Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Akért a harang szól

Akért a harang szól



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2014. december 29. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Zentai Alkotóház
Zentai olvasóklub

Ezúttal a résztvevők Ernest Hemingway azonos című regényéről fognak beszélgetni

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól” (John Donne)

„Így vagy úgy, egy embernek önmagában semmi esélye sincs.” A Gazdagok és szegények című regényeben írta le ezt a mondatot Hemingway, a huszadik századi amerikai próza óriása. Sportviadalok, vadászkalandok, légibalesetek legendás hőse és diadalmas túlélője. Mintha következő regényének, az 1940-ben megjelent Akiéri a harang szólnak az üzenetét fogalmazta volna meg előre: a spanyol polgárháborúban játszódó történet erkölcsi tanulságát. (A regény az író személyes élményeinek köszönheti születését: 1936–38 során haditudósítóként szerzett sorsdöntő élményeket a Spanyol Köztársaságnak a francoista lázadókkal vívott küzdelméről, és a világ négy sarkából Spanyolországba sereglő antifasiszta önkéntesek hősiességéről.) Az utóbbiak közé tartozik Róbert Jordán is, az Akiért a harang szól hőse. Magányos amerikai értelmiségi, a harcot vállaló, bár a küzdelem céltalanságát nagyon is tudó, a pusztulással mégis hősies méltósággal szembenézni képes Hemingway-hős újabb alakváltozata. Ám az ő esetében ez a keserű és lemondó heroizmus értelemre és célra talál: a partizánok között töltött három nap során részesül a közösségi szolidaritás magasztos adományában, s hősi halála előtt a boldogságot is megleli élete legnagyobb és legigazibb szerelmében. Ennek a pillanatnak a maradandó irodalmi foglalata ez a nagyszerű regény.

Frissítés időpontja: 2014-11-26