Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Pozsgai Zsolt: Boldog bolondok

Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom
Időpont: 2010. október 30. 19:30
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház
Erdély Andrea és Mikes Imre Elek előadása. Fény: Mezei Edvárd. Hang: Tómó Árpád.

„Szabadkán jártam, hogy megnézhessem a Kosztolányi Dezső Színházban a Boldog bolondok című darabom előadását. Nagy örömömre sok diák ült a nézőtéren, és meg kell, mondjam, ámulattal bámultam a két színész játékát. Semmi díszlet, négy stoki, egy hosszú lepel, két test, egy női és egy férfi – és fények, professzionális, beszélő fények mindenhol. Ennyi kellett, és semmi több ahhoz, hogy elvarázsoljon a játék. A darab új értelmet kapott ebben az »alternatív« közegben, ami azt is jelzi, hogy nem kell határokat keresni a színházi stílusok között. A formák átjárhatók, ha hiteles és őszinte a színészi játék, ha gondolat van a színpadi jelenlét mögött. És itt volt. Erős, tiszta gondolat. Jó tanáraik lehettek ezeknek a fiataloknak, valami alapvetően lényegesre tanították meg őket a színházi létezésből. Köszönet érte.” (Pozsgai Zsolt)
 

Frissítés időpontja: 2010-10-07