Települések

Martonos Település neve az ország nyelvén: Martonoš Irányítószám: 24417 Körzethívószám: +381 24 Körzet: Magyarkanizsa Ország: Szerb Köztársaság
Martonos szó régi okmányokban a XIII. századtól kezdve (1243-ban, 1257-ben, 1272-ben, 1299-ben) férfinévként gyakran előfordul. Hogy az 1093-ban említett villa Maitus Martonosra vonatkozik-e, az nem bizonyos. Községként először 1335-ben találjuk említve, amidőn a kői káptalan által augusztus 31-én végzett határjárás alkalmával, Felső-Adorján szomszédja gyanánt van felsorolva. Északnyugat felől Pusztaegyház nevű földrész és Ludas-egyház övezi. Az itt felemlített Pusztaegyház nem más, mint a mai Martonos határának nyugati részét alkotó és Ludassal határos Pucs puszta, amely Felső- és Alsó-Pucs pusztára van felosztva. Az 1355. évi felső-adorjáni, valamint az 1367. évi két Adorján határjárásában szintén említtetik Martonos, Pusztaegyház és Ludas-egyház is. A következő évekről szóló okiratokban is többször is fel van e helység sorolva. Így 1424-ben Martonos és Gyékénytó Csongrád vármegyében 1497-ben, Martonos, Adorján, Vastorok (a mai Ostorok) szintén Csanád vármegyében. 1513-ban Pestényi István de Martonos volt a krakói egyetem tanulója. Ennek apja, Martonosi Pestyéni György, az 1505. évi rákosi országgyűlésen Csongrád vármegye követe volt. Később János királynak hű és bizalmas embere lett; 1530-ban, mint a budai vár kapitánya, a várat sikeresen védte a német Roggendorf ellen. Ezután országbíró lett, 1535-ben királyi helytartónak nevezi magát; 1541-ben még élt. Budai várparancsnok korából származik az a feliratos kőtábla, melyet Gubitza Kálmán a Sziga szigeten talált 1520-ból. 1523-ban még mindíg Csongrád vármegyében szerepel. 1424-ben Martonost, mely eddig a Michalyovszkiaké volt, Zsigmond király Chaaki Miklós erdélyi vajdának adományozta. A török hódoltság kezdetén, 1552-ben, egy magyar csapat, "neves" Martonosról fényes győzelmet aratott egy török csapat fölött, a mit Tinódi Sebestyén lantos "Szeged veszedelme" cím alatt megénekelt. Martonos lakossága is elmenekűlt a török elől és a török defterek szerint csak nagyon kevés háznak maradtak vissza lakói. Így (Steltzer szerint) a szegedi nahijébe tartozó Martonoson 1554-ben csak 3 adózó ház volt, amely szám idővel kissé emelkedett, mert 1570 körűl 20, 1580-82-ben 17, és 1590-91-ben 31 adózó ház volt itt. A török hódoltság elején Martonos bizonyos Rondics Andrásé lehetett, mert 1564-ben ez tiltakozik, a leleszi káptalan előtt, Gémes Ferencz és Kamuthi Balázs ellen, hogy az ő birtokrészeit a Csongrád vármegyei Martonosban maguknak ne adományoztassák. Az 1649. évben Imbrisimovits belgrádi püspök okt. 11-én 245 egyént bérmált meg Martonoson a Szt. Mártonnak szentelt templomban. Ezidőtájt Martonosnak 730 lakosa és temploma is volt. A következő években e helység Gombkötő Jánosé. 1677 febr. 22-én Vattai Pál magyar levelet ír a martonosi bírákhoz a pucai (értsd: puszta-egyházi) puszta ügyében; március 24-én a martonosi bírák írnak magyar levelet ugyanazon ügyben Sámfalvára Basó Mihály, Heos Sámuel és társaikhoz. Az eredeti levelek Bécsben vannak az udvari kamarai levéltárban. Midőn Szegedet 1686. október 22-én a császári seregek bevették, a másfél százados török uralkodásnak e vidéken vége szakadt, de a Tiszán túl még sokáig tartotta magát, s ez ellen kellett a Tisza innenső partját megvédeni. Ez volt feladata a nehány évvel később szervezett tiszai határőrvidéknek, melynek első nyomát Martonoson is megtaláljuk, a hol e célból szerb milícia volt elhelyezve, amely egy 1688 január 25-én kelt jelentés szerint élelemhiány miatt e várost (Schlösser) el akarja hagyni. Azért a katonai kincstár részéről a martonosi őrséget 1696-ban is élelmezni kellett. De a cél biztosabb elérése végett a határőrvidéket katonailag készültek szervezni, s a szervezetbe Martonost is felvették. Martonosra 50 gyalog és 25 lovas katona volt kivetve. 1702-ben itt legalább 300 adóköteles egyén volt. Az 1690-es években történt szerb telepítéskor bizonyosan Martonos is kapott új lakosságot. A régibb magyar nép kiszorult innen, s templomukat is az új jövevények foglalták el, akiket határőri katonai szolgálatokra köteleztek. Ez időben, az 1697. évi zentai ütközet előtti napon, Zentáról egy török csapat indult Szeged felé, míg onnan Rózsa kapitány egy magyar csapattal vonúlt lefelé. A két fél Martonosnál találkozott, s a mai Budzsák nevű szőlőknél csaptak össze; a rétből jövő patakot ma is Görbe vagy Rózsa patakjának mondják. 1702-ben báró Gracich volt Martonos földesura. Martonos akkor kapta, mint katonai sánc, a helység határához az üres Horgos és Szt.-Péter pusztáknak felét is. A Rákóczi-féle hadjáratokban Martonos is sokat szenvedett 1705 és 1706-ban, amidőn kirabolták és fölgyújtották. Egy 1750 aug. 15-én kelt királyi rendelet a Tisza melletti tíz katonai sáncot, s így Martonost is, feloszlatja és a polgári hatóság alá rendeli. 1751. június 28-án pedig szabadalom-levelet ad nekik, és e helységekből a tiszai koronai kerületet alkotja meg. Martonos azóta „társaival” együtt egyenlő pecsétcímert használt, t. i. kir. korona alatt: sast s két oldalán az évszám 17-51. Ez alatt kis körben katona áll s szántóvasat tart. A körülírás ez: "Sigil. loci. coron. Martonos." Akik a katonai élet megszüntetését nem szerették, azok kir. engedélylyel a Tiszántúl, az ú. n. Bánságba vagy Oroszországba költöztek ki, ahol tovább is folytathatták a katonai életmódot. Így Martonos is 51 házzal és 80 lélekkel fogyatkozott. Az itt maradt volt katonatisztek pedig nemességet és kúriákat kaptak, így Martonoson: Egresity (Egri) János hadnagy, Gyurisity János és Eremity Zsivén zászlótartók (egyenként 60-60 holdat.) Minthogy azonban az 1751-ben adott szabadalmak csak a gör. kel. szerbeknek szólottak, a magyarokat és a más vallásúakat üldözték; sőt egy 1774 május 31-én hozott határozat alapján, az utóbbi években nagyobb számban ideköltöző magyar lakosokat még bottal is kikergették. A kölcsönös gyűlölködés napirenden volt, mígnem Mária Terézia királynő 1774 augusztus 1-én kelt második privilégiumával, a tiszai kerület római katolikus lakosságát is a szerbekkel egyenlő jogúakká teszi. II. Ferencz király eme két privilégiumot 1800 március 14-én újra megerősíti és átírja. Martonos a katonai sánc korában kapott Horgos és Szt. Péter pusztáknak felét mindenkor ellenvetés nélkül használta 1751-ig és ez évi privilégiuma alapján továbbra is 1769-ig. Ekkor azonban Zbiskó János kamarai uradalmi ügyész, jogtalanul elfoglalt terület gyanánt e két puszta felét elvette. Két év múlva, 1771-ben a kamara 15.000 frtért Kárász Miklósnak adta el e két pusztát, aki ez alkalommal még jó darab nádast is elvont a falutól. Martonos végre 1779-ben az elvont puszták miatt a kamara ellen pört indított s azt meg is nyerte. Martonos és a Kárász birtoka közötti határvillongásoknak egy újabb határjárás és Szentkirályi László nádori biztosnak az ítélete vetett véget 1834-ben. Egy 1784-es összeírás szerint Martonos határának nyugati részét Ludas mellett Felső- és Alsó-Pucs és (Felső) Ostorak puszták alkották és alkotják, régi romok maradványaival. Felső-Pucs pusztát Sztára Torinának is nevezték. 1784-ben a római katolikus magyar lakosság ismét annyira megszaporodott (500 lélekre), hogy római katolikus plebániáról és iskoláról is kellett gondoskodni. Matrikulák 1780 óta vannak itt, a plebániát pedig 1789-ben szervezték, míg a templom és pap lakása csak 1811-ben épült. A gör. kel. templom építéséről nincsenek adataink, valószínűleg az a szerb telepedés kezdetéről való, s nem lehetetlen, hogy az ősi római katolikus templomból vagy annak alapjára épült. Martonosnak volt római katolikus és görög keleti iskolája is. Az ipar is szépen virágzott Martonoson. 1827-ben kaptak céhszabadalmat a kovácsok, kerékgyártók, szabók, csizmadiák stb. Az addig mindig különleges tiszai koronai kerület az 1848. évi 9. törvénycikk értelmében megszűnt. Az 1848-49. évi mozgalmak alatt a martonosi nemzetőrség is (magyarok és szerbek egyaránt) a római sáncok között tanyázó felkelő szerbek ellen az ókéri táborba szállottak. De midőn a szerb nemzetőrök magyarellenes hangulatot kezdtek tanúsítani, a magyarok, az ókanizsai nemzetőrök segítségével, lefegyverezték őket, maguk pedig Szt.-Tamásnál is részt vettek a harcban. 1849 febr. 2-áig Martonos békében maradt. Zenta szomorú bukása után, az onnan visszavonuló fegyveres lakosság elkeseredésében Martonoson a szerb lakosokra esett és 78 embert levágott. Másnap a szerbek Török-Kanizsánál mutatkoztak, mire a martonosi magyarok is elmenekültek. Március 22-én a martonosi szőlőknél egy támadó szerb csapatot visszavertek. Erre a magyar lakosság ismét visszatért Martonosra, a szerbek pedig csak Világos után jöttek haza. 1870-ben Martonos a koronakerülettel együtt, megváltotta magát a földesúri terhek alól. A helység magyar lakossága annyira gyarapodott, hogy a szerb csakhamar kisebbségben maradt. 1860-ban 4955 lélekből 3271 volt római katolikus, 1605 gör. kel., 77 zsidó, 2 ág. hitv. Nemzetiség szerint pedig volt 3332 magyar, 1572 szerb, 12 német, 33 oláh, 6 tót. A lakóházak száma 1062 volt a községben és a pusztákon. Ezzel szemben az 1900. évi népszámlálás adatai a következők: 1257 házban 6128 lélek; ezekből anyanyelv szerint 4692 magyar, 1399 szerb, 70 német, 11 oláh; - vallás szerint 4617 róm. kat., 1472 gör. kel., 66 izr. A község határa 17.848 kataszter hold, ebből a községé 6541, a gör. kel. egyházé 125 kat. hold. A községnek magának, mint testületnek, nagyobb birtoka van. A községben van takarék- és hitelszövetkezet, szerb földművelők hitelszövetkezete, s fogyasztási szövetkezet. Van tégla- és cserépgyár s fafűrészelési ipartelep. Határához tartoznak Ostorka és Szalatornya. Horgos és Martonos között négy régi halom van, s ezekhez közel egy földvár maradványai láthatók. E földterület felső részét Vaskapunak nevezik, az alsó, vagy bácskai részt Vastoroknak. Ez a két név a hely erődített voltáról tanúskodik. Martonos határában, nyugatra van még egy Nagy- vagy Paphalom s egy Kishalom. Martonosnak van vasútja, postája és távírója. Két országos vásárt tarthat. Az I. világháborúban a Osztrák-Magyar monarchia katonájaként 165 martonosi vesztette életét 1941-ben és 1942-ben Martonoson nem történt semmilyen megtorlás a szerb lakosság ellen a magyar csapatok részéről. Voltak ugyan elvétve kényszermunkás internálások, de a háborús bűnösök listáján szereplő tíz helybéli lakos bűne többnyire vitatható. A Vörös Hadsereg 1944. október 8-án „szabadította fel” Martonost, s a fosztogatások azonnal megkezdődtek: feldúlták a katolikus plébániát, megsemmisítették az iratokat, valamint a könyvtár anyagát. A katolikus plébánossal, Werner Mihállyal együtt 23 embert tartóztatott le a helyi népfelszabadító bizottság. Voltak foglyok, akiket nem bántalmaztak, másokat viszont kegyetlenül megkínoztak. A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg XIII. rohamzászlóaljának első és második százada két napon át házkutatásokat tartott, majd kivégzett 25 magyart. Az oroszok közbelépésének köszönhető, hogy elmaradtak a még nagyobb számú kivégzések. Martonos lakosságára vonatkozó néhány számadat: 1860-ban 4955 lakosából 3332 magyar, 1572 szerb, 12 német, 33 oláh, 6 tót. 1900-ban 6128 lakosából 4692 magyar, 1399 szerb, 70 német, 11 oláh. 1991-ben 2423 lakosából 2131 magyar, 186 szerb, 30 jugoszláv, 2002-ben pedig 2183 lakosából 1897 magyar, 155 szerb, 86 cigány, 12 albán. volt.
Földrajzi koordináták:	+46° 7' északi szélesség, +20° 5' keleti hosszúság
Nagyobb térképre váltás
Fényképgaléria:	Martonos képekben Szent Mihály-kápolna régi képen A katolikus templom bejárata Katolikus templom Ortodox templom Ortodox templom Városháza Általános iskola Vasútállomás
Demográfiák (7) Intézmények (6) Rendezvények (7)

Frissítés időpontja: 2011-10-20