Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Gödöllő története fotókon

Besorolás: Kiállítás
Időpont: 2011. február 5. 17:00
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház
A fotódokumentum-kiállítást dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere nyitja meg.

Magyarország legnagyobb barokk kastélyának építtetője I. Grassalkovich Antal gróf (1694–1771). A kettős U alakú, hatalmas parkkal rendelkező kastély több bővítésen és átalakításon ment keresztül, mai formáját a XIX. század elején nyerte el. Az 1867-es kiegyezés után a magyar állam megvásárolta a kastélyt, és koronázási ajándékul adta Ferenc Józsefnek és Erzsébet királynénak. Ebben a korszakban a kastély az önálló magyar államiság egyik szimbólumává vált, s mint rezidenciális központ politikai jelentőséggel rendelkezett. A kastély felújítása 1994-ben kezdődött meg, azóta is folyamatos. 2003-ban adták át a Barokk Színházat, amely Magyarországon egyedülálló, s a világon is mindössze további kettő maradt fenn. Az Erzsébet királyné-kultuszt Gödöllőn a kastély mellett a róla elnevezett park őrzi leginkább. A királyné halálát követően az országban az elsők között itt alakítottak ki emlékparkot 1898 novemberében. 1901-ben Ferenc József jelenlétében leplezték le a 2,5 méter magas, Róna József által készített Erzsébet-szobrot. A szobor mögött magasodó sziklahalom is a királyné emlékére készült. Szintén itt található az 1771-ben épített kálvária. Gödöllő belvárosát az 1970-es években jelentősen átalakították. A régi műemléképületekből mára csak kevés maradt fent. Itt található a város legrégebbi épülete, a Hamvay-kúria, melyben ma a Városi Múzeum található. Szintén a belvárosban található az 1912-ben elkészült egykori Községháza, mely 2008-tól háromcsillagos szállodaként működik. Mellette található az 1745-ben épített református templom. A főteret díszíti a 2008-ban felállított indonéz Világbékegong, mely a világ egységét, a toleranciát és a segítőkészséget jelképezi. Szakrális emlék. A máriabesnyői kegytemplomot I. Grassalkovich Antal harmadik felesége, Klobusiczky Terézia javaslatára kezdték el építeni ott, ahol csodás körülmények között egy elefántcsontból faragott, 11 cm magas Szűz Mária-szobrocskát találtak. A besnyői kápolnát 1761-ben szentelték fel, és szinte azonnal zarándokhellyé vált. 2008-ban XVI. Benedek pápa Basilica Minor címet adományozott a templomnak. Ma a Mária-kegyhelyek egyik jelentős állomása.

Frissítés időpontja: 2011-02-02