Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
XXII. Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedője

XXII. Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedője



Besorolás: Verseny – vetélkedő

Időpont: 2013. november 23. 19:30
Település: Temerin
Helyszín: Sportcsarnok
A Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedőjére az idén huszonkettedik alkalommal kerül sor november 23-án, este fél nyolckor a temerini sportcsarnokban.
Az idén húsz fellépő méri össze tehetségét, akiknek bemutatkozását Aleksandar Dujin zenekara kíséri. A tini kategóriában tizenegyen, míg az ifjúságiban kilencen méretik meg magukat. A fellépők Vajdaság számos településéről érkeznek. A Tini fesztiválon az idén is fellépnek a tavalyi vetélkedő győztesei. Az idei rendezvény sztárvendége az X Factor tehetségkutatóból ismert Király L. Norbert.

A rendezvényt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke nyitja meg.
A belépőjegyek 350 dináros áron válthatók a Művelődési Egyesület klubhelyiségében este 6 és 11 óra között.

 
Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület

Frissítés időpontja: 2013-11-14