Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Szilánkbár

Besorolás: -
Időpont: 2006. január 31. 21:00
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház

Zenés performance József Attila Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben című írása alapján. 16 éven felülieknek. Előadja: Szögi Csaba. Zene: Homolya Kornél – Kume. Díszlet: Döme Zoltán – Bimbó. Technika: Baji Zsolt. Rendezte: Szabó László.

„Foglalat: Az a szerencsétlen, aki ezeket írta, mérhetetlenül áhítozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna, ha szerették volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek, s akit ezen kívül azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. Így kívánja ő a szeretetet azért, hogy ne bántsák. Most ez a szerencsétlen bolond, nagy szerelmet táplál az analitikusával szemben pusztán azért, mert azt hiszi érzelmeiben, hogy az nem bántja. Nem veszi észre az analitikus gonoszságát, azt, hogy az csak heti 3 óra erejéig veszi őt emberszámba s azt is csak azért, mert kénytelen ennyire emberszámba venni a 40 pengőért, amelyre szüksége van, s hogy még a havi 40 pengőért is csak azért foglalkozik vele, mikor foglalkozhatna mással is, mert ő egy mással is helyettesíthető, tehát mindegy, hogy kivel foglalkozik, s ezért foglalkozik vele. Viszont, ha az ő analitikusa nem is vesztene semmit, ha másik pácienssel cserélné föl őt, ő vesztene, ha analitikusát mással cserélné föl, mert elölről kellene kezdenie mindent – 2 évet vesztene.” (1936. május 22.)


Frissítés időpontja: 2009-09-08