Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Megélesztő ákombákom

Megélesztő ákombákom



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2011. szeptember 29. 17:00
Település: Zenta
Helyszín: Zentai Alkotóház
Balogh István meseregényének ünnepélyes bemutatója. Az est vendége a zentai születésű szerző, Balogh István, továbbá mgr. Németh Ferenc, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója. Közreműködnek a November 11 Általános Iskola néhány tanulója.

„Először nagyapa (ez én vagyok) lelkében lobban a lángocska. Mert ki másnak is? Egy nagyapa szíve együtt dobban az unokáéval! Ez nem történhet másként sehol a világon. Fölrémlik gyerekkorom (A nagypapák is voltak ám gyerekek!) egyik feledhetetlen olvasmányélménye, Tamási Áron kicsi piros tehene, a Bajvívás című novellából. Ez a novella akkor minden vajdasági magyar kisdiák számára elérhető volt, hiszen tananyagként rálapozhattak, ott volt a fehér tetejű, vastag nyolcadikos olvasókönyvben. A natata három évvel idősebb testvérbátyja még ebből tanult. Szerencsére a könyvet örökségül félrerakták a kisebbik testvér számára is, ez akkor bevett szokás volt, de a natata nyolcadikos korában megreformált tankönyvből ismerkedett a magyar irodalommal, abban aztán nem volt már benne a Tamási Áron-novella, amelynek a kicsi piros tehén a lelke, a mozgatórugója, akit óriási mancsával agyonvágott a fene nagy és félelmetes kan medve. A csorda rettenetes bikája megbosszulta a piros tehénke elpusztítását, megvívott a hatalmas vadállattal, a bércek rettenthetetlen királyával, akinek dörmögése, ordítása, őrjöngése kiváltotta a Hargita szirtjei szívének megszorulását, félelmet termett a csillagok között is! A csorda erőtől duzzadó, hatalmas és szerelmes bikája két szarvára csavarta a belét annak a kegyetlen fenevadnak, amelyik egyetlen csapással kiütötte a világból a hatalmas bika szívének oly kedves kicsi piros tehenet. A csorda és a számtalan félelmetes szirt új urának világot rengető győzedelmes bőgőtutulása föltolult a magasságos égig, meggyűrte a csillagok gyökerét, és megrengette a Hargita komor bérceit is.” (Részlet a szerző megjelenés előtt álló kötetéből)
 

Frissítés időpontja: 2011-08-24