Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
A felvidéki Gál Tamás Csavar Színházának vajdasági körútja

A felvidéki Gál Tamás Csavar Színházának vajdasági körútja



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2013. május 21–25.
Település: Szilágyi | Bácskertes | Óbecse | Doroszló | Nemesmilitics | Csantavér | Kishegyes | Kisorosz | Magyarcsernye | Szabadka | Torda
Szervező: Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
A monodráma nagymestere és zenésztársa Vajdaságban vendégszerepel. Gál Tamás egyszemélyes színháza Kárpát-medencei viszonylatban komoly helyet foglal el a magyar színházi szakmában, a legnagyobb kritikusok is szuperlatívuszokban nyilatkoznak előadásairól. Elismerései közül néhány:
2010-ben A nagyidai cigányok című előadása Várda-díjat kapott a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.
Ebben az évben két másik jelölttel a magyar színikritikusok díjáért is versengett. (Ezt a díjat végül Alföldi Róbert kapta meg a Nemzeti Színház megreformálásáért.)
Rákövetkező évben, 2011-ben előadása a magyarországi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjasa lett…
A Csavar Színház a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel együttműködésben 2013. május 21-25-ig Vajdaság 11 településén 14 előadást játszik. Két darabbal vendégszerepel, az egyik A helység kalapácsa, a másik A nagyidai cigányok.


Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (60’)
Ajánlott: 0-100 éves korig
Elmesélő, rendező: Gál Tamás
Zene: Bodonyi András

A színész fantasztikus kontaktusteremtő, varázslóként vonzza a figyelő tekinteteket. Pipa helyett gyakran gyújt rá egy-egy pezsdítő nótára, kelléke a gitáron kívül csupán a négylábú zsámoly. Halálos biztonsággal poéntíroz, elsöprő lendülete töretlenül vezet végig a hősi cselekmény markáns fordulatain.

Az előadást a közönséggel való állandó kommunikáció, a sokszor improvizációnak tűnő stílusgyakorlat és interaktív játékmód teszi fergeteges komédiává, ezt színesíti Bodonyi András zenéje, mely igazi Petőfi korabeli hangulatot varázsol a színpadra. Az előadás a 9. Nemzetközi Kaleidoszkóp Versfesztiválon Budapesten a Merlin Színházban kirobbanó sikert aratott, a közönség 11-szer tapsolta vissza…

Bővebb információ és előzetes a darabról.



Arany János: A nagyidai cigányok (70’)
Ajánlott: 10 éves kor fölött
Elmesélő, rendező: Gál Tamás
Zene: Bodonyi András

Arany János A nagyidai cigányok című műve a magyar irodalom egyik legnagyszerűbb alkotása, mely Arany lenyűgöző, felülmúlhatatlan humoráról árulkodik. A magyar katonák már nem bírván tartani Nagyida várát, a helyi cigányságra bízzák, hogy őrizzék, védjék, míg ők élelmet szerezvén vissza nem térnek. Csóri vajda azonban túljár mind a magyar, mind a labancok eszén, s megteremti „Cigányországot”. Vagy mégsem? Kiderül ez Gál Tamás feldolgozásából. A fergeteges humorú, interaktív, játékos előadásban elhangzó autentikus cigány zenét Bodonyi András gyűjtötte Szepsi környékéről. A dalok eredeti cigány nyelven, illetve magyarul hangzanak el.

Gál Tamás ezzel az előadással 2010 júniusában megkapta a XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján Kisvárda Polgármesterének díját, illetve nominálva volt a Magyar Szinikritikusok Díja 2010-re. 2011-ben az előadás a magyarországi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíjasa lett.

„Félelmetes empátiával, fantasztikus improvizációs készséggel varázsolja el a közönséget, a gyerekeket nemes egyszerűséggel vonja be a közös játékba. Arany szövege mellett néhol becsempészi a sajátját is, de ezt a magával ragadó előadás alatt észre sem vesszük. A produkció a gyerekeket gondolkodásra késztetve játékosan úgy került színre, hogy a történetben szereplő alakok szinte megjelennek előttünk a színpadon. Tamás gitározik, Bodonyi András hegedűs, aktív játszótársként járul hozzá a lenyűgöző produkció sikeréhez. A felnőtt közönség külön is hálás lehet, hiszen az előadást átszövő báj és humor mellett újra gyermeknek érezheti magát. A produkcióból humánum, alázat, tehetség árad, és aki részese lehet, hamisítatlan színházi élménnyel gazdagodott…” (kritikai részlet)

Bővebb információ és előzetes a darabról.


A Vajdasági turné állomásai:

Május 21., kedd
  • Magyarcsernye, Ady Endre Művelődési Egyesület, 10 óra, A nagyidai cigányok
  • Torontáltorda, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, 13 óra, A helység kalapácsa
  • Torontáloroszi, Gligorije Popov Általános Iskola, tornaterem, 16 óra, A helység kalapácsa
Május 22., szerda
  • Szabadka, Majsai Úti Általános Iskola, 11 óra, A helység kalapácsa
  • Szabadka, Középiskolások Diákotthona, díszterem, 16 óra, A helység kalapácsa
  • Szabadka, Svetozar Marković Gimnázium díszterme, 19 óra, A nagyidai cigányok
Május 23., csütörtök
  • Csantavér, Hunyadi János Általános Iskola, 12.30 óra, A helység kalapácsa
  • Csantavér, Hunyadi János Általános Iskola, 15 óra, A nagyidai cigányok
  • Nemesmilitics, Németh László Magyar Művelődési Egyesület színházterme, 19 óra, A nagyidai cigányok
Május 24., péntek
  • Doroszló, Petőfi Sándor Általános Iskola, 12 óra, A helység kalapácsa
  • Bácskertes, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színházterme, 18 óra, A nagyidai cigányok
  • Szilágyi, József Attila Művelődési Egyesület színházterme, 20 óra, A nagyidai cigányok
Május 25., szombat
  • Kishegyes, Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színházterme, 10 óra, A helység kalapácsa
  • Óbecse, Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, nagyterem, 19 óra, A nagyidai cigányok
Tudjon meg többet Gál Tamásról itt és itt.
Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség | Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Kapcsolattartó: Gondi Martina
Telefon: 024/816-790
Villámpostacím: martina@vmmi.org


A felvidéki Gál Tamás Csavar Színházának vajdasági körútja képgalériája


Frissítés időpontja: 2013-05-24