Rendezvények

A Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja

A retrospektív kiállítás ünnepélyes megnyitója

Ács József (Topolya, 1914. november 14. – Újvidék, 1990. április 4.) rendkívül összetett, tevékenységében és művészi érdeklődésében egyaránt sokszínű életművet valósított meg. Születésének századik évfordulóján, amikor a lezárult életpálya sajátos megvilágításba kerül, szükséges, hogy egyszerre emlékezzünk meg a képzőművészről, a műkritikusról, a pedagógusról és a képzőművészeti élet szenvedélyes szervezőjéről. Napjainkban is aktuális tartalmú kérdésekkel vizsgálta korának hétköznapi valóságát, történéseit, de fáradhatatlanul faggatta magát a létet is. Felvetéseire határozott, erőteljes válaszokat adott – vizuális vagy nyelvi eszközökkel –, dinamikus személyisége azonban folytonosan új és az előzőnél jobb, időtállóbb gondolatok megfogalmazására sürgette.

Egyéniségének kibontakozását, művészi hitvallását 1973-ban, a Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díj elnyerésének apropóján foglalta össze: „Volt abban valami döntő, vagy legalábbis meghatározó, hogy édesapám lakatos volt, s így előbb ismertem meg a cséplőgépet, meg a vonatot, mint magát a természetet… A műszaki mozgás dinamikája, a statikus állapotok ellenpólusainak szüntelen keresése, s mindebben az értelmi, logikai összefüggések diadala, végső soron maga a képzőművészeti megfogalmazású ráció – kezdettől ott volt művészi érdeklődésemben. Az akadémia főképp Milunović hatását jelentette, majd a művésztelepeken az expresszionista kivetítések konjovići útjai foglalkoztattak, hogy aztán absztrakt útkeresések vonalán eljussak egy sajátos értelmezésű művészi tudatosságig. A kor kényszerített rá, hogy a tudatosság és a művészi fegyelmezettség, következetesség eszközeivel kutassam a sajátos képzőművészeti látásomnak és meggyőződésemnek legmegfelelőbb formai és tartalmi összefüggéseket. Már egész fiatalon a modern művészet vonzásában éltem, noha egész környezetem, a világ, amelyben éltem, a realista megállapodottságokat igényelte. Lassú és küzdelmes volt a kifejlődésem. A Híd 1938-as ifjúsági képzőművészeti tárlatán, Szabadkán, s azt megelőzően Belgrádban léptem először közönség elé. A formai eredmények nem elégítettek ki, s számtalanszor kezdtem újra, hogy az élmény igazságától eljussak a kép, a mű és az alkotó megbonthatatlan igazságáig.ˮ S mindennek egy értő befogadói magatartással való összefonódásáig – egészíthetnénk ki az utóbbi gondolatát, lévén, hogy a művészet számára nem a mindennapi élet kérdésein kívül elhelyezkedő, elvont fogalmat, hanem azok szerves részét képező hatékony tényezőt jelentette. Ennek az elgondolásnak gyakorlati megvalósulásaiként értelmezhetőek a képelemzéssel egybekötött előadások, képbemutatók az általa alapított Zentai Művésztelepen, valamint a Topolyán kibontakozó, kis szintézisként ismert törekvés, az új középületeknek falkép- vagy mozaikdekorációval való kiegészítése. A képzőművészeti nevelés szükségességét hangsúlyozva, annak legkülönfélébb módját képviselte Ács József: eleinte hagyományos, intézményi keretek között, az újvidéki, zentai és topolyai gimnáziumban, majd az 1969 januárjában, a Magyar Szó hasábjain, a Közös Íróasztalunk című rovat részeként elindított Képzőművészeti Levelező Iskolában. A fiatal alkotók kérdéseihez, beküldött munkáihoz fűzött tanácsaiban, ahogyan műkritikáiban is gyakran felsejlenek a válaszadó művészetére, ars poeticájára vonatkoztatható gondolatok, de a fordított irány sem ritka, amikor is valamely korábbi elméleti fejtegetése kap vizuális megfogalmazást. Mind a fiatal alkotók kérdéseihez, beküldött munkáihoz fűzött tanácsaiban, mind a műkritikáiban gyakran felsejlenek a válaszadó művészetére, ars poeticájára vonatkoztatható gondolatok, de a fordított irány sem ritka, amikor is valamely korábbi elméleti fejtegetése kap vizuális megfogalmazást.

Ács József emlékét elméleti megalapozottságú, ugyanakkor a vizuális kultúrát a hétköznapi emberek felé közelíteni kívánó művészete mellett számos ma is nyitott kérdés őrzi: például kortárs képtárak létrehozásának szükségessége, szakemberek hiánya; az emlékezetét pedig a nevét viselő ajándékgyűjtemény, illetve képzőművészeti csoport a szülővárosában, az Ács József 100 című retrospektív tárlat… Ami pedig az emlékezés folytonosságát biztosítja, az a születésének napjához kapcsolódó ünnep, a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napja. (Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, a kiállítás szerzője)