Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Srdjan Kis Bicskei fotókiállítása

Besorolás: Kiállítás
Időpont: 2014. október 13. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház (kiállítási terem)
A kiállítás október 18-áig látogatható munkanapokon 10 és 12 valamint 17 és 19 óra, illetve szombaton 10 és 12 óra között

A Zentáról elszármazott, végzettségét tekintve marketing szakos közgazdász Srdjan Kis Bicskei 2004 óta foglalkozik fényképezéssel. Jelenleg egy közismert vállalat hivatásos fotográfusaként dolgozik. Alkotásai számos kiállításon bemutatásra kerültek, valamint jelentős fotós szaklapok közölték munkáit.

Zenta ad otthont a művész első önálló tárlatmegnyitójának, amely tíz éves munkásságát mutatja be. Képei 2004 és 2014 között készültek Zentán, valamint utazásai során Olaszországban, Görögországban, Törökországban, a Karib-szigeteken, Közép-Amerikában, Kanadában és az USA-ban.

A művészi alkotásfolyamatban az alulexponálásra és az egyszerű harmonikus vonalak alkalmazására fekteti a hangsúlyt, ugyanakkor sajátos vizuális élményt nyújt a fényképek lenyűgöző szürreális hangulata.

Frissítés időpontja: 2014-09-22