Rendezvények

Túlélőkabaré, monodráma
A Szabadkai Népszínház és a Vajdasági Drámaművészek Egyesületének koprodukciója

Írta: Szerbhorváth György
Játssza és rendezte: Csernik Árpád

Jelmeztervező: Pesitz Mónika
Videó és hang: Baráth Attila
Rendezőasszisztens: Bíró Tímea

Bemutató Kishegyesen: 2014. március 22.
Bemutató Szabadkán: 2014. április 4.

A régi vágyam, hogy egyszer írok egy szöveget, amelyben nem hangzik el az a szó, jelző, hogy magyar, szerb, német, zsidó, most sem teljesült, de a Van valami bejelentenivalója? című előadásunk talán mégsem annyira etnós-nackós, bár a Vajdaságban a nemzeti kérdés (még mindig) megkerülhetetlen. A kisember alkalmazkodó készségét, megalkuvásait, dilemmáit akartam elmeséltetni, és ha már, akkor háromnegyed évszázadot átölelve. Hogyan élhet túl az egyszerű-egyszeri kisember, aki csak megélni akar? És mit gondol a világról? Milyen gazdasági eszközökhöz nyúl? Erről és sok minden másról szól ez a monodráma. És most veszem észre, ha monodrámát írok, a címe mindig egy kérdés – de vajon miért? Jöjjenek el, és nézzék meg!
Szerbhorváth György

Szörvájvöl? Nevezhetnénk show-műsonak is, de ez nem szokás, ha az ember épp a múltját készül számba venni. De persze nem összeborulni és sírni hívom Önöket, hanem ellenkezőleg! Jöjjenek, és röhögjenek velem! Önmagukon, rajtam, magunkon. Hogy milyenek voltunk, milyenek vagyunk, vagy akár milyenek leszünk! Hősökről mesélek majd! De nem szokványos, átlagos, közönséges hősökről, akik egyszerűen mártírhalált haltak, aztán szobrot kaptak, elneveztek róluk egy (vagy több) utcát, iskolát, hanem azokról a hősökről, akik vesztes csaták után leszegett fejjel, összeszorított fogakkal, de éltek, élnek tovább, és lettek az ükapáink, nagyapáink, apáink (és lettünk mi magunk), s akiktől nem kaptunk mást, csak ezt az ilyen-olyan ÉLETET. Akik felett átlépett a történelem újra, meg újra, de ők ezt már megszokták. Mint ahogy mi is.
Csernik Árpád

„És még a Jovanka is itt van, pedig egy ideje eltűnt. Az emberek meg beszélnek összevissza. Hogy az Öreg megunta, pedig már a lábát is levágták. Vagy, hogy az Öreg már meghalt, csak hogy ne legyen háború, hát jegelték két évig. Vagy, hogy épp azért választották el őket, mert a titkosszolgálat szerint a Jovanka hatása túl nagy volt az Öregre. Hát most meg itt sír, egyedül. A többi meg csak ott ácsorog. Az Arafat is sír, jó vicc, Tito nagyon jóban volt az arabokkal. Meg hogy Tito nem is Tito, hanem orosz kém. Vagy egy király fia, Habsburg gyerek, csak félkézről. És már azt is mesélik, hogy Tito muzulmán volt, azért volt jóban az összes arab országgal is, nem csak az olaj miatt. Muzulmán lett, ezért nem lesz a sírján vörös csillag, pedig az minden néphősén, partizánén ott van. Neki meg csak a neve, csak az évszámok. De ez csak egy temetés, egy halál. Sose értettem, az emberek miért félnek a haláltól. Annyi ember meghalt már, és semmi bajuk nem lett.”
(Részlet a szövegből)