Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Desiré Central Station 2009 – West

Besorolás: Fesztivál
Időpont: 2009. november 28.
Település: Szabadka
Helyszín: Kosztolányi Dezső Színház
Szervező: Kosztolányi Dezső Színház
Ivo Dimcsev (Bulgária): Som faves

Ivo Dimcsev fiatal táncművész, a bolgár tánc- vagy inkább fizikai színházi szcéna egyik legígéretesebb és ma már legismertebb alakja. Lili Handel című szólóelőadása, amelynek premierje 2004-ben volt Stockholmban, a 2005-ös szegedi THEALTER fesztivál nagy meglepetése volt. A fiatal koreográfus számos felkérést kapott első magyarországi bemutatkozása nyomán, így rendezett Zsámbékon, a Színművészeti Egyetemen és társkoreográfusként Ladányi Andreával is dolgozott. Jelenleg az amszterdami Dasarts színházi akadémián tanul. Az elmúlt években számos európai fesztiválon vendégeskedett, több nemzetközi produkcióban dolgozott rendezőként, illetve koreográfusként, és tréningeket is tart. A színház mellett operaénekléssel és fotózással, fotó-installációk készítésével is foglalkozik, így a berlini Tanz im August fesztivál felkérésére készülő új előadásában új oldaláról is megismerhetjük.

A Som Faves (Néhány kedvenc) olyan dolgokról, témákról vagy személyekről szól, akikhez/amelyekhez valamifajta viszony fűz. Kevésbé érdekel most a fizikalitás, annál jobban viszont a téma, az esztétika és a zeneiség által felvetett kérdések.

„Ha azt szeretnéd, hogy én legyek az anyád, el kell menned a színházba…” Ivo Dimcsev

Bővebben itt.

Frissítés időpontja: 2009-11-24