Az éjszaka tündér kezével
Kihímezte a réteket,
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
jó reggelt, virágok, füvek!
Jó reggelt! – mondom jobbra-balra,
minden virágnak köszönök,
látogatóban vagyok én itt
ezer kis ismerős között.
Köszöngetek, és fütyörészek,
minden szép, minden érdekel.
Pedig tegnap, szombaton este,
de szomorún aludtam el!
Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott,
Mi lesz? – kérdeztem, és gyűlöltem,
ami jön, a vasárnapot:
míg volt remény, mindent gyűlöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket,
s most itt vagyok az ördögormon,
ünnep van, pénz nem lesz ma se,
nézem, hogy ring sárgán a zöldben
a gyermekláncfű tengere,
nézem a felhőt, lent a csárdát,
a hátán hempergő csikót,
s hogy egy gallyon, mint szürke gyöngyöt,
hogy viszi nagy hasát a pók,
és letelepszem, és az erdő
mint zöld város tolong körül,
s kívül az emberi világon,
minden társadalmon kívül,
túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van.
Egész nap pénz után szaladtam,
hajszolt, és megcsalt a remény:
reménytelenül, megnyugodva
heverek a tisztás gyepén, [435]
és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a holnap,
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.
Szinte fáj, de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon,
s egyszerre boldogan felugrom,
hogyne! hisz már érezni, hogy
körülbelül kész van a vers is,
amit a fejem forgatott:
kész a vers! és pénzt adnak érte!
Rendben van! És megyek tovább:
Jó reggelt, gyönyörű vasárnap,
Jó reggelt, gyönyörű világ! |
Fejlesztette: GAS Softwares