Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Együtt

Együtt



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2015. május 13. 19:30
Település: Szabadka
Helyszín: Kosztolányi Dezső Színház
Szervező: Kosztolányi Dezső Színház
Nő – Varga Heni
Férfi – Döbrei Dénes

Koncepció, rendezés:
Antal Attila

Zene:
Secret Man

Koreográfia:
Döbrei Dénes, Varga Heni

A rendező munkatársa:
Biljana Rončević

„A fájdalom eltűnt a nap folyamán, a test ölelésigénye azonban megmaradt. A test vágyik a másik testre. Azért születtünk a testbe, hogy egyesüljünk a másik testtel. A testről érzékenysége és magánya miatt írok. Egyik testből a másikba. Behunyom a szemem, megnyugszom, és lassan álomba merülök. Lelkem a testemen át énekel.”
(Miroslav Mandić)

Az Együtt annak az előadásciklusnak a második része, amely egy párkapcsolat problémáit dolgozza fel annak különböző fázisaiban. Az első darab a Monológ című előadás volt, amely egy olyan férfi szerelmi vallomását mesélte el, aki képes volt beszélni a csalódásairól. Az Együtt ennek a szerelmi kapcsolatnak a továbbgondolása egy olyan helyzetben, ahol a szerelem beteljesült: a férfi és a nő együtt vannak, élik a szerelmüket. Mégis, mi akadályozza meg az együttlétüket? Fel tudják-e használni kapcsolatukat, hogy valamit közösen hozzanak létre? Melyik az a pillanat, amely örökké tarthatna? Miért kell megszakítani? Mozgásszínházi előadásunkban többek között ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk…

Együttműködő partnerek:
Kosztolányi Dezső Színház,
Danilo Kiš Ifjúsági és Kulturális Alapítvány
Kosztolányi Dezső Színház

Frissítés időpontja: 2015-05-04