Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Települések

Vissza
Újvidék
Újvidék
Település neve az ország nyelvén: Novi Sad
Irányítószám: 21000
Körzethívószám: +381 21
Körzet: Újvidék
Ország: Szerb Köztársaság
Honlap: www.novisad.rs/
Újvidék helyén az ásatások során már 3000 éves romokat is tártak fel. A római korban Cusom városát alapították meg itt. Később avarok, gepidák és alánok lakták.
A mai város helyén az Árpád-korban Pétervárad (Varadium Petri) állt, mely a Duna révjének két oldalán, Bács és Szerém megyében alakult ki. Az 1200-as évek elején már a Duna mindkét oldalán álló település Várad nevet viselt. Nevét 1213-ban említette először oklevél Petro de Wardino, majd 1236-ban Peter Warad, 1237-ben Peturwarad, 1267-ben Peturwarada, 1332-ben Waradino Petri néven.

1237-ben a király a Bács megyei Péterváradot az itt lévő királyi palotával és annak tartozékaival, valamint Szajol és Bivaló nevű falvakkal együtt a bélakúti ciszterci apátságnak adta. Az említett királyi palota lehetett 1236 októberében IV. Béla király tartózkodási helye is.

A mohácsi vész idején létezett itt egy kis telep (Vásáros-várad), amely a Péterváradon székelő cisztercita apátság birtokaihoz tartozott. Amikor a törökök Péterváradot elfoglalták, ez teljesen elpusztult. A szerbek ezután alapították meg a jelenlegi várost, pontosan 1694-ben. Az “új város” első lakóit 12 katona képezte, akik a Duna túlsó partján lévő péterváradi várban teljesítettek szolgálatot. A környező települések (Karlóca (Sremski Karlovci), Kamanc (Sremska Kamenica), Pétervárad) azonban már mind jóval régebbiek.

A XVI. századra elhanyagolt várat a törökök 1525-ben vették be, és a korábban említett településeket 1521-ben és 1526-ban a betörő és átvonuló hadak felégették, lakóit lemészárolták, és rabszolgaságba hurcolták. 1529-ben már csak a török által helyreállított vár volt állandóan lakott hely.
A török elől menekülő szerbek Belgrád eleste után, 1694-ben kezdték meg a szervezett letelepedést Dél-Magyarországon, az I. Lipót által biztosított kiváltságok (1690.) alapján. A szerbek ekkor alapították meg a jelenlegi várost, pontosan 1694-ben. Az „új” város első lakóit 12 katona jelentette, akik a Duna túlsó partján lévő péterváradi várban teljesítettek szolgálatot. A környező települések (Karlóca (Sremski Karlovci), Kamanc (Sremska Kamenica), Pétervárad) azonban már mind jóval régebbiek.
A Péterváradi Sánc – ekkor így nevezték Újvidéket – 1734-ben 400 katolikus és körülbelül háromszor annyi szerb lakosával még katonai őrhely és kis mezőváros, bár püspöki székhely. Az igazi fellendülést Belgrád hosszas ostroma és 1739-es kapitulációja után az onnan átköltöző német, szerb, örmény, görög kereskedők és iparosok megtelepedése hozta. A gyorsan fejlődő kereskedő-kézműves várost 1748-ban Mária Terézia szabad királyi várossá emelte, maga választva ki a nevét is – Neoplanta.
A városon belüli erőviszonyokra jellemző volt, hogy csak az országos tanulmányi alapból létesülhetett katolikus (és minden bizonnyal német tannyelvű) főgimnázium 1788-ban, de 1822-ben meg is szűnt, mert a város nem volt hajlandó évi 400 Ft-tal (egy tanár éves fizetésével) hozzájárulni fenntartásához. A „szerb hitközség” által 1816-ban alapított és fenntartott szerb gimnázium viszont csaknem kétszeres fizetéssel az ország legjobb tanerőit alkalmazhatta (megszervezője és első igazgatója a kiemelkedő szlovák tudós, P. J. Šafárík). A kitűnő intézmény látogatásától a katolikusokat királyi rendelet tiltotta el, így iskolázottság tekintetében egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek, s alig tudtak megfelelő képzettségű tisztviselőket kiállítani. E visszás helyzet annál is érthetetlenebb, mivel a közeli Karlócán a patriarcha-metropolita székhelyén hasonló szerb főgimnázium működött.

A XIX. század elejétől felerősödik az evangélikus németek és szlovákok, a református magyarok, a görög katolikus ruszinok, sokácok és a katolikus magyarok, valamint a zsidók beköltözése; mindezek – a katolikusok kivételével – felépítették saját templomaikat és iskoláikat. E száz évben vált Újvidék – jórészt szerencsés fekvése folytán – Dél-Bácska és a Szerémség egy részének gazdasági-közlekedési központjává, amelynek jelentősége Pestével, Bajáéval és Szegedével vetekedett. A céhtagok többsége német volt, a céhek nyelve német és szerb; egyetlen magyar céh működött: a magyar szabóké. A városi népesség tagozódására ugyanaz volt jellemző, mint a mezőgazdaságira: a munkát kereső magyarok, ruszinok, szlovákok közül kerültek ki a napszámosok, kocsisok, szolgák, favágók.
A magyar kormányhoz hű Pétervárad őrsége nem sokat tehetett az ellenséges környezetben, állandóan ostromállapotban volt: a karlócai szerb tábor és az osztrák csapatok több alkalommal megpróbálták bevenni. 1849. június 12-én a már elnéptelenedett város (a szerbek a táborba, a magyarok és a németek a várba menekültek) az Újvidék felől támadó Jelačić, és a vár ágyúinak kereszttüzébe került: tűz ütött ki, amely mindent elpusztított – a templomokat és az egyházi iratokat is.

1748-ban kapott városi jogot. Az ekkortól megjelenő iskolákkal lendült fejlődésnek a település. Az ipari fejlődés lépései, a malom, a selyemgyár, majd a sörgyár működésének kezdetei az Osztrák–Magyar Monarchia idejére esnek. Az első világháborúig kiépültek a helyi közintézmények, a városháza, a Matica Srpska Kiadó és Könyvtár, valamint a jódos vizű gyógyfürdő. Korabeli dokumentumok szerint a város lakóinak száma 1850-ben csupán 10007 volt, de 1870-re már elérte a 19119 főt.
Az abszolutizmus alatt német, a kiegyezés után pedig magyar tannyelvű állami reál, polgári, ipar- és kereskedelmi, iparostanonc iskolák alakultak, és újból megkezdte működését a főgimnázium. 1911. szeptember 30.-án megindult a villamos-közlekedés Újvidéken. – A villamos létrejötte a város villanyvilágításának kiépítésének egyik eredménye volt.

A várost egészen 1914-ig a népességnövekedés, a békés gyarapodás, a gazdasági fejlődés, a közlekedési hálózat kiépülése, az egymásnak feszülő nemzeti újjászületési és reformmozgalmak, az oktatás-közművelődés intézményhálózatának megteremtése, azaz az európai gazdasági és szellemi életbe való újbóli bekapcsolódása jellemezte.
A városban felváltva választottak szerb és német polgármestert. 1864-ben odaköltözött a ma is ott működő Matica Srpska,és a városban 1862-ben megalapították az újvidéki szerb színészegyesületet is. Az ottani és a karlócai szerb gimnáziumok a legjobbak közé tartoztak az országban, méltán nevezték hát Újvidéket a szerb Athén-nak.

Az 1920-as trianoni békeszerződés a várost a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területéhez csatolta. 1941. és 1944. között újra Magyarországhoz tartozott. A II. világháború alatt előbb a magyar és német katonaság, később a szerb partizáncsapatok követtek el etnikai alapú atrocitásokat, bűntetteket a polgári lakossággal szemben.

1941 és 1944 között újra Magyarországhoz tartozott. A II. világháború alatt előbb a magyar és német katonaság, később a szerb partizáncsapatok követtek el etnikai alapú atrocitásokat, bűntetteket a polgári lakossággal szemben. A szerbek megtorlásul mintegy 10000 magyart végeztek ki 1944 végén. A svábokat a háború után kitelepítették.
A XX. század második felére a lakosság létszáma 300000 fölé emelkedett. Jelentős iparvárossá, kereskedelmi és pénzügyi, kulturális központtá vált. Több színház és egyetem található benne. Fontos a nemzetiségi nyelvű színházak léte. Ma is itt nyomtatják a Magyar Szó című vajdasági magyar nyelvű napilapot.
1988-ban zajlott a „joghurtforradalom”, amellyel a milosevicsi hatalom bérencei a központosítási céllal Belgrád által követelt alkotmánymódosításokat ellenző vajdasági vezetést október 6-án megdöntötték. A név onnan ered, hogy a többnyire a városon kívülről toborzott tüntetők a körükben ingyen kiosztott joghurtos tasakokkal dobálták meg a vajdasági parlament székházát.
Földrajzi koordináták: +45° 15' északi szélesség, +19° 50' keleti hosszúság

Nagyobb térképre váltás
Demográfiák (7)    Intézmények (97)    Rendezvények (551)

Frissítés időpontja: 2011-09-30