Folyóiratok

Kalangya, XI. évfolyam (1942. május 15) 5. szám

Tolnay János: A népművelés nemzetnevelés

Népművelési titkári értekezlet Balatonkenesen
Az a két évtizedet meghaladó idő, melyet a Trianon által mélyen sebzett magyarságunk idegein állam kötelékében töltött, művelődési életünknek, ellenálló erőnknek, fajszeretetünknek kemény erőpróbája volt. Elnyomóink törekvése szellemi erőink gúzsbakötésében s gazdasági erőink elsorvasztásában csúcsosodott ki, jól ismerve e két tényező fontos szerepét egy nép életében.
Az új impérium sorvasztó kísérletei nyomán megelevenedtek a lelkünk mélyén élő szellemi hagyományok s ezek erejének tüzéből megedződve és gazdagodva került ki a magyar lélek. Lelkesítő, alkotó munkára sarkaló volt annak tudata, hogy átmentői vagyunk utódaink számára a magyar szellemiségnek, amely szellemiségért felelősek vagyunk nemzetünk előtt s éreztük a kötelességet: küzdeni a magyarság fennmaradásáért.
Átéreztük, hogy népünk céltudatos gondozása nélkül tömegek veszhetnek el a magyarság kárára, igyekeztünk azért kulturális egyesületeink keretében az idegen légkörbe került magyar ifjúságunk és népünk lelkét a magyar művelődés értékeivel gazdagítani és magyarnak megtartani.
Az átmentett értékek igazolják, hogy népművelésünk kisebbségi életünkben a szűkre szabott életlehetőségek dacára eredményes munkát végzett.
Felszabadulásunk után fokozottabb tevékenység vár a népművelésre, egyrészt, mivel magyar népünk az idegen impérium járma alól megfogyva anyagiakban, megfogyatkozva szellemi felkészültségében került elő s ezt sürgősen pótolni kell, másrészt, hogy az anyaországnak kulturális, egészségügyi, szociális és gazdasági élet terén létesített intézményeibe teljes erővel bekapcsolódjunk.
A népművelésre vár tehát a feladat, fokozni magyar népünk műveltségét, életerejét és biztosítani a magyar társadalom békéjét, erősségét és munkakészségét.
Az állam a maga intézményeivel nem elegendő a mutatkozó bajok orvoslására, a nemzetépítő munkát kizárólag hivatalos tényezőkkel elvégezni nem lehet, a társadalom szívének lüktető ereje és rugalmassága is kell hozzá.
A népművelés egyik legfontosabb munkaköre, hogy a társadalmat erre a közös munkára nevelje és megnyerje, hogy életrekeltője és megoldója legyen nagy és fontos munkára serkentő érzelmeknek és feladatoknak, melyek a magyar életet a bölcsőtől a sírig minden életnyilvánulásában kísérik. [209]
Mit öleljen fel a népművelés?
Mi lehet fontosabb, mint ezeréves magyar hazánknak testben és lélekben egészséges és erős magyar élettel való megtöltése?!
A magyar nemzet fakadó rügyeit, zsenge hajtásait, a kisgyermeket kell áldozatos magyar lélekkel elsősorban gondozásba vennünk, a zöldkeresztes védőnők, a szociális gondozónők melletti társadalmi gondozás vállalása és rendszeres ellátása által.
Az áldott állapottal a nő az élet forrásává magasztosul, – védelmet várhat, ha rászorul. Mindaz ami végbemegy az anya lelkében érzés, gondolat alakjában, hat arra is, kit szíve alatt hordoz. Ne árnyékolja ezt az életet nehéz gond. A társadalomnak óvni, kímélni kell az új életet hordozó anyát is.
Az újszülött ott szunnyad a párnán; szülői szeretet, gondozás nélkül elpusztul. Hány világra jött magyar életet pusztított el a nyomor, a betegség és a tudatlanság. A társadalom gondos keze, szerető szíve hányat és hányat tarthatna meg az életnek, a hazának.
Az anya és csecsemővédelem társadalmi kiépítése és ezirányú ismeretközlés, fontos népművelői tevékenység.
A gyermek nemcsak a családé, hanem a nemzetnek legféltettebb kincse is. Könnyíteni a sokgyermekes, különösen az anyagiakban szükséget szenvedő anyák terhein, résztvenni ezek gyermekeinek nevelésében, a családi életet a nemzetnevelés nagy céljaira alkalmassá tenni, a családban egészséges közszellemet meggyökereztetni, nemzeti feladat s a népművelésre hárul.
Amikor a kisgyermek megkapta a testi és lelki erőket, az emberré válás eszközeit, ezek az erők a nevelés által gondozásra, irányításra szorulnak. Ezt a nevelés úgy végezze, hogy minden értéke az emberi társadalom javára válhasson.
A nevelés a szülő kötelessége, ennek színtere a család. De a megélhetésért folytatott küzdelemben kifáradt, vagy a neveléshez sok esetben nem értő szülő hogyan töltse be hivatását? Ily esetekben a népművelés világosítsa fel, tanítsa meg a szülőt kötelességeire és segítsen azzal, hogy az ifjúságot védőszárnyai alá veszi s az iskolán kívüli gyermekfoglalkoztatás útján mindaddig figyelemmel kíséri, amíg nincs szüksége külső segítségre és öntudatos tagjává lesz a nemzeti közösségnek. A népművelésre hárul a feladat, hogy az ifjúság iskolán kívüli foglalkoztatásában nyújtson azokból az ártatlan örömökből, amelyekhez minden gyermeknek joga van, hogy lelkükbe nevelje az ősi magyar játékokat, táncos ritmusainkat, dalainkat, a múltban gyökerező meséinket. Más színt, jelentőséget kapna az élet, üdébb, ideálisabb erő szelleme hatná azt át, s minden megnyilatkozásában megnemesítené az életet az okosan művelt gyermekfoglalkoztatás. [210]
Az acélos magyar típus kialakításán kell munkálkodni, olyanén, amelynek lelke vallásos és hazafias érzéssel telt, amely faji öntudattal, katonás szellemben, keresztény erkölccsel, szociális érzékkel s nemzeti kultúránkkal felvértezve, értelmes fejjel szolgálja és szeresse a Hazát és büszke legyen magyarságára.
Ápolni és erősíteni kell tehát azt a magyar és keresztény szellemet, amely ezer éven át biztosította nemzetünk létét és felvenni a harcot minden olyan világnézettel, amely ezt a szellemet sorvasztani igyekszik.
Gazdaságilag is meg kell erősíteni népünket. A kultúra és gazdasági jólét egymás kiegészítői. A népművelői oktatás révén ismertessük meg velük a szövetkezés hasznosságát, amely szövetkezéssel társadalmunk legszámottevőbb rétege tudatos egységgé tömörül. Minél szélesebb réteg találja meg abban érdekeit, annál több lesz népi életünk tartalma, ereje és eszmei kifejezőképessége. Ha népművelő munkásságunkkal népünket a gazdasági megerősödés útjára vezetjük, úgy az élet nem csak verejtéket gyöngyöz homlokára, hanem mosolyt is fakaszt ajkára.
Itt elsősorban a magyar falu szegény és elszórt tanyák világában élő magyar véreinkre gondolok. Ki kell emelni őket elmaradottságukból s minden erőnk megfeszítésével kulturális és anyagi felemelésükre kell törekednünk.
A nevelés eszközeivel hassunk oda, hogy a szántó-vető, a verejtékező munkás, a műhelyében szorgos iparos megalkossa a vezető réteggel azt az egységes szellemiségű magyarságot, amely nélkül nincsen erős, nincsen boldog Magyarország! Találják meg végre egymást a város és a falu népe, amely frigynek felbonthatatlan szentsége egyetemes nemzeti érdek.
Öntudatos magyart akarunk nevelni! Büszkén és bátran állhatunk a világ elé, mert mi magyarok tettünk és teszünk annyit a keresztény műveltség érdekében, mint a világnak bármely művelt nemzete.
Neveljük népünket fegyelemre! Minél komolyabbak az idők, a nemzet fiainak kötelessége, hogy egységes szellemben, kemény fegyelemben és elszánt lélekkel kövessék a nemzet hivatott vezéreit. Ezekben a sorsdöntő időkben minden magyar szív a magyar egységet, a magyar összefogást hirdesse, mert a nemzetek ereje nem annyira számarányukban, mint inkább nemzeti öntudatukban rejlik.
Erre a nemzeti egységre, fegyelemre, különösen szükség van ma, amikor hős honvédeink vívják diadalmas harcaikat, hogy zúgolódás nélkül tudjuk vállalni a lemondást, ha kell a nélkülözést, az áldozatot, létünkért folytatott e hősi küzdelemben.
A szentistváni gondolatnak átplántálása a magyar társadalom széles rétegébe szintén a népművelési munkakörbe tartozik. Fon[211]tos, hogy e kérdés tisztán, világosan álljon népünk előtt, mert ezen a tisztánlátáson fordul meg a megértés a nemzetek között, végső eredményben a Dunamedence békéje. Nincsen értelme, hogy kitérjünk e kérdés elől, de nincsen arra sem szükség, hogy bármit is elhallgassunk vagy leplezzünk.
Népművelési munkánkban a köztudatba kell vinni, hogy a magunk megbecsülését csak úgy kívánhatjuk, ha mi is megbecsüljük a velünk élő más nemzetbelieket.
A népművelés feladata azt tanítani, hogy a szentistváni gondolat jegyében nemzetiségeink egyforma és egyenjogú testvéreink széles e hazában. Ezt az elgondolást kell ma nekünk okosan munkálni. A magunk ősi felfogása, a magunk becsületes szíve szerint kell berendeznünk ezt az országot, amely folytatása legyen annak a 900 éves tradíciónak, mely az ország más ajkú lakóinak elismeri jogát, kulturális életük, népi sajátságaik megfelelő ápolására mindaddig, amíg a kisebbségi védelem ürügye alatt államellenes, nemzetellenes törekvésekkel nem találkozunk. Nagyon fontos e téren a társadalom szerepe. Szükség van arra, hogy úgy irányítsuk a társadalom felfogását, hogy az azt keresse, ami egybekapcsol, s ne azt, ami elválaszt. Arra törekedjünk, hogy Hazánk fiai egymást megértsék és ennek fontossága közmeggyőződéssé váljék.
Ezeket a feladatokat az iskolák a leggondosabb nevelő és oktató munka mellett sem képesek egymagukban megoldani, azért az állam polgárait az iskolák elhagyása után is állandó és egységes szellemi irányítás alá kell venni, ha azt akarjuk, hogy a széles néprétegek a nemzeti munka öntudatos részesei legyenek, hogy érzésben és cselekvésben eggyé váljanak.
E feladatok megoldása, az arra nevelő munka a népművelés körébe tartozik. Ezeket a célokat máról holnapra nem lehet elérni, de e kérdések megoldhatók, ha valamennyien hozzáértéssel és egy akarattal felkészültünk reá.
Ezt a felkészülést szolgálta 1942. március hó 26–28-ig Balatonkenesén a Szkfv. Üdülőben tartott országos népművelési titkári értekezlet is, amelyen dr. Hóman Bálint v. k. miniszterrel az élén a népművelési osztályok irányítói: dr. Balassa Brunó és dr. Kósa Kálmán min. o. főnökök, dr. Bisztray Gyula és dr. Szalai Béla min. o. tanácsosok, Novágh Gyula tanügyi főtanácsos, a szkfv. népművelési bizottságának igazgatója, a visszatért területek népművelési osztályának vezetői és 60 népművelési titkár vettek részt. Idevágó, hogy megismerjük népművelésünket irányító vezetők e kérdésről vallott felfogását és jövő terveit.
Az értekezletet Novágh Gyula nyitotta meg, meleg szavakkal üdvözölvén dr. Bisztray Gyula o. tanácsost, kinek ismerjük a magyar kultúra terén kifejtett értékes munkásságát, magatar[212]tását és szellemiségét, amely az új magyar szellemiséget hirdeti és az új magyar élet feltámadásának hitét erősíti bennünk.
Utána dr. Bisztray Gyula min. o. tanácsos, az iskolánkívüli népművelési osztálynak vezetője, gondolatokban gazdag programot adott.
Beszédében megvilágította, hogy mind az iskolában, mind az iskolán kívül folyó népművelési tevékenység az egész nemzettest kulturális és szociális gondozását, tehát állandó közművelődést, végső formájában nemzetnevelést jelent, hogy a népművelés nem kötött, nem körülhatárolt fogalom, hanem rugalmasságánál fogva magábanfoglalja a „nemzetnevelés”-ben rejlő hatalmas programot. Tevékenységéből szükség szerint ki is kapcsolja az önálló, külön gondozásba jutott vagy elárvult részeket és ezek helyett új, parlagterületeket vesz gondozásba s ily módon a népművelés tartalma időről-időre változik.
Azt a kérdést fejtegette továbbá, hogy hazánkban az egyes társadalmi osztályok között megdöbbentő szakadék tátong. Magyar lelki közösségről alig beszélhetünk, pedig a magyar jövő a nemzet lelki egységének és nívóbeli kiegyenlítődésének függvénye. Ma tehát a népvűvelésnek legfőbb feladata az erkölcsi, szellemi és gazdasági élet szakadékainak megszüntetése, a választófalak lebontása s helyettük hidak verése, röviden: a nemzet lelki egységének kiépítése. Nagyobb városaink lakosságának, polgári és értelmiségi osztályunknak rendelkezésére áll mindaz, amit egy évezredes kultúra és a modern civilizáció kitermelt: templomok, iskolák, könyvtárak, múzeumok, kórházak, fürdők, sporttelepek, színházak, mozi, rádió stb. és ezzel szemben az érem másik oldala: az egymástól 20–30 km-re eső falvak és tanyák elhanyagolt szomorú világa, az istenhátamegettiség, vigasztalan sötétségek, a „magyar ugar” a magyar paraszt, Krisztus, kenyér és könyv nélkül.
A falu egészségvédelme, gazdasági felemelése, erkölcsi és jellemnevelése, nőnevelés, gyermek- és családvédelem, az írástudatlanság elleni küzdelem, mezőgazdasági szakoktatás, népkönyvtár hálózat, népművelési oktató film, népművelési rádiók teljes kiépítése kivétel nélkül mind olyan feladatok, amelyek nem tűrnek halasztást. A népművelésnek ki kell terjednie az élet mozzanatára. A gazdasági bajok mellett fel kell kutatni a lelki szegénység félelmetes zugait is.
Egész társadalmunk erkölcsi megszilárdítása, egy magyarságában öntudatosabb nemzedék kialakítása, a népművelés egyik legjelentősebb tennivalója.
Nemzetnevelésünk legfőbb időszerű feladatául jelölte meg az egységes nemzett közszellem kialakítását. A magyar életközösség megteremtése, a trianoni és a hazatért, – a gazdag és a szegény [213] magyar közötti nivellálódás önként fogja maga után vonni a magyar sorsközösség elmélyülését. Foglalkozott a falu és tanyák népének kulturális és szociális felemelése mellett az ipari és gyári munkásság, a városi polgárság és értelmiség közművelődési szükségleteivel is. Megállapította, hogy az iskolánkívüli népművelés az iskolai nevelésnek nem kiegészítő része, hanem szerves folytatása.
A népművelés kezében a legnagyobb nemzeti kincs, a nemzeti lélek. Hogyan tudjuk alakítani, hogy tudjuk formálni a nemzeti lelket, az nagy részben rajtunk múlik. Rugalmas a munkaterünk, addig mehetünk rajta, amíg képességünk, fantáziánk, ötletességünk és szervezőképességünk bírja. Annyi megoldandó sürgős feladatunk, hogy abból semmit sem hagyhatunk fiainkra és unokáinkra, nekünk jónéhány évtized munkáját kell pótolni.
A népművelés munkájában együttműködünk mindazokkal, akik hajlandók elismerni a hivatalos iskolánkívüli népművelés szervezetét, ellenőrzését és felügyeletét.
Beszédében kitért az ügyiratok kezelésére és azoknak formájára, hogy munkatöbblettől kímélje meg az adminisztrációt. Foglalkozott a népművelési előadók kiképzésével is. Kívánatosnak tartja, hogy a tanító és tanárképzésben, minden keresztény vallás teológiai főiskoláján legyen előadója a népművelésnek.
Zárószavában felkéri munkatársait, hogy szívvel, lélekkel s minden tehetségükkel szolgálják a népművelés ügyét.
A tárgysorozat további részében március 26-án:
Novágh Gyula: Szabadidőszervezet és népművelés. A Budapesti Népművelési Bizottság munkássága.
Domokos Péter Pál: Az Erdélyi Népművelési Bizottság munkássága.
Bellász János: Népművelés Kárpátalján.
Március 27-én:
Bisztray Gyula: A népművelési munka gyakorlati kérdései és eszközei előadások, tanfolyamok, népfőiskolák, népkönyvtárak, műkedvelői (előadások, népművelési oktatófilmek, diapozitív, gramofon, rádió).
Katona Géza: A vidéki népművelés szervei, eredményei és teendői.
Borbély József: A népművelési bizottságok ügyvitele és gazdasági rendje.
Hübner József: Népművelés és leventeintézmény.
dr. Szalai Béla: A visszacsatolt területek iskolánkívüli népművelésének megszervezése.
Komorowicz Béla: Népművelés a visszacsatolt Felvidéken.
Rhossoczy Rezső: Népművelés a visszacsatolt Délvidéken.
Március 28-án: [214]

[Kép 01] Lendvai Gábor Zoltán: Önarcképvázlat

Tolnay János: A Délvidéki Magyar Közművelődési Szövetség munkássága.
dr. Kósa Kálmán: Közoktatási szervezetünk és a népművelés.
dr. Balassa Brunó: Nemzetnevelés.
Az értekezleten elhangzott előadások és beszámolók kiemelték a népművelés nemzetnevelő jelentőségét s rámutattak a követendő útra s gyakorlati útmutatással is szolgáltak. Az előadások egyenkénti ismertetésére a helyszűke nem ad módot. Az értekezlet Hóman Bálint miniszter zárószavaival ért véget, aki nagyszabású előadásában ismertette a magyar kultúrpolitika feladatait. Rámutatott a művelődés erkölcsi és értelmi tartalmára, oktató és nevelő feladatára. A ma iskolájának azt a hivatását emelte ki, hogy nagy nyomatékot kell helyeznie az értelemnevelő és erkölcsnevelő feladatra, hogy a nevelés visszajusson régi jogaiba. A XIX. század iskolája elhanyagolta a nevelést és mivel nem nevelt, nem is teremthetett igazi kultúrát, mert igazi kultúra csak az erkölcsi és értelmi szempontok együttes kidomborítását jelentő neveléssel munkálható ki. Maga az ismeretközlés létrehozhat magas színvonalú civilizációt, lexikális ismerethalmazt, a nevelés azonban ennél többet jelent: hitet és meggyőződést eredményez. A népművelés feladata is ilyen összefogó feladat.
Azt a kérdést fejtegette ezután a kultuszminiszter: miért van olyan nagyon szükség arra, hogy a mi korunk újra hozzáfogjon egy világnézet formálásához. A történetíró fejével gondolkodva, korunk szellemi életének legjellemzőbb sajátosságát az egységes világszemléletes közszellem hiányában látja. A XIX. század nem tudta kialakítani a maga irányító korszellemét, azt az egyetemes nemzeti művelődési eszményt, amely akár a keresztény középkort, akár a gótikus lovagkort, vagy a reneszánszot jellemzi. Egy század óta az ellentétes eszmék és áramlatok harcát éli az emberiség minden téren. E küzdelem folyik körülöttünk és bennünk. A nemzeti kötelességeket ellenséges csoportokra bontó régi ellentétek mellett újabb ellentétek keletkeztek. A szilárd alapozású erkölcsi életszemlélet egészséges optimizmusát a kétkedés sorvasztó pesszimizmusa és a valósággal nem számoló illuzionizmus váltotta fel. Egyik félen a múlt és jelen minden értékét lekicsinylő hiperkritika és szkepszis rombol, a másik félen pedig a kritikátlan magasztalás, az alaptalan önbizalom, fantasztikumba vetett csodaváró hit aratja diadalát. A nemzeti öntudat és a népi önbizalom kialakulását beteges önhittség vagy bűnös önbecsmérlés szelleme hátráltatja. Az emberiség szörnyű értelmi zűrzavarának és érzelmi válságának sodrát mi sem kerülhettük ki. Az eszményekért való lelkesülés veszendőbe ment és a materiális világnézet észrevétlenül belopakodott a magyar lélekbe. A munkanélküli vagyonszerzés, mások legázolásával is érvényesülésre való törekvés, csu[215]pán anyagi célokért dolgozók idegemésztő lázbetegsége pusztítja a társadalom szervezetét.

[Kép 02] Lendvai Gábor Zoltán: Táj (akvarel)

Baktériumai a magyar értelmiségbe is behatoltak és véghezvitték azt a rettentő rombolást, amit a konjunkturális elhelyezkedések járványa a középosztályban a szemünk láttára végzett. A magukat szabadalmazott magyaroknak tartó emberek különbségeket tesznek úri és népi származás, törzsökösök és asszimiláltak, tőrőlmetszettek és kevertvérűek között. Ezeknek fődolog az, hogy különbség legyen magyar, magyarabb és legmagyarabb között. Ezek nem ismerik el, hogy a magyar szónak nincs fokozása: vagy magyar valaki, vagy nem. Nincs alsóbbrendű és magasabbrendű magyar. A magyarság vér és lélek, érzés és tudat, hit és cselekvés és mindez együttesen. Ezzel a magyar fajt, a magyar népet és a magyar nemzetet is meghatároztuk.
Az „Extra Hungariam” ernyesztő betegsége a magyarságot látja a világ központjának és fantasztikus szövetségek délibáb-kardjával indul harcba ennek a felfogásnak a tábora. Ki kell egyenlíteni a társadalmi rétegek között fennálló ellentéteket és a magyar művelődéspolitika legfőbb problémája nem a szervezés, az intézmények létesítése, a külső alkotás, hanem a közszellem javítására hivatott belterjes nemzetnevelő munka legyen. Tíz éve hirdeti lelke egész meggyőződésével a gyökerében megtámadott nemzeti lélek regenerációjának, az egészséges népi közszellem kialakításának, az egységes magyar erkölcsi világszemlélet kimunkálásának szükségességét, mint a művelődéspolitikai kormányzat programjának alaptételét. Céltudatos nemzetnevelés szükséges, amelyben az iskolák, a leventeintézmény, a hadsereg és az egyházak mellett nagy szerep vár a népművelő szervezetre és a szervezet keretében dolgozó derék tanítókra.
A miniszternek a magyar kultúrpolitika feladatairól tartott beszéde mély benyomást gyakorolt a népművelés munkásaira, amely beszéd olyan időben hangzott el, amikor nagy szükség van a felelősség átérzésére s ennek megfelelő cselekvésre.
Bízunk népművelésünket intéző vezetőkben, kiknek tudása és erélye legyőz minden akadályt és életre hívja a magyar nemzethez méltó népművelést és ezzel megveti biztos alapját a boldog magyar jövendőnek. [216]

Oldalszámok: 56