Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

1956 emlékezete

Besorolás: Ünnep – ünnepség
Időpont: 2010. október 22. 17:00
Település: Zenta
Helyszín: Művelődési Ház
Hegedűs Attila A hivatalos Jugoszlávia és a magyar ’56 című dokumentumfilmjének és Az 1956-os magyar forradalom és Jugoszlávia című könyvének ünnepélyes bemutatója a szerző, Hegedűs Attila részvételével.

A film 2006 tavaszán készült Szerbiában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Magyarországon. Négy különálló részből áll. Az első részben magyarországi és szerbiai történészek-kutatók nyilatkoznak a két ország korabeli kapcsolatairól. A Vajdaságból dr. Mészáros Zoltán, Budapestről pedig dr. M. Kiss Sándor. Itt hallhatjuk Dobrica Ćosićot is. A második rész az 56-os forradalom leverése után a korabeli Jugoszláviába menekült magyarok számára létesített menekülttáborokról szól. A nyilatkozók a táborok egykori vezetői, valamint olyan személyek, akik valamilyen szerepet vállaltak a menekültek ügyeinek intézésében. A harmadik részben azok a menekültek nyilatkoznak, akik a Vajdaságban telepedtek le. A negyedik rész pedig azoknak a vajdasági magyaroknak a visszaemlékezéseit tartalmazza, akik a forradalom idején Magyarországon tartózkodtak, és részt vettek a forradalmi eseményekben.

Frissítés időpontja: 2010-10-07