Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

VIII. Zentai Egyházzenei Fesztivál

Besorolás: -
Időpont: 2008. augusztus 20. 19:00
Település: Zenta
Helyszín: Jézus Szíve templom
Szent István király ünnepe. Vesperás Jézus Szíve tiszteletére, majd utána Záróhangverseny. A vesperáson közreműködnek a templom énekesei, a záróhangversenyen pedig a Gödöllői Városi Vegyes Kar lép fel Pechan Kornél karnagy vezetésével.

A Gödöllői Városi Vegyes Kar 1971-ben, az akkor induló zenei általános iskolás gyerekek szüleinek egy csoportjából alakult. A kórus alapító karnagya Ujváry Géza énektanár volt, aki 25 éven át vezette az együttest. Rövid idő alatt 40 főre bővült az énekkar létszáma, és megkezdődtek a nyilvános szereplések. Városi rendezvényeken, később megyei és országos kórustalálkozókon lépett fel az együttes. 1997 februárjától az együttes új vezetője Pechan Kornél. A kórus jelentősen átalakult, a madrigálirodalom mellett ismét sorra kerülhettek kisebb barokk oratorikus jellegű művek, mai magyar zeneszerzők (Kocsár Miklós, Györe Zoltán) művei, Mozart-misék (d-moll mise, Koronázási mise), Purcell művek. Hangversenyeiken rendszeresen más helyi előadók (gitárzenekar, szimfonikus zenekar, más városi kórusok) is szerepelnek. Számos környékbeli kórussal (a kókai, a fóti, a turai, az isaszegi, a dányi) tart fenn kapcsolatot, velük gyakori a közös szereplés is. 2001-ben Gödöllő Város Képviselő-testülete Gödöllő Kultúrájáért díjjal ismerte el az akkor 30 éves kórus működését.

A VIII. Zentai Egyházzenei Fesztivál Nagyboldogasszony ünnepétől Szent István napjáig tart (augusztus 15–20.).

Frissítés időpontja: 2009-09-08