Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

A TIMP Kiadó könyvei

Besorolás: -
Időpont: 2009. június 16. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Zentai Alkotóház

Mirnics Gyula Jan Berger hazatér és Szabó Gergely Elég üres című könyvének ünnepélyes bemutatója. Mirnics Gyulával Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szakmunkatársa beszélget.

„Mirnics Gyula a nagy átíró. Motívumait régóta ismerem, hisz egy faluban, sőt egy utcában nőttünk fel, de hogy kéziratának legeslegújabb verzióját olvastam, újra felfedezhettem magamnak Júliát, Barbit, a vietnámi disznót és József Attilát. Akik bő egy évtized alatt maguk is megváltoztak, módosultak és alakultak. Hogy teljessé váljon a mirnicsi történet.” (Szerbhorváth György)

Szabó Gergely színésznek készült, de miután sikertelen lett a felvételije, elmondása szerint annyira nem csinált semmit, hogy azt már ő maga sem hitte el. Aztán írni kezdett. Reggel, délben, este. Édesapja nézte ezt a legkevésbé jó szemmel, de nem volt mit tennie, „a gyerek” önkifejezett. Az írás kirángatta a letargikus életszemléletből, és folytatta az útját. Azaz kereste azt. Volt jogi asszisztens, krupié, tanult újságírást, és még sok minden mást. A keresést nem adja fel. Első kötetes szerző.


Frissítés időpontja: 2009-09-08