Rendezvények

Szereplők: Besszemenov – Kovács Frigyes, Akulina Ivanovna, a felesége – Faragó Edit m. v., Pjotr, a fia – Szőke Attila, Tatjána, a lánya – G. Erdélyi Hermina, Nyil, Besszemenov nevelt fia – Ralbovszki Csaba, Percsihin – Szilágyi Nándor, Polja, a lánya – Gál Elvira m. v., Jelena – Kalmár Zsuzsa, Tyetyerev – Péter Ferenc, Siskin – Pálfi Ervin, Cvetajeva – Táborosi Margaréta m. v., Sztyepanyida, szakácsnő – Sziráczky Katalin, Orvos – Péter László m. v. Díszletterv: Kiss Kovács Gergő m. v. Jelmezterv: Gadus Erika m. v. Mozgástervező: Bodor Johanna m. v. Dramaturg: Faragó Zsuzsa m. v. Zenei válogatás: Verebes István m. v. Rendezőasszisztens: Brestyánszki Boros Rozália. Súgó: Kotroba Júlia. Ügyelő: Vrestyák Erzsébet. Hangmester: Matlári Miklós. Fénymester: Flajsman Róbert. Rendező: Verebes István m. v.

Az előadásról:
Makszim Gorkij 1902-ben írt történetét, a Kispolgárokat viszi színre a társulat Kicsik és polgárok címmel. A szabadkai előadás egyik érdekessége, hogy a mű – Faragó Zsuzsának köszönhetően – új fordításban kerül a közönség elé.
„A díszlet szinte minden eleme, az asztal, a lépcsők, a zongora, a központi helyen álló karosszék is fából készült. Szembeötlők, kiütköznek a lomha, bágyadt, szomorú barna árnyalatok, és a fa merevsége tétován kopogó léptekkel közlekedő emberi fásultságba ütközik. A tehetetlenség, az örömtelenség és a folyamatos visszakozás hétköznapi története a Kicsik és polgárok. • Az előadás jellemző vonása, hogy az elégedetlenség és a panasz kiabálásba, ordítozásba torkoll, a megértés áthatolhatatlan ködbe vész, hiánya ily módon változik állandóan görgő, kaotikusságot szülő lavinává. Minduntalan szitokszavak zengnek, a sikertelenség táplálta lelki űr a magába roskadt jajgatástól egészen a téboly közeli transzig terjedő kifejezési formákban tárul a közönség elé. A mozaikszerű szerkezet zenés-táncos betétei pörgésükkel, összehangoltságukkal még inkább kiemelik a szereplők közötti érzelmi-értelmi disszonanciát, és teszik ezt úgy, hogy a mozdulatok gyakori pantomim jellege meggátolja az egésztől való teljes elszakadást.” (Török Arnold)