Rendezvények

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vendégjátéka

Szereplők: Nő – Szász Enikő, Férfi – Dukász Péter. Rendező: László Sándor m. v. Dramaturg: Gyarmati Kata. Díszlet- és jelmeztervező: Albert Alpár. Rendezőasszisztens: Szilágyi Ágota

Szociológusok több felmérést is végeztek az Egyesült Államokban, és azt találták, hogy azok 90%-a, akik nagy összegű szerencsejáték nyereményhez jutottak, két év alatt elköltötték a teljes nyereményt. Ráadásul, nem csak ugyanoda jutottak anyagilag, ahonnan indultak, de még mélyebbre süllyedtek az adósságokban. Mi ennek az oka? / Ha egy szegény és egy gazdag embert kiteszünk egy fillér nélkül az utcára, akkor a gazdag viszonylag rövid idő alatt meggazdagszik, a szegény meg szegény marad. Ennek oka, hogy a gazdag megtanult a pénzzel bánni, és megtanulta látni a lehetőségeket. De ne adjuk fel, mi lottózó szegények sem! Szinte mindenkinek komoly esélye van a következő egy-két évtizedben, hogy váratlanul és hirtelen egy nagyobb összeghez jusson – már amennyiben lottózik! Ilyenkor legyenek észnél! Számoljanak végig mindent, ne ragadtassák el magukat, higgadtan és nyugodtan döntsenek.

„A Csiky Gergely Állami Magyar Színház, s a darab rendezője, az újvidéki László Sándor szerencsés szereposztás mellett döntött. Szász Enikő hitelesen jeleníti meg a fentiekben ismertetett feleség viselkedését, a kissé groteszk karakterét, még ha néha túlzottnak is érezzük a károgásba csapó házsártos feleség alakítását. Dukász Péter játéka egyenletesebb, gazdagon poentírozó, elemében van ebben a szerepben, és ami szerintünk fontos, hogy elhisszük neki a hihetetlent: az általa alakított hős képes lemondani az új, fényűző életet kínáló főnyereményről. Nem meri vállalni azt a jövőt, amely megváltoztatná az életét, mert kihalt belőle az ehhez szükséges bátorság. Inkább a szegényes és kicsinyes hétköznapiságban megfeneklett élet folytatása mellett, a mindig csak remélt, de soha el nem ért családi békesség érdekében dönt, amikor elégeti a nyereményszelvényt. Jóságos, szánalmat ébresztő figura, amikor engesztelő könyörgéssel mondja asszonyának: »Jól megvoltunk mi, eddig is…«” (Garur János, Heti Új Szó)

„Hiteles főszerepek. Szász Enikő és Dukász Péter maga a Nő és a Férfi. Mintha saját történetüket játszanák, mintha belőlük fakadna minden szó, mondat, gesztus. Szász és Dukász belülről építkeztek, alakításuk kiemelkedő tehetségről, de egyben színészi műveltségről is tanúskodik. / Szász játékából kiderül: az asszony még a szerelmet sem meri elfogadni, úgy véli, nem érdemli meg. Kiabál, de szemében, az arcán látom a keserűséget, néha a családja, férje iránti szeretet. Nem mondja ki, hogy ő lényegében a nyomorúságában is boldog a férjével, és tart attól, hogy a pénz ezt is elveszi tőle. »Esendő voltál… Kicsi, vacak ember… Gazdag embert nem lehet szánni« – mondja halkan, mintha azt mondaná: én így szeretlek. / Dukász Péter esendő, bizakodó, játékos Férfi, akiből az erélyes asszony kihozza a kisfiút. Szereti a feleségét, aki úgy veszi rá a megadásra, hogy elküldi maga mellől. Nagyon lehet szeretni a férfit, akit Dukász játszik. Mert jó ember. A művész szeme, arca, tétova mozdulatai árulkodnak az önként vállalt papucsságról, a felesége, a családja iránti szeretetről. A gesztusai a néha fellángoló szerelemről, testi vágyról, játékosságról árulkodnak. Nem mindig veszi komolyan az asszony perlekedését, megszokta, olyannak szereti, amilyen. Minden szó, mozdulat, gesztus tökéletes egyensúlyban, semmi sem túlzó, semmi sem túl kevés. Azt hiszem, erre mondják: tökéletes alakítás. / Mikor megérintik egymás kezét, bizony torkomon akad a nevetés, kibuggyannak a könnyeim. És ez a két művész érdeme.” (Simon Judit, Erdélyi Riport)