Rendezvények

Az orvostudomány önkritikája

James Le Fanu Az orvostudomány önkritikája című, világsikerű könyvének bemutatója a kötet olvasószerkesztőjével és utószavának szerzőjével, Dr. Votisky Péter gyermekorvossal, a Madarász utcai Gyermekkórház fül-orr-gégész ny. szakorvosával és Votisky Zsuzsa felelős kiadóval. A beszélgetést Gruik Ibolya, a Magyar Szó újságírója vezeti. A kötet a Typotex Kiadó gondozásában 2008-ban Budapesten jelent meg Gyárfás Vera hű és élvezetes fordításában.

A kötetről: „Briliáns, szívdobogtató…” (Daily Mail). „Mesterműve a szakszerűségnek, a meggyőző írói tehetségnek, és egyúttal a filozófiai látásmódnak…” (Amerikai Orvosi Társaság). „Végtelenül érdekes…” (Financial Times)

Az orvostudomány önnön diagnosztikáját állítja fel James Le Fanu. Vizsgálódását a penicillin felfedezésével kezdi, s jut el innen napjainkig. Ami a ’80-as évekig történt, az sikertörténet: a betegségek kezelésével megnőtt az átlagéletkor, a csecsemőhalál nem mindennapos tragikus élmény többé, és még az öregedés kellemetlenségei is elviselhetőbbekké váltak. E sikerek ellenére az orvostudomány tündöklő fejezete, úgy tűnik, lezárult. Beköszöntött a medicinához és intézményeihez fűződő fokozódó ambivalencia korszaka. A fejlődés belső ellentmondások sokaságát hívta életre: az orvosképzésben, a gyógyszerkutatásokban, a protokollokon keresztüli ügymenetekben, a drága eszközigényben, és mind a társadalom, mind az orvostársadalmon belüli szemléletben. / Az Olvasó – ki egyetlen életét aggódva bízza hol orvosra, hol természetgyógyászra, vagy maga is orvos/esetleg természetgyógyász – ezúttal olyan könyvet tart kezében, amely széles látókörű és alapos, de mindenekelőtt önkritikus. Ez a könyv nem „underground” irodalom, nem egy őrült elme szüleménye, hanem feltűnő kivétel, a fokozódó kulturális ambivalencia egyik megnyilvánulása. A medicinát saját kultúrája már nem tekinti „érinthetetlen” intézménynek. Úgy is fogalmazhatnánk stílszerűen, hogy a nyugati kultúra saját identitászavarai megfertőzték medicináját. Kételyei elérték azt az intézményét is, amely a legbiztosabbnak, legbizonyosabbnak, értékeiben, motivációiban, technikájában, módszereiben a legmegalapozottabbnak tűnt fel. A legbiztosabbnak kellett lennie, mert a nyugati ember számára legrémisztőbb probléma megoldását kapta feladatául – az individuum halálának megszüntetését.