Rendezvények

A Zentai Magyar Kamaraszínház előadása

Abe Kóbó a Homok asszonya című regényének felhasználásával
Szereplők: Nő – Vicei Natália Jászai Mari-díjas színművésznő, Férfi – Mészáros Árpád Sterija-díjas színművész, Deus ex machina – Bakos Árpád. Díszlettervező: Saša Senković. Rendező: Hernyák György Jászai Mari-díjas rendező

Egy városi egyetemi tanárt kint ér az este a homokpusztaságban, miközben rovargyűjtési szenvedélyének hódol. De mégsem kell az éjszakát a szabad ég alatt töltenie, mert egy furcsa helybélire talál, aki szállást kínál neki, és kötélhágcsón leengedi egy homokkatlan mélyén álló házba, ahol egy nő él magányosan. Másnap reggel a férfi folytatná útját, ám a kötéllétra eltűnt, és a katlanból kimászni nem lehet…

„Szinte minden rendezésemben a hatalom játékai foglalkoztattak. Ez az előadás ebből az opusból kilóg. Bár az úgynevezett hatalom valahol látensen itt is jelen van, él és virul (mint általában mindenütt, a nagy büdös életben), azonban itt nagyon mélyen másról (is) szó van: a Kapcsolatról. Két ember, két világ, két vérmérséklet, két látásmód kapcsolatáról.” (Hernyák György)

„Folyamatos áramlás, folyamatos ingeréhség, folyamatos cselekvési és bizonyítási kényszer, folyamatos tudásszomj. Vajon ezt az ajándékot kapta a homo sapiens a Teremtőjétől? Ebben különbözik az állatoktól, a növényektől, az egysejtűektől? Hogy folyton szüksége van valamire? Hogy folyton akar valamit? Vajon ebben rejlik az értelem kulcsa? Vajon az élet csak a fentiek birtokában élhető teljességében? Nem tudom. Nem tudom…” (Brestyánszki B. R.)

„Nem tudom, hogy miért lefelé esik a bicska, ha leejtem, ezt én nem tudom… Lefelé esik… Ez a dolgok rendje, a bicska lefelé esik, a homok lefelé pereg, mint a víz, mert az is, csak éppen folyik… […] Minek azt tudni, hogy miért… Az ember mindig mást akar… […] Milyen az a tenger, milyen az a város… […] Csak mindig tudni meg látni valamit… Az ember nem másulhat meg. Akkor se, ha megtanul repülni, vagy úszik a tengerben. Akkor is eltemeti a homok. Miért kell mindig más, mint ami van? Miért sose az van, ami most, csak az, ami volt vagy lesz? A bicska leesik, én meg felveszem. De azt is betemeti a homok. Ez a dolgok rendje. És az embert csak eltölti a bánat, ha nem békél meg a homokkal.” (Részlet a drámából)