Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Kiállítás

Kiállítás



Besorolás: Kiállítás

Időpont: 2014. január 29. – február 5.
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház
A most kiállító művészek negyedszer állítanak ki közösen. Általában ilyenkor mindig a legutóbbi alkotások kerülnek közönség elé. Ebből adódott a gondolat, hogy ezek mellett legalább egy olyan munkát is készítsenek és bemutassanak, amely ugyanazt a gondolatot járja körül, amelyet mindenki a saját értelmezése szerint közelít meg. Ez a felvetés a japán művészet vagy általánosabban a japán kultúrára, a japán mint fogalom és esszencia, sőt minden, ami japán. Izgalmas összehasonlítani a művészek erre a gondolatra születő asszociációit, a lehetséges értelmezések sokaságát, azt hogy a számunkra földrajzilag és kulturálisan idegen, de egyben nagyon egzotikus és nagyrabecsült ország szellemisége kinek mit jelent, hogyan tudja azt egy munkájába inkorporálni és saját stílusával és médiumával reagálni rá.

Kiállító művészek: Holló Borbála, Barna Kolozsi Valéria, Jasmina Jovančić Vidaković, Kókai Eléna, Bakos Anita, Tóth Alisa, Balla Ákos Zwara

A kiállító művészek a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészet szakának tanárai.

A kiállítás megnyitója: január 29., 18 óra

A kiállítás nyitvatartása: minden hétköznap 10–12 és 17–19 óráig.
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és diákotthon

Frissítés időpontja: 2014-01-24