Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

VIVE – Magyar Nóták és Csárdások Fesztiválja

Besorolás: Fesztivál
Időpont: 2009. október 23–25.
Település: Torontálvásárhely
Helyszín: József Attila Művelődési Otthon
Szervező: VIVE – Magyarnóták és Csárdások Fesztiválja
Hagyománnyal rendelkező mozgalom, amelynek az a célja, hogy a térségben ápolja a magyar kulturális és művelődési hagyaték egyik sajátos értékét, a magyar nótát és csárdást. Az elhangzott dalokat zsűri értékeli, a legjobb előadókat díjazzák. Céljuk, hogy alkotásra ösztönözzék a dalszerzőket, szövegírókat és mindazokat, akiknek munkája eredményeként új magyar nóták és csárdások hangozhatnak fel. A szervezők különleges sikerként könyvelik el, hogy a verseny kilenc éve alatt megközelitőleg ezer új szerzemény született a nóták műfajában. A pályaművek nagy része rendszeresen szerepel a rádió és a televízió műsorán. Szintén a rendezvény kiemelkedő érdeme, hogy számos tehetséges fiatalt fedeztek itt fel. A VIVE -t, amely 2002-től hivatalosan bejegyzett civil szervezet, a Fesztiválbizottság irányítja. A fesztivált minden év szeptemberének utolsó hétvégéjén rendezik meg. Az első estén az amatőr énekesek mutatkoznak be, a másodikon az új szerzemények versenyeznek, a harmadikon pedig a győztesek és a külföldi vendégek gálája következik. A fesztivál hanganyagát minden évben kazettán és CD-n rögzítik. Emellett elkészítik a VIVE kottafüzetét is, amelyben az érdeklődők megtalálhatják minden szerzemény eredeti kottáját, valamint megismerkedhetnek a szerzőkkel és az előadókkal.
VIVE – Magyarnóták és Csárdások Fesztiválja
Kapcsolattartó: Mérges Sándor
Telefon: +38113664999
Mobiltelefon: +38163311126
Honlap: www.debeljaca.com/magyarul/indexmagyar.htm

Frissítés időpontja: 2010-12-16