Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
A Szent István-mellszobor ünnepélyes felavatása

A Szent István-mellszobor ünnepélyes felavatása



Besorolás: Ünnep – ünnepség

Időpont: 2010. március 12. 9:00
Település: Horgos
Helyszín: Művelődési Ház (Nagy utca 2.), Szent István-mellszobor (Horgos központja), Kárász-kripta, Kossuth Lajos utca
Szervező: Helyi közösség
A vendégek fogadása reggel kilenc órától, majd tíz órától a helyi közösség tanácsának díszülése. Fél tiznegytől a Szent István-mellszobor felavatása. Az emlékművet leleplezi dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke.

Délben koszorúzás következik a Kárász-kriptánál és a Kossuth Lajos utcában található emléktáblánál.

A Szent István-mellszobrot emelteti a Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvány és a Juvenior Polgárok Egyesülete. Adományozók: Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma, Polgári Kultúráért Alapítvány, Polgári Magyarországért Alapítvány, Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, Keszthely Város Önkormányzata, Amerikai Magyarok a Délvidékiek Emberi Jogaiért, Horgos helyi közössége, Magyarkanizsa Község Önkormányzata, Tiszemnti Vízművek, Pesti Ferenc, Ez Design Kreatív Stúdió.

A szobor Simor Márton alkotása.

A képen Thorma János: Talpra magyar! című festménye látható. Forrás: hung-art.hu

Frissítés időpontja: 2010-03-12