Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Akik jártak Doberdónál

Besorolás: Ismeretterjesztés
Időpont: 2014. december 9. 9:00
Település: Felsőhegy
Helyszín: Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola
Molnár Tibor levéltáros, helytörténész, a Zentai Történelmi Levéltár munkatársa filmvetítéssel egybekötött történelmi előadása nyolcadikos diákok részére. A rendezvény a Felsőhegyi Olvasókör szervezésében valósul meg

Akik jártak Doberdónál – Élet az állóháború hadszínterén. Magyar film, 50 perc, 2010. Rendező: Kele Andor. Dramaturg: Hatos Gyula.

„A magyar köznyelvben a »Doberdó« szó valamiféle kataklizmára utal, sokan használják anélkül, hogy tudnák, honnan származik. Az első világháború egyik legkegyetlenebb állóháborús frontszakasza volt a mai olasz-szlovén határvidéken Doberdo del Lago község környezetében. Mintegy 25 000 magyar katona vesztette életét a körzetben, ahol az áldozatok ellenére éveken keresztül nem változott lényegesen a frontvonal. Szörnyű áldozatot hozott Magyarország a Monarchia érdekében.”

Frissítés időpontja: 2014-11-26