Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
A zEtna VII. Irodalmi Fesztiválja. Béta átjáró 2010

A zEtna VII. Irodalmi Fesztiválja. Béta átjáró 2010



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2010. december 10. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Zentai Alkotóház
Kánon a vulkánon – sokhangú irodalomra. Tolnai-szalon (Danyi Zoltán, Mikola Gyöngyi, Tolnai Ottó).

Az átjárhatóság fontos kérdés, időszerűsége van a kapuk kitárásának és az értékek közlekedtetésének. A nagy centrumokon kívül eső helyeken különösen. Ilyen terekben is lehet időlegesen egy-két napra, hétre középpontokat képezni, afféle avar sátorvárosokat. Szilárd emlék ugyan nemigen marad utánuk, de a történetbe beírják magukat, a lélekben nyomot hagynak. A zEtna frígül egyébként is kaput jelent, s igyekszünk is nyitva tartani. A cím másik fele a béta, egyik jelentése a programozásból ismert, s olyan szoftverre vonatkozik, ami még tesztelés alatt áll. Eszerint a cím átjárók keresését, azok próbáját jelenti, a rendezvény szándékunk szerint kísérleti jellegét, a törekvést a nyitottságra, a saját hagyomány folyamatos felülírására, ami azért nem mindig jön be, egy ilyen (idézőjelben) öreg rendezvény már egyre többet kénytelen saját nyomába lépni. Egyébként a béta betűjét a görögök a föníciaiaktól vették át, s az ő nyelvükön házat jelent. A béta átjáró tehát átjáróház is, ház az úton, ha úgy tetszik, s az idei fesztiválnál ennek az imaginárius átjáróháznak a szobáit, szalonjait lakják be a Zentai Alkotóházban zajló programok.
zEtna Polgárok Egyesülete

Frissítés időpontja: 2010-12-10