Rendezvények

Szereplők:
1. RÉSZ:
Almaviva gróf, spanyol grand, Rozina ismeretlen imádója – Szabó Eduárd
Bartolo, orvos, Rozina gyámja – Sirmer Zoltán
Rozina, Bartolo gyámlánya, majd grófnő – Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas
Figaro, borbély – Balázs Áron, Sterija-, Pataki Gyűrű-, Jászai Mari-díjas
Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója – Pongó Gábor
Chérubin d’amore – Kőrösi István
Szolgálók, katonák, tömeg: Szilágyi Ágota, Banka Lívia (Pataki Gyűrű-díjas), Giricz Attila, Crnkovity Gabriella, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

2. RÉSZ:
Figaro, borbély – Balázs Áron
Suzanne, a grófnő első komornája, Figaro jegyese – Szilágyi Ágota
Almaviva gróf – Szabó Eduárd
Rozina grófnő – Elor Emina
Marcellina, házvezetőnő – Banka Lívia
Don Bartolo, cselszövő – Sirmer Zoltán
Don Bazilio, cselszövő – Pongó Gábor
Chérubin d’amore – Kőrösi István
Don Cruzio,bíró – Giricz Attila
Fanchette – Crnkovity Gabriella
Szolgálók, katonák, tömeg: Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

Dramaturg: Gyarmati Kata
Díszlettervező: Marija Kalabić, m.v.
Jelmeztervező: Marina Sremac, m.v.
Zeneszerző: Irena Popović, m.v.
Színpadi mozgás: Andreja Kulešević, m.v.
Zenei munkatárs, korrepetitor: Klemm Dávid

Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor
Smink: Pászti Ágnes
Ügyelő: Bíró Alekszandra
Súgó: Lovas Csilla
Fotó: Mikus Csaba

Rendező: Kokan Mladenović, m.v.

Az előadás támogatója: Újvidék város Kulturális Titkársága.

"Az Újvidéki Színház új előadásának címe és a mögötte rejtőző tartalom tökéletes összhangban állnak egymással. Az Opera ultima egyszerre jelent magasabb célt és utolsó, végső felvonást. A dramaturg, Gyarmati Kata és az eszmei szerző és rendező Kokan Mladenović Beaumarchais két híres művét (A sevillai borbély, Figaro házassága) gyúrták össze, és ezzel mindkét jelentés mellett kiállnak. Operájuk, ahelyett, hogy egy jóléti társadalom giccses kultúrkiáltványa lenne, lázadó színházi anyaggá válik, amely a színész munkamegtagadásával, a szerződések felbontásával végződik.

A szerzői csapat nem jár tévúton: kevésbé ismert bár a tény, de Beaumarchais darabjai mindig is rendelkeztek forradalmi potenciállal. A commedia dell’arte szabályai szerint íródott művek hőse az elmés és éhező szolga, akit azonban a sors és a divat a nála jóval kevesebbet érő gazdagok kényének-kedvének tett ki. A drámákat később operának álcázták, merthogy az utcanép rajongása mellett az arisztokrácia kedvét is elnyerték.
Kokan Mladenović, megtartva az előadás első felében A sevillai borbély komikus diskurzusát, buffót rendezett, méghozzá éjfekete humorú buffót.

A prológust és az alaphangot a városvezetőség parancsa adja meg: a Újvidéki Színháznak operát kell készítenie, merthogy amúgy is tudnak játszani, táncolni, énekelni (bárminemű hasonlóság valós személyekkel és eseményekkel nem a véletlen műve). Az opera elkészül, szép és hatalmas, még ha papírból csinálták is. Az irónia csúcsa azonban a második felvonásban jön, amely egyrészt nagyon meglepi a nézőt, másrészt komoly vitába kezd a műfajjal és a színház szerepével egy olyan korban, amikor megtagadjuk a teátrum valódi funkcióját és puszta maskarádévá változtatjuk…

…A darab második részében, miután Almaviva és Rozina afférja rezignált révbe ér, Figaro gondjai sem oldódnak meg – mindenki megmutatja igazi arcát, így a színház, az opera is... A szereplők haragtól és csömörtől tombolva fedik föl magukat: statikus és csalódott létezés ez, amely belefáradt a változás lehetetlenségébe, a belehalásba... A jelenet, melyben az egyetlen felhőtlenül pozitív karaktert, Chérubint háborúba küldik, óhatatlanul eszünkbe idézi a Haj hasonló pillanatát, és figyelmeztet: arra a társadalomra, amely nem értékeli a művészetet, csúfos sors vár. A második fölvonás egésze borzongató fölmutatás – annak a sötétségnek a fölmutatása, amely a színészi test elnémulásával keletkezik.”

Tudjon meg még többet az előadásról az Újvidéki Színház oldalán.