Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

IX. Fekete Mihály emlékverseny

Besorolás: Verseny – vetélkedő
Időpont: 2011. december 10. 9:30
Település: Zenta
Helyszín: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
A verseny programja: 9.30 órától a versenyzők fogadása, majd 10 órától a versenyfeladatok megoldása. Ebéd után 13 órától a szegedi Bolyai Intézet munkatársa, dr. Makay Géza A szúdoku lelkivilága című előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Az eredményhirdetés és a díjkiosztó ünnepség 16 órakor kezdődik. A matematikaverseny szervezője a Bolyai Farkas Alapítvány.

Az ausztrál matematikus Gordon Royle az, aki összegyűjtötte a mindössze 17 számot tartalmazó úgynevezett „minimum szúdokukat”. A nyilvánosságra hozott 49 151 szúdokut úgy tartja nyilván, mint a legkevesebb számot tartalmazó rejtvényeket, melyek között nincs egyikből a másikba tükrözéssel, forgatással vagy egyéb formális átalakítással előállítható változat. Néhány leírásban, amelyek e rejtvényekkel foglalkoznak, az olvasható, hogy 17-es rejtvényt nehéz elkészíteni, és egytől egyig nehéz megfejteni őket.

Frissítés időpontja: 2011-12-02