Rendezvények

Varga Zoltán Utónapló Mártáról című könyvének ünnepélyes bemutatója. Az est vendége Beszédes István író, a zEtna Kiadó főszerkesztője, Gruik Ibolya újságíró, Tari István költő, író, Verebes Krnács Erika előadóművész, Vicei Károly író, szerkesztő.
 

„Mire jó az utószó? Eligazít, megmagyaráz, beavat…? Vagy a sok közül csupán egy olvasói élmény, vélemény leírása? / Az olvasó megszokta, s magától értetődő egykedvűséggel el is várja, hogy az író mindentudó legyen; meggyőzően érezzen bele bármilyen korú és nemű figura lelkébe, ismerje, játssza és játszassa el az összes szerepféleséget… A könyv kíméletlen lapozgatója Hector és Achilles párbaja olvastán közömbös aziránt, hogy egy vak énekes szórakoztatja őt, még sem az érdekli, hogy az író pár éve vagy tegnap örökítette meg a sztorit. / A megboldogult és »életrajz nélküli« szerzőnek már nincs módja védőbeszédet tartani műve fölött; annak önmagában kell megállnia. Ám ha a sors kegyéből egy-egy vallomásos kedvű író életének csaknem minden percét ismerjük, vétek nem kikutatni és felmutatni az életmű és az életrajz összefüggéseit. / Varga Zoltán tizenhét éven át vezetett krónikája nem nyújt bepillantást az író érzelemvilágába és magánéletének titkaiba. / Szinte agyonhallgatja saját szerencsétlen testi állapotát, hároméves korától bénaságban leélt életét. Rokkantságát még azokkal is feledtetni tudta, akik szemtől szemben ültek vele. Helyzetével nem kívánt azonosulni, s a megírtak modelljeként is ritkán szerepel. Kivétel az Emlékek lendkerékkel című gyermekkort idéző, pár oldalnyi memoár, amely szerkesztői felkérésre készült az Új Symposion 1987/9–10., otthon témájú számában, továbbá az 1999-ben, az író életében utolsóként megjelent önéletrajzi regénye, a Bábel árnyékában. Ennek töredékben maradt folytatását a Híd folyóirat közölte. / Az itt tárgyalt mű esetében a szerző testi-lelki portréjának ismerete különös jelentőséggel bír, éppen ezért álljon itt az író-magánemberről készült elnagyolt rajz egy elfogult kortárs és barát tollából, aki ezt a kis dolgozatot az Utónapló Kareszaként is aláírhatná… / Az Utónapló… cselekményváza a következő: egy mozgásképtelen, szüleitől függő író viharos gyorsasággal intim közelségbe kerül a hozzá hasonlóan önállótlan, a maga gátlásaitól is szenvedő, egyetemi tanulmányaiban megrekedt, labilis lelkületű lánnyal. Bulváros hazugság lenne azt állítani, hogy a tolószékből szárnyaló szerelem szökken az égbe. A férfi szigorú önelemzéssel már közvetlenül a hódítási diadalérzeten túl, kapcsolatuk zsákutcáját is fölismeri. / A Márta-regény kísérteties rokonságban áll két írófejedelem, Krúdy és Marquez egy-egy kisregényével…” (Részlet Vicei Károly Álnapló a naplóban című utószavából)