Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. október) 10. szám

Fekete Lajos: Nyárutó

A Délvidékkel hazatért közel 100 ezer lélekszámú bunyevácság a különélés alatt nemzeti öntudatban ugyanúgy megerősödött és csiszolódott, mint a többi bácskai nemzetiség. Pedig a bunyevácság sokáig nem volt egységes; darabokra szaggattatva Zágráb–Belgrád politikája között ingadozva a töredéknemzet nehéz sorsával kezdte el a különélést. Hánykolódott, kereste igazi nemzeti hovatartozandóságát akkor, amikor minden nemzetnek és népcsoportnak tartoznia kellett valahová, hogy az erősebbe kapaszkodva megőrizhesse múltjának minden szép emlékét, népiességének szikrázó gazdagságát vigyázva, hogy a fejlődés útjáról a számottevőbb népek el ne sodorják. A keresés és tájékozódás ideje sok csalódással és kiábrándulással mégis edzették és öntudatossá tették a bunyevácságot. A megpróbáltatások az öntudatosodáshoz vezettek, pedig volt idő, amikor élniakarásuk háromféle áramlat sodrába szorult.
A belgrádi barátkozással kezdték s annyi félrevezetés és becsapás után már csak azok maradtak ezen az elárvult és fűvel benőtt vékony ösvényen, akik a maguk kicsiny politikai számításait össze tudták egyeztetni az ingadozó balkáni erkölcsökkel. A termékenyülés és lelki vagyonszerzés bőséges esztendejének nevezik a bunyevácok azt az időszakot, amikor a közös vallás figyelmeztető útmutatásai alapján az utolsó órában megtalálták a horvátsághoz vezető utat. Visszakanyarodtak oda, ahonnan 250 évvel ezelőtt megindultak őseik, a Bácskába és örömmel és boldogan ölelték magukhoz a felismerés és egymásratalálás óráiban a horvátságot. Attól az időtől kezdve kapott határozott formát népi individualitásuk, színe, értéke; ellenálló ereje lett megmozdulásaiknak és akaratuk nagy lendülettel vitte magával az egész népcsoportot a felvilágosodás és nemzeti felébredés céljai felé. A kétféle törekvés: zágrábi és belgrádi politikai elképzelések közé ékelve vergődött a harmadik, amely a két előbbitől idegenkedve elvetette úgy a szerbségbe, mint a horvátságba való beolvadás szintézisét és kitartóan egyszerűen a bunyevácságnak akarta megtartani a bunyevácokat. Nem holmi fából vaskarikaszerű elképzelés volt ez s még csak közeledés sem a magyarság felé. A magyarokká vált bunyevácok mindvégig vállalták a magyarságot és egy percig sem inogtak meg. A bunyevác megjelölés kihangsúlyozásával tulajdonképpen ellenállást akartak tanúsítani minden olyan törekvéssel szemben, amely akár szerbeknek, akár horvátoknak igyekezett feltüntetni őket.
A nemzeti öntudatosítás korszakában, amikor az egész világot a nemzeti eszme frissítő áramlata járta át, a horvátsághoz va[452]ló tartozandóság életrevalóbbnak bizonyult és az is kerekedett felül a bunyevácság soraiban.
A bunyevácság zajló életében bekövetkezett fejlődési vonalak a legszembetűnőbben ütköznek ki szellemi síkjaikon, amelyeket mi magyarok is jól ismerünk, hiszen a közös sors sokszor a kíváncsiságon túlmenően is odavitt melléjük.
*
Az elcsatoláskor már állott a bunyevácok nagymultú egyesülete, a Pucska Kaszina, amely most lesz hetven esztendős. Munkássága a bunyevácság meggondolt lassú életének medrében kényelmesen elhelyezkedett. A belgrádi elképzelésnek ez sehogyan sem felelt meg, mert a bunyevácságot élénkebb és mozgalmasabb közreműködésre igyekezett ösztönözni a szerb szellemiség szolgálatában arra is törekedve, hogy a magyarsággal még fennálló elég erős kapcsolatok lazítását meggyorsítsa. A pihenő vitorlákat nekiengedték a heves belgrádi szélnek, hogy megduzzadva elragadják a bunyevácságot. Egy Szabadkára került szerbiai tanár Dragoslav Đorđević agilis felesége, a bunyevác származású Mara Malagurski, akinek irodalmi ambíciói is voltak, vállalkozott arra, hogy a bunyevácságot beállítja a szerb szellemi, kulturális és politikai irányzatba. A huszas évek elején hívta életre a Bunjevačka Prosvetna Maticát, amely olyan elszántan indult, mintha rohammal akarná bevenni az összes bunyevác hadállásokat. A Damjanich-utcai rozoga épületet vásárolta meg az egyesület, hatalmas költséggel átalakította, hogy a bunyevácságnak a város közepén imponáló szellemi fellegvárat építsen. Korszerű színházterem, tágas olvasó, könyvtár, hetilap állott rendelkezésére. Az egyesület élén Marko Jurić országgyűlési képviselő állt, aki nemsokat törődve azzal, hogy pillanatnyilag Belgrád miként vélekedik a magyarságról, igyekezett ápolni a magyarsághoz való kapcsolatait és az ő közbenjárásával 60 hold ma is rendelkezésükre álló városi földet ajándékozott a város kinevezett képviselőtestülete a Maticának, hogy annak jövedelméből céljait könnyebben megvalósíthassa. A kultúrház felépülése után bunyevác színdarabbal is kísérleteztek, ami igen ritka jelenség volt. Đorđevićné bunyeváctárgyú színdarabját adták elő, később még néhány előadást rendeztek, de életrehivójának, Đorđević Dragoslavnénak hamarosan bekövetkezett távozásával a Matica elszíntelenedett és hamar el is sorvadt. Amolyan olvasókörré zsugorodott, ahol az öregurak az idő agyonütésére jönnek össze néhány órára.
A Bunjevačka Prosvetna Matica azonban nemcsak Đorđevićné Belgrádba való költözése miatt omlott össze, hiszen nem is volt soha erős gyökereket eresztő intézmény. A bunyevác[453]ságnak az a rétege, amelyet papjai s a Belgrád által becsapott és már a második választásokon a parlamentből kibuktatott Ráics Balázs vezetett, a Maticában kimondott szerbesítő törekvést látott és attól mind határozottabban elfordult. A Matica szinte ellenséges lett a bunyevácok szemében s a papság, amely először ébresztgette a bunyevácok régi tűzhelyének és kultúrájának emlékét, mindig radikális maticának nevezte. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a Bunjevačka Prosvetna Matica egyedüli célja a szerb szellemi, politikai és kulturális uralmat fenntartani és terjeszteni, ebből pedig a bunyevác tömegek a tapasztalatok álapján nem kértek többet. Megindult tehát a szerb befolyás háttérbeszorítása és ez a törekvés vezetett a Szabadkára költözött horvát intellektuelek és a Zágrábban tanult bunyevác ifjak segítségével a horvát kultúrotthon megvalósításához.
Ez azonban már a diktatúra idejére esik, amikor a bunyevácok egyik szerb kísérletet a másik után hárítottak el sikeresen és már azok a Belgrád szolgálatában álló szenátorok, képviselők, polgármesterek, hetilapszerkesztők sem kellettek nekik, akikkel a szerb politika makacsul tovább próbálkozott.
*
A Bunjevačka Prosvetna Matica megalakulásának első évei után már alig hallatott magáról. A legjobb esetben választásokkor tartottak falaik között egy-egy színtelen összejövetelt, hogy utána még csendesebb legyen a megzavart álom. Pedig alapszabályai szerint hivatva lett volna a bunyevác népszokásokat ápolni, színelőadásokat rendezni stb. Ehelyett bosszantó adósságokat halmozott. Az épület átalakítási munkálatai ugyanis százezreket emésztettek fel, s már az adósságok kamatainak fizetésére sem volt elegendő az összegyűjtött pénz és a 60 lánc föld jövedelme. A Maticának szép tágas termei kongtak az ürességtől, szinte elveszett bennük az a néhány következetes ember, aki máshova nem akart járni. Télen már csak egy kis termet tudtak fűteni. Ugyanekkor a horvát kultúrotthonban, amelyet a Pucska Kaszinóból kivált és határozott horvát politikát követelő horvátországi vezetők teremtettek meg, – hogy „legyen hely, ahol a horvát gondolatot szabadon terjeszthetik”, virágzó kulturális élet indult. A Neven dalárda megpróbálta a legnehezebbet: a bunyevácsággal megkedveltetni a zenei életet. Egyik előadást a másik után rendezte úgy Szabadkán, mint Horvátországban, s ahogy hanyatlott a Bunjevačka Prosvetna Matica, úgy nőtt és erősödött a tisztára horvát szellemiségből táplálkozó Neven-csoport.
A kétféle áramlat először csak az egyesületekben, bunyevác házakban küzdött, családokat választva el egymástól és aztán már az utcára is kiömlött. Szinte fojtogatta egymást a választási [454] küzdelemben és ebben a nemesedő harcban, amely egyben megjelölte a bunyevácság helyét jó időre a délszláv törzsek örök marakodásában, a horvát csoport végleg felülkerekedett. Siettette ezt a folyamatot az is, hogy Zágráb, amely sokáig elhanyagolta a bunyevácságot, egyszerre átérezve annak jelentőségét, hogy a horvát gondolatnak Bácskában a bunyevácság lesz a zászlóvivője, felkarolta a bunyevácokat. De sokat jelentett a bunyevác papság erőteljes segítsége is. A papság támogatását azért sem lehet lebecsülni, mert megszerezte a bunyevácságnak azt a hajlékot, amelyet azzal a szándékkal emeltek, hogy azon keresztül a szerbekhez csalogassák a bunyevácokat. Még 1934-ben rendezetlen adósságai miatt el akarták árverezni a Maticát, s Budánovics Lajos püspök, amikor ezt megtudta, azt a párbért, amit mint Szent-Teréz plébános behajtott a városon, az épület megvásárlására fordította. Alapítványt létesített és az épületből a bunyevác jelzőt elhagyva, Szabadkai Matica lett. Azzal a kísérő okirattal létesítette az alapítványt, hogy az épületben a horvát egyesületek hajlékot kapjanak és a bunyevácság szellemi felemelésén tevékenykedjenek. A volt színháztermet kápolnának alakították át. A Neven vasárnaponként mise keretében itt énekelt és évenként egyszer úgynevezett „razgovor”-okat tartottak, amelyek amolyan horvát szellemű kultúrmegnyilvánulások voltak. Ekkor beszélték meg mindazokat a kérdéseket, amelyek a bunyevácságot és a horvátságot foglalkoztatták és különösen abban az időben, amikor a horvátok kemény harcban álltak Belgráddal, volt hasznos a bunyevácok számára ez az intézmény. Az egyesület elnöke Ráics Balázs lett, aki itt mondotta el történelmi jelentőségű beszédét arról, hogy milyen csalódások érték a párizsi békedelegáció bunyevác tagjait, akik ott tudták meg, hogy Belgrád a külföld megtévesztésére szerbeknek tüntette fel a bácskai bunyevácokat. A Matica adta ki a horvát orientációjú bunyevácok évkönyvét a Danicát, a Klasje Naše Ravni (A Mi kalászunk) folyóiratot, amely a bunyevác népdalok, mesék, elbeszélések színes csokrát szolgáltatta. Itt nyertek elhelyezést a többi horvát-bunyevác egyesületek is, bár néhány évig a kiszorult Bunyevačka Prosvetna Matica részére is néhány szobát rendelkezésre bocsájtottak, amíg az egyesület ugyanabban, az utcában szerényebb hajlékba nem költözött.
*
A felszabaduláskor tehát a bizonyos tekintetben depolitizált és más rendeltetésű Pucska Kaszinón kívül a Bunjevačka Prosvetna Matica és a Szabadkai Matica magába olvasztva a horvát egyesületeket, állott a bunyevácok rendelkezésére, hogy végrehajtsa e nemzetiség soraiban a szellemi átcsoportosítást. A horvátokhoz való kapcsolataik öntudatosították a bunyevácság nemzeti [455] érzéseit, bár ebben nagy segítségükre volt az iskolai nevelés is. Ma a Szabadkai Maticában a kongregációk székelnek, a Bunjevačka Prosvetna Matica kisebb helyisége változatlanul csendes; amolyan pót Pucska Kaszinó, amelybe csak nem akarnak elmenni azok, akik az ellenkező oldalon pártoskodtak huszonhárom évig. A Neven, amely sok tagját elvesztette ugyan, de azért az adottságok között is igyekszik életjelt adni és életben maradni.
Halk és csendes Szabadkán, a bácskai bunyevác metropoliszban a bunyevácok kultúrélete, amint az a mai komoly időkhöz illik. Szellemi forrásaik azonban nem dugultak be, sisteregnek és a hazatérés után keresik a lehetőségeket, hogy felszínre törve hallassanak magukról és hűségüket a magyarsághoz bebizonyítsák.
A bácskai bunyevácok, ha nemzeti öntudatban határozottabb irányt is követnek, mint az elszakításkor, Szent István országának megbízható népei maradtak.
A délvidéki magyarság változatlanul barátnak és nem ellenségnek tekinti őket.

Oldalszámok: 89