Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
XIII. Vajdasági Szabadegyetem – VIFÓ

XIII. Vajdasági Szabadegyetem – VIFÓ



Besorolás: Tábor

Időpont: 2015. július 1–5.
Település: Kishegyes
Helyszín: Kátai tanya
A Vajdasági Szabadegyetem közéleti jelentősége mellett a Kárpát-medencében tanuló vajdasági magyar egyetemisták és főiskolai hallgatók fő szakmai műhelyévé vált a tizenkét év alatt, ahol hallgatóink olyan elméleti és gyakorlati tudást kapnak, amit a szerbiai oktatási rendszer keretein belül sajnos még mindig nem kaphatnak meg, valamint olyan közéleti képzést is biztosítunk, amely elősegíti beilleszkedésüket és bevonásukat a vajdasági magyar közéletbe, csökkentve ezzel annak utánpótláshiányát, amely részben a nagyfokú kivándorlás miatt is fokozódott.
A rendezvény központi témáit közéleti és a résztvevői kérésnek eleget téve Kultúra és Életmód munkacsoportokban dolgozzuk fel, ahol a szakmai előadások mellett az aktuális gazdasági, közéleti, kulturális és politikai kérdésekkel, problémafelvetésekkel is foglalkozunk majd. Az idei főbb irányvonalaink a Kárpát-medencei ifjúság helyzete, érvényesülési lehetőségei, a személyiség- közösség- illetve nonverbális kommunikációfejlesztés, a sikeres vállalkozás alapjai gyakorlati szemszögből, valamint az orosz – ukrán válság világgazdasági és világpolitikai hatásai lesznek. Kísérő rendezvényként kézműves kiállítás, hagyományőrző csoportok és civil szervezetek bemutatkozása/bemutatója, felsőoktatási intézmények, cserediák programok képviselőinek állandó tárlata.
Bővebb.

Vajdasági Ifjusági Fórum | Vajdasági Magyar Diákszövetség
Telefon: 024/554-413

Frissítés időpontja: 2015-06-05