Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

A Temetetlen halott – Nagy Imre naplója

Besorolás: -
Időpont: 2006. október 20. 20:00
Település: Szabadka
Helyszín: Szabadegyetem (nagyterem)

Mészáros Márta filmjének bemutatója.

Színes, fekete-fehér magyar–szlovák–lengyel történelmi dráma, 139 perc, 2004. Rendező: Mészáros Márta. Szereplők: Jan Nowicki (Nagy Imre), Horváth Lili (Nagy Erzsébet), Moór Marianna (Égető Mária), Andorai Péter (Münnich Ferenc), Cserhalmi György (Orvos), Kulka János (Kállai Gyula), Mácsai Pál (Vida Ferenc). Tartalom: Nagy Imre élettörténete a XX. századi történelem alaptörténete. Ő volt az első kommunista vezető, aki egy nemzeti forradalom – az ’56-os – jelképe, miniszterelnöke, aki felmondta a Varsói Szerződést, kiállt a többpártrendszeren nyugvó demokráciáért. Sokan úgy vélik, hogy 1956-ban vállalt szerepe, majd halálig vállalt hűsége a forradalom eszméjéhez nem következett az életútból, kommunista meggyőződéséből, moszkvai múltjából, hogy valami rendkívüli katarzis, titok történt vele. „Személyes okom is van arra, hogy ezt a filmet megcsináltam: gyerekkoromban ismertem meg Nagy Erzsébetet. Végigkövettem hányatott sorsát, amikor magányosan, kitaszítva élt, majd elszánt harcát az apja rehabilitálásáért. Nagy Imrével is többször találkoztam, máig emlékszem kedves, joviális alakjára. Nálam lehetett őt először nyilvánosan látni, a Napló-filmsorozat második részében (Napló szerelmeimnek), emlékszem az eufórikus fogadtatásra, amikor hajlott alakja föltűnt a vásznon. Régóta készülök arra, hogy filmet készítsek róla” – vallja Mészáros Márta.


Frissítés időpontja: 2009-09-08