Rendezvények

A délvidéki magyar színjátszás napját ünnepelve Sziveri Jánosra emlékezik a kArc irodalmi kávéház. A drámapályázatra 16 szöveg érkezett be, ebből választottak ki a bírálók kettőt, amelyet hétfőn láthat a közönség. A Pataki-gyűrű díjat kedden adják át a Jadran színpadon.

Október 25., péntek, 20 óra, Képzőművészeti Találkozó
A tizedik kArc – Sziveri János

Az esten fellépnek: Pesitz Mónika, Pámer Csilla, Kalmár Zsuzsa, G. Erdélyi Hermina, Ralbovszki Csaba, Baráth Attila, Csernik Árpád, Szőke Attila, Hajdú Tamas, Pálfi Ervin, ifj. Kucsera Géza, Kucsera Csaba, Miroslav Jovancic, Sánta Zoltán

A Sziveri-kArc előtt/után a Képzőművészeti Találkozóban megtekinthető Peter Šadi grafikusművész retrospektív tárlata és Búza Mihály képkeretező 30 éves munkásságát ünneplő kiállítása.

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=WTZVgwuUFdA

Október 28., hétfő, 17 óra, Gyermekszínház
A Kortárs Vajdasági Dráma Felolvasószínháza
A két nyertes pályamű felolvasószínháza, majd szakmai beszélgetés a látottakról. Közben szünetek, barátkozás és végül gibanyica a Thália Caféban!

17 óra
Lénárd Róbert: Tetkó (vajdasági apokalipszis 22 képben)
Egy kisvárosban békésen tengetnék mindennapjaikat az emberek (pl. a rendőrök...), ha a vidéki idillt nem bolygatná meg a visszatérő vándor-lunapark... Furcsa, álomszerű alakok, cigányélet, romantika, társadalmi feszültségek, bűnözés, korrupció, magány, szex és humor...

Játsszák: Hajdú Tamás, Varga Tamás, Kucsov Borisz, Ralbovszki Csaba, Vukosavljev Iván, Búbos Dávid, G. Erdélyi Hermina, Pámer Csilla. Rendezőasszisztens: Bíró Tímea. Rendezte: Mácsai Endre

19 óra
Baráth Katalin: A hóhér hazatér (fekete komédia két felvonásban)
Az ország utolsó hóhérjának története, aki munka nélkül marad, mert megszüntetik a halálbüntetést. Ezt követően környezetében spekulációk sora születik, miként lehetne szaktudását hasznosítani (például felesége, az ivócimborája és a halálbüntetés ellen küzdő szervezet is kitalál neki valami "speciális" munkát). Viszont akad egy kis probléma. Öcsi, az ex-hóhér talpig becsületes embernek érzi magát, aki tisztességes munkát végzett, és nem hajlandő bedőlni a különböző öncélú ajánlatoknak...

Játsszák: Szilágyi Nándor, Sziráczky Katalin, Kalmár Zsuzsa, Baráth Attila, Kocsis Endre, Körmöci Petronella, Greguss Zalán. Rendezőasszisztens: Kocsis Valéria. Rendező: Csernik Árpád.

21 óra
Vitaest az elhangzott szövegekről. Moderátorok: Lőkös Ildikó és Szűcs Katalin Ágnes.

Október 29., kedd, 19.30 óra, Jadran színpad
Az Újvidéki Színház vendégjátéka.
Beumarchais–Mladenović–Gyarmati: Opera ultima

Szereplők
1. rész: Almaviva gróf, spanyol grand, Rozina ismeretlen imádója – Szabó Eduárd. Bartolo, orvos, Rozina gyámja – Sirmer Zoltán. Rozina, Bartolo gyámlánya, majd grófnő – Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas. Figaro, borbély – Balázs Áron, Sterija-, Pataki Gyűrű-, Jászai Mari-díjas. Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója – Pongó Gábor. Chérubin d’amore – Kőrösi István. Szolgálók, katonák, tömeg: Szilágyi Ágota, Banka Lívia, Pataki Gyűrű-díjas, Giricz Attila, Crnkovity Gabriella, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

2. rész: Figaro, borbély – Balázs Áron. Suzanne, a grófnő első komornája, Figaro jegyese – Szilágyi Ágota. Almaviva gróf – Szabó Eduárd. Rozina grófnő – Elor Emina. Marcellina, házvezetőnő – Banka Lívia. Don Bartolo, cselszövő – Sirmer Zoltán. Don Bazilio, cselszövő – Pongó Gábor. Chérubin d’amore – Kőrösi István. Don Cruzio,bíró – Giricz Attila. Fanchette – Crnkovity Gabriella. Szolgálók, katonák, tömeg:
Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

Dramaturg: Gyarmati Kata. Díszlettervező: Marija Kalabić, m.v. Jelmeztervező: Marina Sremac, m.v. Zeneszerző: Irena Popović, m.v. Szinpadi mozgás: Andreja Kulešević, m.v. Zenei munkatárs, korrepetitor: Klemm Dávid. Fény: Majoros Róbert. Hang: Bíró Tibor. Smink: Pászti Ágnes. Ügyelő: Bíró Alekszandra. Súgó: Lovas Csilla. Fotó: Mikus Csaba. Rendezte: Kokan Mladenović, m.v.

Az előadásról:
Az Újvidéki Színház új előadásának címe és a mögötte rejtőző tartalom tökéletes összhangban állnak egymással. Az Opera ultima egyszerre jelent magasabb célt és utolsó, végső felvonást. A dramaturg, Gyarmati Kata és az eszmei szerző és rendező Kokan Mladenović Beaumarchais két híres művét (A sevillai borbély, Figaro házassága) gyúrták össze, és ezzel mindkét jelentés mellett kiállnak. Operájuk, ahelyett, hogy egy jóléti társadalom giccses kultúrkiáltványa lenne, lázadó színházi anyaggá válik, amely a színész munkamegtagadásával, a szerződések felbontásával végződik.

A szerzői csapat nem jár tévúton: kevésbé ismert bár a tény, de Beaumarchais darabjai mindig is rendelkeztek forradalmi potenciállal. A commedia dell’arte szabályai szerint íródott művek hőse az elmés és éhező szolga, akit azonban a sors és a divat a nála jóval kevesebbet érő gazdagok kényének-kedvének tett ki. A drámákat később operának álcázták, merthogy az utcanép rajongása mellett az arisztokrácia kedvét is elnyerték.

Kokan Mladenović, megtartva az előadás első felében A sevillai borbély komikus diskurzusát, buffót rendezett, méghozzá éjfekete humorú buffót.

A prológust és az alaphangot a városvezetőség parancsa adja meg: a Újvidéki Színháznak operát kell készítenie, merthogy amúgy is tudnak játszani, táncolni, énekelni (bárminemű hasonlóság valós személyekkel és eseményekkel nem a véletlen műve). Az opera elkészül, szép és hatalmas, még ha papírból csinálták is. Az irónia csúcsa azonban a második felvonásban jön, amely egyrészt nagyon meglepi a nézőt, másrészt komoly vitába kezd a műfajjal és a színház szerepével egy olyan korban, amikor megtagadjuk a teátrum valódi funkcióját és puszta maskarádévá változtatjuk.

Kokan Mladenović még a Chicago rendezésével bebizonyította, hogy a látszólag ártalmatlant is kritikussá tudja változtatni. Ami még ennél is fontosabb, hogy e kritikához magán a műfajon, annak megkövesült formáján keresztül érkezik. Operája, bár papírból szabták, jobban sikerült, mint számos „valódi” műfajtársa. Külön kiemelendő a szimuláció szerepe, Rozina ruhája, amely szemből szemlélve igazi pazarlásnak tűnik, oldalról azonban kiderül: kétdimenziós (a jelmez Marina Sremac munkája). A zeneszámok lassulnak és gyorsulnak, ami igen szellemes, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a zenekar kartonfigurákból áll. Amikor pedig a DJ szerepét Chérubin d’Amore veszi át, az előadás chaplini helyzetek sorába torkollik, amelyben az áriákat és a nem túl sok információt hordozó hosszú jeleneteket egyszerűen átcsévélik.

Gyorsan beszélni, az egy dolog. Gyorsan mozogni, az egy másik. Ám gyorsabban, majd lassabban énekelni, és végig követni az előadás kiszámíthatatlan zenei váltásait és fordulatait, egész egyszerűen lehetetlenség. Persze csak a világ Újvidéki Színházon kívül eső részén. Ime azoknak a hősöknek a névsora, akik, ha a színpad valóban piac lenne, többet érnének, mint országunk összes focistája: Szabó Eduárd (Almaviva gróf), Elor Emina (Rozina), Balázs Áron (Figaro), Pongó Gábor (Don Bazilio), Kőrösi István (Chérubin d’amore), Szilágyi Ágota (Susanne), Banka Lívia (Marcellina), Giricz Attila (Don Cruzio), Crnkovity Gabriella (Fanchette).

22 óra
A Pataki-gyűrű díj átadása. Jelöltek: Balázs Áron (Újvidéki Színház), Elor Emina (Újvidéki Színház), Kalmár Zsuzsa (Népszínház Magyar Társulata), Mácsai Endre (Népszínház Magyar Társulata) és Mikes Imre Elek (Kosztolányi Dezső Színház). Válogató: Ábrahám Irén, az Újvidéki Színház színésznője. A zsűri tagjai: Gerold László színháztörténész, kritikus, Tolnai Szabolcs rendező, Igor Burić kritikus, Döbrei Dénes színész, mozgásművész, valamint az újvidéki Művészeti Akadémia színinövendékei egy szavazattal járulnak hozzá a zsűri döntéséhez.