkhafte Demonstrationen beschlagnahmt.”

(„És hogy a germánok, de általában a többi katolikusok is a belső ellentétet a római zsidó eszme és a valóságos kereszténység között ne vegyék észre, figyelmüket pompás demonstrációkkal elterelték.”)

A rosenbergi antikatolikus propagandában nagy szerep jut a „pozitív” és „negatív” kereszténység új fogalmainak, amely fogalmak már a nemzeti szocialista párt híres pártprogramjának 24. pontjában szerepelnek lévén ott arról szó, hogy e párt a „pozitív kereszténység alapján áll.”

E „pozitív és negatív” kereszténységről azonban csak Rosenberg munkáiban, különösen a Mythos des XX. Jahrhundertsben nyerünk bővebb felvilágosítást (lásd Myth. 202. oldal), ami röviden a következőképpen foglalható össze:

A rosenbergi „pozitív” kereszténység az a kereszténység, amely Krisztus életéből csupán azon elemeket tekinti példának, amelyek az „északi nép lelkének megfelelnek”.

Általában megállapítható, hogy a nemzeti szocialista párt „pozitív kereszténységének” fogalma rendkívül homályos, s szemmelláthatólag csupán arra szolgál, hogy annál jobban kidomboríthassa az ún. „negatív” kereszténység ismérveit, amely új fogalomnak éle ismét a katolikus egyház ellen van irányítva.

Eszerint a „negatív kereszténység csupán a krisztusi szenvedésekből és annak halálából merít az életre alkalmatlan, babonákra és meg nem történt csodákra van alapítva (Mythos 72. oldal)”. Rosenberg szerint a negatív kereszténység lényeges ismertetőjele „az etruszk ázsiai elképzeléshez fűződő papi uralom és boszorkányos őrület”. („… etrusko-asiatischen Vorstellung zurückgehende Priesterherrschaft und Hexenwahn.”) Szerinte ez nem más, mint egy „intellektualistisch zauberhaftes [419] Gebaude” (intellektuális babonás építmény), amint ez a katolikus egyháznál megfigyelhető.

Rosenberg úgy véli, hogy a „pozitív” és „negatív” kereszténység már ősidők óta harcban áll egymással (Myth. 77. old.), és hogy ez a harc ma még elkeseredettebb, mint valaha volt, véleménye szerint „a negatív kereszténység az etruszk szíriai hagyományokra és absztrakt dogmákra támaszkodik, a pozitív kereszténység pedig megnyitja az északi vér erőit”.

Feltűnő és fontos a nemzeti szocialista világszemlélet e megállapítása. A nemzeti szocializmus antikatolikus propagandáját, mint a „pozitív” és „negatív” kereszténység örök küzdelmének egy fázisát próbálja feltüntetni.

A „negatív kereszténység” fogalmának antikatolikus propaganda iránya azonban el nem leplezhető formában kerül napvilágra a következő sorokból (Mythos 202. o.):

„A régi kelet-szíriai zsidó vallás saját magát detronizálja, mivel dogmatikája az északi lélek törvényszerűségeinek nem felel meg, és ezért összeütközésekhez vezet.”

„A mi egész állami és magánéletünk meg van fertőzve ettől a negatív kereszténységtől, de ma már beláttuk, hogy a római egyház negatív kereszténysége a mi lelkünknek nem felel meg, és az északi faj erőinek útjába áll. Ezért pusztulnia kell, hogy utat engedjen a germán keresztény szellemnek. Ez a célja a mi törekvésünknek.” (Lásd Mythos, 202. old.)

Nem kell különösebb vegyelemzést végeznünk annak megállapításához, hogy a rosenbergi ún. „pozitív kereszténység” lényegében semmi más, mint ugyancsak a faji világszemlélet „északi vér” dogmájának egy másik formája némi keresztényi hangulattal átitatva. A „negatív kereszténység” vizsgálata pedig ismét az egyház és a zsidóság elleni harcnak és gyűlöletnek elemeit hozza napvilágra.

*

Jelen kis tanulmány keretein belül lehetetlen volt kitérni a rosenbergi, vagy mondjuk inkább a nemzeti szocialista világszemlélet gondolatainak minden változatára és megállapításaira, de a fentebb felsorakoztatott idézetek összetömörített csoportja már elég bepillantást nyújt a nemzeti szocializmus és a katolicizmus küzdelmének hátterébe.

Egészen bizonyos, hogy e harcnak meg vannak a maga német belpolitikai indokai, mivel a volt német katolikus centrumpárt szétrobbantott egységei még mindig nyugtalanítólag hatnak az uralkodó pártra. De kétségtelen, hogy a katolicizmus és a nemzeti szocializmus küzdelmének valóságos és mélyen fekvő oka e két világnézet ellentétes célkitűzésében nyeri valóságos magyarázatát.

Az egyetemes Anyaszentegyház, az anyagtól és testtől, létében független örök életű lélek egyenlőségét hirdeti a faji [420] és nemzeti korlátok felett, az „egy nyáj, egy pásztor” elvét követi. A fajvédő világszemlét pedig, amely lényegében a fajok ősi harcának szellemi megnyilatkozása, azt vallja, hogy a lelket a test a fajiságon át meghatározza, és a fajok testi és szellemi elkülönítését tűzi ki céljául.

E megállapításunk latbavetésével különös hangsúlyt nyernek Rosenberg Alfréd következő szavai:

„A politikai forradalom befejeződött Németországban, a szellemi harc azonban csak most kezdődik (lásd Schwarzwalder Volksfreund, 1934 február 22. számát).

E jóslat, amely a „filozófiai Führernek” egyik programi beszédében hangzott el, azóta már régen valóra vált. A harc a katolicizmus és a nemzeti szocializmus között fellángolt, s önkéntelenül tollunkra adódnak Arany János sorai: „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?”