Rendezvények

„Fegyvert s vitézt éneklek…”

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén
A szabadkai Ballangó együttes zenés irodalmi műsora az 1849. február eleji tragikus zentai események áldozatainak emlékére. Közreműködik: Soós János, Soós Mária, Szöllősy Vágó Veronika. Összeállította és rendezte: dr. Szöllősy Vágó László. Előtte, 16 órakor a Felsővárosi köztemetőben kegyeletadó koszorúzás kezdődik. A műsor előtt megtekinthető a Magyar városok régi metszeteken című kiállítás, amely a múlt évi Kárpát-medencei magyar kulturális napokra készült, és amely a Kárpát-medence negyven történelmi városát mutatja be XV–XIX. századi metszetek kiváló reprodukcióin. Ezek – az egyetlen Buda kivételével – csupa olyan települések, amelyek a mai Magyarország területén kívül esnek. A Délvidékről Nagybecskerek, Nagykikinda, Pancsova, Szabadka, Újvidék, Zenta és Zombor korabeli képét idézi a kiállítás. Rendezte: dr. Szöllősy Vágó László. Nyomdai munkálatok: Grafoprodukt, Szabadka.

Program: Kosztolányi Dezső: Magyar szonettek – I. Katonadalok és regrutakísérők. Mentes Mihály: Harsonaszó. Verbunkosok. Szentimrei Jenő: Vitézi élet a végeken. Thury György végvári éneke. A kölesdi harcról – népköltés. Kuruc dalok és bujdosóénekek. Illyés Gyula: Ozorai példa. Negyvennyolcas nemzetőrdalok és siratók. Juhász Ferenc: Katonák. Világháborús bakanóták. Szentimrei Jenő: Magyarország a népek háborújában. József Attila: Pogányos hitvallás magyarul.

A Ballangó együttes a szabadkai Népkör népzenei szakosztályának tagjaiból alakult 1988-ban, jelenlegi felállásában 1992. november 11-én lépett először közönség elé. Két házaspár alkotja: Soósék – Mária és János –, valamint Szöllősy Vágóék – Veronika és László. A műsorokban mindegyikünk többszörös szerepet vállal: verset vagy prózát mond, énekel, muzsikál (fúvós, vonós, pengetős vagy ritmushangszereken). Közös bennünk a magyar kultúra – a zene, az irodalom, a nyelv – szeretete és a tudatos küldetésvállalás: zenei anyanyelvünk és nemzeti nagyjaink szellemi hagyatékának ápolásával, közkinccsé tételével erősíteni a déli végek magyarságának fakuló-foszló nemzettudatát, segíteni megmaradását ősei földjén. Hitvallásunkat legutóbbi műsorunk ajánlása – egy Wass Albert-parafrázis tanúsítja: Megrabolhattak bennünket, de „markomban még itt a Szó: a láthatatlan lobogó!”

Ezt a lobogót bontotta ki a Ballangó együttes tizennégy évvel ezelőtt, és lobogtatja azóta is, azzal a konok eltökéltséggel, hogy eljusson a Délvidék minden olyan falujába, városába, ahol magyarok élnek; hogy magyarul szóljon a magyarokhoz – a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz, de a magyarul már-már alig értő unokákhoz is… A sírva-vigadó magyarság helyett mi a cselekvő magyarságot választottuk.

Tizenhetedik műsorunk, a Fegyvert s vitézt éneklek, a magyarság viharos történelméből villant fel szemelvényeket: ragyogó győzelmekről és keserű vereségekről szólnak a dalok és a versek – nem annyira az ismeretterjesztés, sokkal inkább az érzelmi mozgósítás szándékával – elsősorban a magyarokhoz: a magyarságukat tudatosan vállaló cselekvőkhöz éppúgy, mint a nosztalgiázókhoz és az önsajnálókhoz, de a magyarnak lenni gyáva utódokhoz is, abban a reményben, hogy ez utóbbiakban is visszhangot kelt a műsor mondandója, mely a legtöményebben az utolsó vers zárósorában hangzik el: „…ha akar, szabad s egész lesz a magyar!”