Rendezvények

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa és a Szabadkai Zsidó Hitközség szervezésében bemutatásra kerülő tablókiállítás ünnepélyes megnyitója.

Klein Rudolf építésztörténész és fotóművész képeiből összeállított kiállítás időbeli utazásra invitálja a látogatót: megismerhetik, mekkora utat jártak be a zsidók Közép-Európa egyes országaiban, a felvilágosodás századától (siècle de lumières) a XX. század sötét éveiig. E két évszázados utazás a Habsburg Birodalom északkeleti tartományaiban (a mai lengyel vagy ukrán területeken) indult, eldugott stetlek (zsidó települések) mélyén és a régió nagyvárosaiban ért végett, köztük pedig átmeneti állomások voltak a mai Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Ukrajna, Románia, Horvátország, Szlovénia, Szerbia falvai, kisvárosai és vásári központjai.

Ez az út korántsem volt egyszerű utazás valamilyen homogén nemzetállamban. Hiszen a Habsburg Birodalom különböző népcsoportok és régiók együttese volt, amelyek roppantul különböztek egymástól földrajzilag, kulturálisan és gazdasági tekintetben. A zsidók ebben a világban összekötő elemként működtek, főleg a polgári jogokat kilátásba helyező 1848-as forradalmak után. Amúgy is sarkallta őket a vágy, hogy az északi peremvidékekről a Monarchia tág területeire vagy éppen a szomszédos országokba költözzenek, ahol aztán a különböző vidékeken több vagy kevesebb toleranciával fogadták őket. A változást, a helyi viszonyokhoz való alkalmazkodást azonban mindig elvárták tőlük. Ugyanakkor mindig ápolták hagyományaikat is, amely történetük különböző epizódjait egyetlen, az idő síkjában nézhető „filmbe” sűrítette össze. Hiszen ez volt a zsidó lét vezérfonala az idők kezdetétől.

A felemelkedő lengyel, magyar, szlovák vagy horvát nemzeti kultúrához való asszimilálódás, a megállás, vagy éppen a megnyugvás, lehorgonyzás reményével kecsegtetett az örökös vándorúton. Ilyen fajta „építészeti horgony” szerepét játszotta az a száz meg száz zsinagóga, melyek a zsidók helyhez kötöttségét voltak hivatva kifejezni. A zsinagógák kupolái és tornyai gyakran a város ismertetőjeleivé váltak, az építészet segítségével jelezve a zsidók jelenlétét a Habsburg Birodalomban, majd az utódállamokban – egészen a Holokauszt bekövetkeztéig. A helyzet iróniája, hogy az épületek gyakran megmaradtak, miközben üzenetük, a zsidó jelenlét reprezentálása, már a múlté.

A kiállítás fókuszában a zsinagóga áll, a zsidó szellemi és közösségi élet alapja. Utóbbi maga is alapvető változásokon esett át 1760-tól kezdve a második világháború kezdetéig. E mostani kiállítás a korábbi korszakokat mutatja be, a modernizáció jobb megértése végett. Miközben az építészet áll a középpontban, tudnunk kell, hogy az épületek maguk is üzenetet hordoznak: az értékek, identitás, álmok és a leírhatatlan üzenetét, ami a diaszpórában a zsidó élet esszenciáját adta.