Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

és Pacsirta

Besorolás: -
Időpont: 2007. december 7. 19:30
Település: Szabadka
Helyszín: Art Mozi

Kosztolányi Dezső prózái, levelei és Pacsirta című regénye alapján. Monodráma. Szereplő: Táborosi Margaréta. Osztályvezető tanár: Hernyák György. Szupervizor: Pálfi Ervin.

Az előadásról:

Egyedül a színpadon, a belső hangom és én. A gondolataimat is kihangosítva hallom, beszélgetek saját magammal magamban, majd csak az én hangom töri meg a csendet.
A monodráma alapötletét a Pacsirta című regény adta. Két nő története. Az írásokat úgy próbáltam rendszerezni, hogy kiderüljön a lelkiviláguk, és vágyuk, hogy az élettől kapjanak valamit. Persze vannak érzések, amelyek mindkettejükre érvényesek... Kosztolányi Dezső vénlányként megöregedő húgáról, Mariskáról mintázta „főhősét”. Orosz Olga – aki a regény kerettörténetében szerepel – az a nőtípus, akinek a vidámsága még a bánatánál is szomorúbb. Úgy éreztem, megéri azonos rangra emelni e két szerepet. Két hervadó ember, akik kezdik megszokni a magányt, lelkileg torzulnak, csúnyulnak. Önmagukba zárkóznak. Őket a bánat jegyezte el, és a bánat járt rosszul.
Táborosi Margaréta

Csak a szenvedés által látjuk meg a világot. Aki nem szenved, az vak. Az nem tud írni.
Kosztolányi Dezső

Belépőjegyek a színház pénztárában vásárolhatók 10 órától 13 óráig, valamint 18 órától az előadás kezdetéig, illetve rendelhetők az alábbi telefonszámokon: 024/557-436; 024-556-429.


Frissítés időpontja: 2009-09-08