Rendezvények

Az Újvidéki Színház vendégjátéka

Szép Ernő: Lila ákác. Szereplők: Pali – Balázs Áron. Manci – Ferenc Ágota f. h. Bizonyos – Magyar Attila. Bizonyosné – Krizsán Szilvia. Minusz – Német Attila. Majmóczy – Kőrösi István. Hédi – Jankovics Andrea. Zsüzsü – Giricz Attila. Angelusz – Puskás Zoltán. Dramaturg: Horváth Barbara. Díszlettervező: Radoslav Milenković. Jelmeztervezők: Szűcs Edit és Szuly Ágota. Zene: Bunford Gábor és Magyarics István. Koreográfus: Lavro Gyenes Ildikó. A rendező munkatársa: Kalmár Zsuzsa. Sminkmester: Szabó Margit. Fénymester: Szöllősi László és Majoros Róbert. Hangmester: Salamon József és Bíró Tibor. Ügyelő, súgó: Lovas Csilla. Fotó: Gavrilo Grujić. Rendező: Radoslav Milenković m. v.

A szerzőről
„Születtem 1884-ben, de életem hamarabb kezdődött: avval kezdődött, hogy apám tanító volt, megtanult hegedülni, s nagyon szépen muzsikált. Anyám pedig oly érzékeny lelkű nő volt, azon is el tudott pityeredni, hogyha meghallotta tavasszal a kis sárga csibék legelső csipogását. Gondolom, innen való az a zene, amit én versekben csináltam, és az a hajlam, amely versírásra uszított engemet. Iskolát Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Mezőtúron és Pesten végeztem. Nem tudom, miért szoktak legrövidebb életrajzban is az iskolázás felől beszámolni. Az ember élettörténete a gondolkozása. Ami életemben, a fejemben végbement, az az én életem, a többiről, ami velem megesett, nemigen tehetek, az nem tartozik rám. Sok szépet gondoltam, higgyék el: sok olyat szerettem volna írni, amit érdemesebb lenne olvasni, mint amit írtam. Istenem, ha azokat a verseket olvasnák, amelyeket meg nem írtam. Mindig pénz kellett, tárcát írtam, színdarabot, regényt írtam, és filmeket írtam, amelyeket soha meg nem vettek. Olyan mániám van nekem is, hogy mindennap fiatalabb leszek majd, pénzem is lesz, elkezdem, amire készültem, és nyugodtan fekszem majd a föld alatt, elvégeztem, ami rám volt bízva, kiadtam az egész szívemet.” (Szép Ernő)

A regényforrásról
„A szerelmi történet alapja valódi szerelem: egy táncosnő, aki „vengerkának” megy el Oroszhonba. A Szép Ernő-hagyatékban fennmaradt egy bizonyos »Gitta« fényképe… Mellette néhány levél Moszkvából, Szentpétervárról 1910 és 11-ből. Valószínűleg ő az igazi Tóth Manci. Az író érzelmei elég viharosak lehettek, mert egyszerre felkerekedik és elutazik a lány után Moszkvába. »… Egész Moszkva tudja már, hogy te nálam voltál. De az legyen az én legnagyobb gondom. Írj sokat. Én már szombaton Péterváron leszek… Bocsáss meg, hogy nem írtam, de már igazán nagyon dühös voltam rád, mert ismerd csak be, elég szemtelen voltál. Mindenféle nők után szaladgálsz és még vagy olyan merész, hogy azt elmeséled nekem. Disznóság! … Írd meg, mikor utazol te is Párizsba, habár nem hiszem, hogy ott találkozhatnánk, mert ott nem leszek egy percig sem egyedül… Írj Párizsba, csókol(!) Gitta.« A szerelmi regénynek a távollét lassan véget vet.” (Részletek Purcsi Barna Gyula Szép Ernő című monográfiájából)

A regényről
A regény Szép Ernő egyik legkiválóbb alkotása. A „privát” asszonyhoz, Margóhoz és a ligeti lányhoz, Mancihoz fűződő szerelem szálának egybefonódása tökéletes struktúrát ad Béla, a mélabús banktisztviselő csapongó monológjának, amely színgazdag, líraian árnyalt képet fest az első világháború előtti, „békebeli” Budapest társasági életéről, a ligettől a korzóig, a Gerbeaud-tól a Casinoig, rendre bemutatva az úriasszonyok, könnyű táncosnők, a kurizáló arszlánok, a kártyások világát. A regény mintaszerű példája a szecessziónak; ha a csalódásba és csömörbe fúlt első, és a már születésekor megszakadó második szerelem naiv-ártatlan története érzelmességre hangol, a sajátos korabeli argóval kevert, bájosan pongyola és szándékosan magyartalan nyelvezet („menés közben el voltam mosolyodva néha az utcán”) a derű kiapadhatatlan forrása. A könyv, tudjuk, önéletrajzi ihletésű, s részben tán éppen ez teszi, hogy minden könnyedsége, látszólagos súlytalansága ellenére teljes és egészen őszinte világérzést, vagy még pontosabban világhangulatot ad, melynek lényege az életnek éppen a legkisebb dolgokban való végtelen szeretete, a mindig kielégítetlen vágy, melyből a regény utolsó mondatai így adnak számot: „Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Nem vettem észre.”

Az előadásról
„Mit jelenthet ez a dráma egy más nyelvvel, kultúrával és színházi tradícióval érkező rendező számára, akit nem köt semmiféle elvárás a stílus megteremtésével kapcsolatban, aki a kívülálló kiváltságait élvezve kutathatja a történet igazságait. Számunkra talán fontosabb egy eltűnt világ hangulatának megőrzése, mint ennek a kornak mindennapos, szinte közhelyszerű történetében feltáruló tragikum. Számára azonban a dráma szereplői többek egyszerű karaktereknél, sokkal inkább típusok, mint egyéniségek, akik a commedia dell’arte-tól az abszurdig ívelő színházi tradícióból építkeznek. Az általuk életre keltett történet így túl mutat önmagán: az igaz szerelem nem csupán későn felismert és emiatt elmulasztott életlehetőség, hanem a mindenkori világ realitásai számára szükségtelen, fölösleges és épp ezért megsemmisülésre ítélt érzés. A világ boldogtalan. Ez nekünk néha szomorú, néha nevetséges akárcsak a darab érzelmes-bús lírája és fanyar iróniája között egyensúlyt teremtő világa.” (Horváth Barbara dramaturg)

A rendezőről
Radoslav Milenković 1958-ban született Újvidéken. Színészi végzettségét szülővárosában szerezte meg 1980-ban. 1984 és 1987 között a zágrábi Theater & TD színház, majd 1987-től a belgrádi Jugoszláv Dráma Színház vezető színésze. 1990-ben diplomát szerez színházi és rádiórendezőként a belgrádi Művészeti Egyetem drámai szakán. 1989 és 1994 között szülővárosának Művészeti Akadémiáján dráma- és beszédtanár. 1995–96-ban az újvidéki Szerb Nemzeti Színház igazgatója. Színészként szinte minden jelentős belgrádi színházban szerepelt (Jugoszláv Dráma Színház, Atelje 212, Nemzeti Színház, Belgrádi Drámai Színház, Zvezdara Színház), s majdnem ugyanennyi előadást rendezett Szerbiában, Horvátországban, Magyarországon és Svédországban. Rendezései a nagy klasszikusoktól (Moliére, Csehov, Osztrovszkij) az ismert moderneken át (Mrozek, Beckett, Ionesco) napjaink dámairodalmát (Martin McDonagh, Edward Bond, Koljada, Glowacki) is felölelik. A Lila ákác az első magyar dráma, melyet rendez és első előadása az Újvidéki Színházban.