Rendezvények

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka

Szereplők: Ranyevszkaja, földbirtokosnő – Vicei Natália; Ánya, a leánya – Pámer Csilla; Varja, a fogadott leánya – Kalmár Zsuzsa; Gajev, Ranyevszkaja testvére – Szilágyi Nándor; Lopahin, kereskedő – Csernik Árpád; Trofimov, diák – Pálfi Ervin; Szimeonov-Piscsik, földbirtokos – Kovács Nemes Andor; Sarlotta, nevelőnő – Pesitz Mónika; Jepihodov, könyvelő – Szőke Attila; Dunyasa, szobalány – Körmöci Petronella; Firsz, öreg inas – Mihajlo Jančikin m. v.; Jasa, fiatal inas – Ralbovszki Csaba, Csavargó Takács Tibor; Zenészek: Bakos Árpád m. v., Pešikan Balša m. v., Vörös Csongor m. v.; Állomásfőnök, postamester stb. – Baráth Attila, Szabó Zoltán. Díszletterv: Sárkány Sándor m. v. Jelmezterv: Ledenyák Andrea m. v. Zeneszerző: Bakos Árpád m. v. A rendező munkatársa: Kiss Mónika m. v. Rendezőasszisztens: Úri Attila. Súgó/ügyelő: Engi Georgina. Rendező: Bérczes László m. v.

„Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak […] ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültetett.” (Prédikátorok könyve)

Már csak tizenkét perc van hátra: a negyedik felvonás. Legalábbis tizenkét percnek képzeli az utolsó részt a szerző, aki most, a harmadik felvonás után a függöny előtt hajlong, ahogy illik, hogy aztán páholyába visszatérve lemérje az időt. Az időt, amiről szól, folyamatosan beszél ez a mű, eredeti címén a Meggyeskert. Negyven percet mér, és dühöng: „Sztanyiszlavszkij tönkretette a darabomat. Na de Isten neki.”

1904. január 17. van, Anton Pavlovics születésnapja. Ő, aki Sztanyiszlavszkij emlékezete szerint „halotthalványan, soványan ott áll a proszcéniumban, köhögése nem csillapodik, és közben fogadja a beszédeket, ajándékokat…” gyanítja, sőt orvos lévén minden bizonnyal tudja, hogy ez az utolsó születésnap, a negyvenharmadik. Hallgatja az irodalmárok locsogását, akik Sztanyiszlavszkij visszaemlékezései szerint majdnem ugyanazokkal a szavakkal köszöntik, mint két felvonással előbb a fecsegő Gajev a százéves szekrényt. „Anton Pavlovics rám sandított – Gajevet én játszottam – és arcán gúnyos mosoly jelent meg.” És még hátra van egy felvonás.

A Moszkvai Művész Színház folytatja az előadást, a Megyeskert ősbemutatóját, Ranyevszkaja szerepében a feleség, Olga Knipper. A negyedik felvonásban a keserű diadalát ülő Lopahin pezsgővel kínál mindenkit. Hogy az ottfelejtett, halálra készülő Firsz talál-e még egy kortyot valamelyik pohárban, nem tudhatjuk. Közben vágják a fákat. Anton Pavlovicsot újra ünneplik, ő hajlong, másnap megírja: „Tegnap mutatták be a darabomat, ezért nem valami jó a hangulatom”, majd néhány nap múlva, minthogy tüdőbaja súlyosbodik, visszautazik Jaltába, onnan Badenweilerbe, s tovább, panzióról, panzióra, mintha az idő elől futna. Július elsején éjjel doktor jön, pezsgőt adat neki. Csehov felül az ágyában, „Ich sterbe”, mondja, majd feleségére mosolyogva megszólal még: „Már rég nem ittam pezsgőt”. Röviddel ezután meghal. Édeset vagy szárazat ivott, nem tudhatjuk.

Bérczes László (Hajónapló, 1999/2)