Rendezvények

A Zentai Színtársulat előadása

Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor. Komédia. Szereplők: Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester – Gombos Kornél. Anna Andrejevna, a felesége – Pámer Csilla. Marja Antonovna, a leánya – Gömöri Anikó. Luka Lukics Hlopov, tanfelügyelő – Kalmár Gergely. A felesége – Kovács Vecei Sára. Ammosz Fjodorovics Ljapkin-Tyapkin, járásbíró a közjótékonysági intézmények főgondnoka – Menyhárt Ákos. Ivan Kuzmics Spekin, postamester – Annus Szabolcs. Pjotr Ivanovics Dobcsinszkij, helyi földbirtokos – Buza Kornél. Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij, helyi földbirtokos – Gömöri Csaba. Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok – Mácsai Endre. Oszip, a szolgája – Virág György. Szvisztunov, rendőrkapitány – Balog Attila. Fevronya Petrovna Posljopkina, lakatosné – Karácsonyi Éva. Kereskedők – Paku Patrícia, Surányi Emese. Az altiszt felesége – Mészáros Kis Éva. Jelmez: Aleksandra M. Pešić m. v. Rendező: Vukosavljev Iván m. v.

A revizor (1836) című darabban a gogoli komikum az orosz élet általános szatírájává terebélyesedik. Egy járási székhelyre, egy kisvárosba a sors egy Hlesztakov nevű, világiasan könnyelmű, üres és léha pétervári semmirekellőt sodor, aki szenvedélyesen szereti magát tekintélyes embernek föltüntetni az emberek előtt. A városka vezetése, melyben minden egyes tisztviselő megvesztegethető, zsarolható és zsaroló, rettegésében és bűntudatában a hozzájuk küldött revizort véli látni Hlesztakovban. Hősünk lassan-lassan felfogja, miről is van szó, majd eljátssza a reá erőltetett szerepet, melyben kiélheti nagyravágyó ürességét, pénzhez juthat, sőt a polgármester lányát is eljegyezheti. S amikor az utolsó képben megérkezik a valódi revizor, a darab némajelenettel zárul. A lélektanilag hiteles fogás a szereplőket mint „holt lelkeket”, bábokat teszi közszemlére. A félreértések vígjátékaként induló darabban a véletlen bekövetkezte szükségszerű: magában hordja a pozícióvesztés állandó félelmét és a bűntudatot. Az emberi énazonosság szerepekbe szorulva-szorítva cseppfolyósodik. A látszatok világába Gogol látszatembereket teremt: az emberi erénynek itt nem lehet helye, csakis végtelen messzeségben. „Három évig vágtathat, aki innen el akar jutni a határig” – mondja a polgármester. Ez a távoli határ határtalanná, általánossá és képletessé teszi magát a szót és a gogoli Oroszország-képet is, de egyúttal mintegy légüres teret hoz létre a „bűn városa” körül, amelynek lakói a némajelenet mozdulatlanságában, az álló életben, az általános oroszországi állapotok szimbolikus és groteszk tükrében magukra ismerhetnek.