Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Erich Kastner: Csizmás Kandúr

Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom
Időpont: 2014. december 19. 13:30
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház
Gyermekelőadás

Szereplők: K. Földi Lilla és Kálló Béla

Erich Kästner mesél. Csodás nyelvezettel, élvezetes szófordulatokkal, néha fanyar, néha térdet csapkodó humorral. Nekünk, alkotóknak nem marad más hátra, mint hogy hallgassuk és meghalljuk őt, egy olyan világot varázsolva a színpadra, amelyben bábok, történelmi táncok, barokk zene, kifinomult mozgás, az akkori modor és a korabeli kosztümök is megjelennek. Ha sikerül a varázslat, utazásunk végállomása a XVII. század. Egy olyan világ, amelyet jól esik nézni. Szép, érdekes, fényes, fondorlatos, cselszövéses. Vagyis barokk. Célközönségünk az óvodások és az alsó tagozatosok korosztálya. Ám meggyőződésünk, hogy ez az előadás a szülőknek is készült. Lehetőséget kapnak, hogy gyermekeiknek valódi értékekről beszéljenek, a szépről, amit – valljuk be – mindennapjaink nem kínálnak előszeretettel. Az előadás zárójelenete egy korabeli „Allemande” társasági tánc.

Frissítés időpontja: 2014-11-26