Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

A róka és az oroszlán

Besorolás: Ismeretterjesztés
Időpont: 2014. február 27. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Zentai Alkotóház
Bethlen Gábor történelmi szerepéről és megítéléséről Oborni Teréz, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tart előadást

„Óh, vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna!” – így emlékezett meg Erdély legnagyobb fejedelméről önéletírásában Kemény János. A XVI–XVII. században a Magyar Királyságon kívül létezett egy „másik magyar haza”, az Erdélyi Fejedelemség, amelynek uralkodója, Bethlen Gábor (1613–1629) az Oszmán Birodalom és a Habsburgok Német–római Császársága között fekvő országát úgy irányította, hogy a kései utókor egyenesen aranykornak nevezte uralkodásának tizenhét esztendejét. Európa politikai színterén még ellenfelei is elismerték uralkodói nagyságát. A fejedelem azonban Erdély felvirágoztatását, békés gazdagodását is fő céljának tartotta. Egy alkalommal így fogalmazott: „Soha senki azt nem hiheti, mennyi gonddal, búsulással, éjszakai-nappali sok nyughatatlansággal főtöréssel viszem én naponként véghez az országra való gondviselést, hanem csak az, aki szemeivel látja.”

Frissítés időpontja: 2014-01-29