Rendezvények

Könyvhónap 2006

Örke, mi a csoroszlya? (Önéletírás). Kovaèevné Fehér Ilona könyvének ünnepélyes bemutatója a zentai születésű szerző, valamint a könyv recenzenseinek: Beszédes Valéria magiszternek, néprajzkutatónak és dr. Hózsa Éva egyetemi adjunktusnak a közreműködésével.

„Kovacsevné Fehér Ilona élettörténete leginkább Vankóné könyvére emlékeztet. Értelmiségiként emlékezik vissza az egykor volt paraszti világra. Családtörténetet is olvashatunk harmadíziglen: Dédanyám legendája, Apám története, meg arról is, hogyan alakult a délvidéki magyarság sorsa az elmúlt fél évszázadban… Visszaemlékezéseinek legértékesebb fejezeteiben a paraszti élet rendjéről, annak átalakulásáról számol be. Fehér Ilona önéletírásából megbízható képet kapunk a Zenta környéki kisparasztság ünnepeiről, hétköznapjairól, erkölcsiségéről.” (Beszédes Valéria)

„Kovacsevné Fehér Ilona könyve önéletrajznak, emlékiratnak, részint helytörténeti írásnak is tekinthető. A zentai tájban és szokásrendben gyökerező szerző szinte a családi krónika vagy valamiféle családregény lehetőségével, a legendásítás kérdésével indít, tudniillik a dédszülők távoli, természetközeli világa a mai elbeszélő én nézőpontjából már legenda. Az önéletrajzzal kapcsolatos irodalomelméleti dialógusok természetesen szintén felmerülnek a szöveg olvasójában. Megállapítható, hogy a népi önéletrajz és a kifejezetten női önéletrajz vonatkozásai, nézőpontjai is jelen vannak. A kötet többnyire tematikus felosztású, a linearitás megtörik, ugyanis egy-egy téma vagy motívum körüljárása visszavezethet a kiinduló térbe, a gyermekkor idejébe. A harminchárom fejezet a dantei utazás hagyományát követi, a pokoljárás itt a szegénység poklával, a földhöz való viszony aggályaival fonódik össze. A kiindulópont a Ház, a Házban-lét és a Házból való kilépés esélye, a Zentához kapcsolódó település-néprajzi mozzanatok. A néprajzi aspektusok – ugyancsak a Ház szempontjából – szinte a térben helyezkednek el. Az ünnep, a böjt és az étkezés szokásai, a disznóvágás a belső térhez kötődik, a kávézás szokása kintről hatol be. A Házon kívüli kommunikáció, a nyitás viszont óriási jelentőségű. Az itt élő ember sorsa mégis a föld. A kézirat legfőbb értéke az a tudatos szerzői törekvés, hogy a történelmi, helytörténeti, néprajzi, művelődéstörténeti, kulturális antropológiai értékeket elmondja, megőrizze. Olyan értékeket jelentenek ezek, amelyeket a mai olvasó ugyanúgy legendának tekint, mint az elbeszélő a dédszülők világát. Kovacsevné Fehér Ilona kézirata áthidalja az időt, ugyanakkor szinte az utolsó pillanatokban őriz és ment meg olyan értékeket, amelyek már nem egyetlen családra vagy egyénre korlátozódnak, hanem a vajdasági/délvidéki hagyomány szempontjából is jelentősek.” (Hózsa Éva)