Rendezvények

Kiállításmegnyitó

Penovác Endre topolyai festőművész retrospektív tárlatának ünnepélyes megnyitója. Megnyitja: Bela Duranci művészettörténész és Szerbhorvát György szociológus.

Penovác Endre 1956-ban született Tornyoson. 1984-ben az újvidéki Képzőművészeti Akadémia festészeti szakán szerzett oklevelet. 1983-ban részt vett a trieri (Németország) Európai Művészeti Akadémia munkájában. 1984-től a Vajdasági Képzőművészek Egyesületének tagja, 1992-től tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának. Bela Duranci írja művészetéről:

„Penovác Endre (1956) művészete voltaképpen időtlen: a folyamatos nyugalmat sugározza, mintha a mindennapok esztelen forgataga meg sem érintené alkotói ritmusát. Igaz, jómaga is olyan környezethez tartozik, amelyben az alapvető értéket még mindig a család, az ismerős, kedves arcok jelentik, amelyben egyaránt fontosak a kutyák és a madarak, s amelyben a napi aktualitások mulandósága fölött másfajta, tartós értékek feszülnek. Itt az égi és földi erőket elválasztó horizont minden pillanatban áttekinthető. Itt még elérhető távolságban van a »tiszta« természet, s nem ismeretlen a mindig segítőkész szomszédok meleg embersége sem. Az olvasó tudja – anélkül, hogy ezt külön hangsúlyozni kellene –, hogy az elmúlt évtized nem volt közönséges tíz év. Ezek a »szenzációktól« terhes esztendők voltak, irracionalitásuk és szégyentelenségük révén váltak a történelem részévé. Penovác Endre, mindennek ellenére, a saját útját járja, magányosan építi ki poétikáját a maga által kijelölt állandó jellemzőkkel: az ellentétek egységével, az ember és a természet viszonyának áhított harmóniájával, és az értelem és érzelem megbékélésének vágyával összhangban. Megérzi a szülőföld minden rezzenését, de az évek során szerzett tudásnak és tapasztalatnak köszönhetően úrrá is tud azon lenni; jellegzetes és jól felismerhető eszköztárat alakít ki abban a reményben, hogy üzenete mindenki számára közeli és jól érthető. Természetesen menekül az »univerzalizmusok« elől, s ugyanazzal a hévvel kerüli ki a helyi színek »egzotikumát« is; tisztában van »az univerzális sötétség valamely új korszakának« (Steva Stanić) veszélyeivel is, s ismerős számára a rossz időpontban felmelegített etnikai vagy helyi tradicionalizmus jellegzetesen émelyítő bűze is. Abban a korban, amikor az egyén alkotó megnyilatkozásaként manifesztálódó alkotói szabadság is a fogyasztói társadalom puszta ámítása, a sajátosságok megtartása, s az ebbéli kitartás bátorságnak és erkölcsi tettnek számít.”

Penovác Endre: Virágcsokor