Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Jubileumi rendezvény – A Dudás család

Besorolás: -
Időpont: 2006. szeptember 11. 18:00
Település: Zenta
Helyszín: Városi Múzeum

Pejin Attila zentai muzeológus-történész ünnepélyes könyvbemutatója a szerző és Németh Ferenc művelődéstörténész, a Létünk című társadalmi, tudományos, kulturális folyóirat szerkesztőjének közreműködésével.

„Minden közösségnek – legyen az nagyobb (nemzet) vagy kisebb (falu) – vannak tagjai, akik ténykedésük révén kiemelkednek a sokaságból, és kisebb-nagyobb hírnévre tesznek szert… Az itteni magyarság dzsoli dzsókere mindenkor Dudás Gyula volt (pedig hát voltak azért mások is), olyannyira, hogy az 1961-ben megalakított múzeum- és levélbarátok körét is róla nevezték el. A többi Dudás itt-ott említésre került ugyan, de többnyire – látni fogjuk majd: indokolatlanul – marginálisan, bár az is tény, hogy Dudás Gyula néhány szempontból fejmagassággal kiemelkedik közülük.” (Részlet Pejin Attila A Dudás család krónikája című könyvből).


Frissítés időpontja: 2009-09-08