Települések

Tavankút Település neve az ország nyelvén: Tavankut Irányítószám: 24214 Körzet: Szabadka Ország: Szerb Köztársaság
Temerinről először egy 1332-ben összeállított pápai tizedjegyzékben olvashatunk, amely Laur. de Temeri (Temerini Lőrinc) plébános adófizetéséről tudósít. A befizetett összegből ítélve a bácsi esperesség kisebb falvai közé tartozott. 1552-ben ugyancsak egy hasonló tizedjegyzékben szerepel, de ebben feltüntették az adózó jobbágyok neveit is. A dézsmakerület 13 helysége között 21 családdal a nagyobbak közé tartozott. A török hódoltságot megelőző években készült Lázár-térkép ugyancsak feltünteti Themeri helységet, majd a hódoltság idejéből fennmaradt török defterek a titeli nahijében említik 1554-ben 5, 1570-ben 13 és 1590-ben 28 adózó házzal. 1522-ben még magyarok lakták a falut, de a korabeli török okiratok szerint 1560–61-ben már megérkeztek az első szerb telepesek. Az összeírás földpalánkkal körülvett helységként említette, ahol mintegy 19 katonai személy tartózkodott, s a helyi kenéz neve Radic Stepan volt. 1656-ban Gbelányi és Mihalek Miklóst iktatták be birtokosként. 1681-ben a lévai várbeli határőrök kapták adományul, de Gbelányi és érdektársai kimutatva, hogy e birtokaikat már régóta békében bírták, új adomány címén visszakapták és a beiktatás 1682-ben történt meg „longa manu” a füleki várban. 1722-ben Temerin már szerb település volt 183 szerb háztartással és három pravoszláv pappal: Misko, Mihajlo és Petar. A házak száma folyamatosan növekedett, így 1769-ben 208, 1773-ban 283, 1786-ban pedig 215 szerb háztartás volt. Abban az évben öt pravoszláv pap dolgozott és élt Temerinben, ebből ketten miséztek. 1745-ben egy katonai és kamarai vegyes bizottság a Szabadkáról elköltözni akaró volt szerb határőrök számára e helységnek egy részét lefoglalta, de kérdéses hogy ezek 1746 tavaszán e helyet tényleg el is foglalták. 1762-ben Temerint kamarai falunak említik. A török kiűzése után a királyi kamara volt a helység ura. Az akkori viszonyokhoz képest Bácskában a gazdagabb falvak közé tartozott, így 1773-ban az itteni 200 szerb család aránylag jobb körülmények között élt, mint a magánföldesurak falvaiban élő jobbágyok. Egy 1772-ből származó bírósági oklevél ezt írja: „30 éves az iskola”, tehát 1742-ben építették, „itt megtanulnak olvasni, írni, imádkozni és plébániai dalokat énekelni”. A magyar lakosság újratelepítése 1781-ben kezdődött, amikor is harminc család érkezett Kishegyesről és Veprődről. A németek betelepítése 1787-től indult. 1790-ben már 1250 római katolikus és 1673 ortodox vallású lakosa volt. 1793-ban vert falú, náddal fedett templomot építettek. Az 1790-es összeírás már 335 „régi parasztházról” tett említést, amelyben 1673 görögkeleti és 1250 római katolikus élt 1798-ban a királyi kamara felszámolta a kamarai uradalmakat, és ekkor Szécsen Sándor megvásárolta Temerint és Tiszaistvánfalvát a kincstártól 80.000 forinton, de a vételár felét a kincstár érdemei elismeréséül elengedte. 1789-ben ugyan ő a Temerini előnevet is megkapta a birtok után. 1799. júliusában 178 szerb család Temerinből beállt a sajkások közé s katonai szolgálatot akart vállalni. Őket 1800-ban Paska pusztára áttelepítették, ahol megalapították Gyurgyevó falut. A szerb lakosságnak a sajkáskerületbe való távozása után újabb telepeshullám érkezett. A magyarok származási helye a Jászság, Pest, Heves és Nógrád megye, illetve Bács és Békés megye is. A németek Pfalzból, a Rajna vidékéről, a Feketeerdő környékéről jöttek. Temerin 1799. októberben Széchen Sándor kérelmére mezővárossá lett és négy országos vásárt tarthatott. Ez lendületet adott a kézműipar, a mezőgazdaság és különösen az állattenyésztés fejlődésének. Céhei 1815-ben kaptak szabadalmat. A Szécsenek felépítették a barokk stílusú kastélyt, a vendégfogadót, gazdasági épületeket, magtárakat, majorságokat, továbbá a templomot (1804.), a plébániát, majd az iskolát 1804–1835 között. A lakosság lélekszáma ekkor már elérte a 6000-et. A mezőváros fejlődését az 1848-as szabadságharcban bekövetkezett pusztulása szakította meg. Az elmenekült lakosság 1850-es évek első hónapjaiban tért vissza és csak több évtized során sikerült pótolni a veszteséget. Az 1860-as években a Széchenek temerini birtokát az egyházi patronátusi joggal együtt Fernbach Antal apatini gabonakereskedő vette meg. A múlt század utolsó évtizedeiben alakult meg a Katolikus Polgári Kör, az Iparos Egyesület, a Gazdakör, majd a Temerin Torna Club. 1899 július 2.-án megnyílt az Újvidék–Temerin–Óbecse vasútvonal, s ekkor adták át a helyi vasútállomást is. Az első világháború után bekövetkezett hatalomváltás a gazdaság fejlődésében nem hozott lényegesebb változást, továbbra is a mezőgazdaság dominált a fejlett állattenyésztéssel. A lakosság nemzetiségi összetétele azonban megváltozott 1920. és 1924. között a frontharcos szerb családok letelepítésével. A fellendülés jelei az 1930–1940-es években mutatkoztak, különösen a kisipar és kereskedelem terén. Az itteni magyarság kulturális életében pedig igen élénk tevékenységet fejtettek ki az értelmiségi-, iparos és gazdaifjak, így a műkedvelő színjátszók vajdasági viszonylatban az élen voltak. 1941-ben Bácska és vele együtt Temerin ismét Magyarország része lett egészen 1944–45-ig, amikor is megérkeztek a „felszabadító” partizán egységek. A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság jelentésében egy tucatnyi magyar bűnösségét állapította meg 1941 és 1942-vel kapcsolatban. A községben 1941-ben valóban volt fegyveres összetűzés aminek halálos áldozatai is lettek és 1942-ben ezt a falut sem kerülte el a zsidóüldözés. Csorba Béla kutatásai alapján meghaladhatja 250-et, míg Cseres egyházi adatokra hivatkozva 480-at említ. Az új Jugoszlávia első 10-15 évében a központosított, adminisztratív hatalom intézkedései nyomán sikerült a romba dőlt országot talpra állítani, de az államosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a beszolgáltatás és más kényszerintézkedések megbénították az egyéni kezdeményezést, lelassították a természetes fejlődést. Helyi viszonylatban a központosított hatalom bizonyos decentralizációja adott lökést a gazdasági és társadalmi fejlődésnek. Az egyéni kezdeményezéssel létrejött kisebb üzemek képezték a magvát a gyáriparnak, így jött létre a Jávor Bútorgyár, a Gördülőcsapágy- és Tengelykapcsológyár, a Termovent Ipariszelepgyár, az Ugled Készruhagyár, fejlődött ki a kis manufakturális téglaégetőből a téglagyár. Az iparosításnak lendületet adott az ipari övezet kialakítása a hetvenes években, és a földgáz bevezetése ipari célokra 1973–1975 között, amely lehetővé tette a háztartások részére is gázfűtés bevezetését, 1989–1990-ben. A mezőgazdaság mindkét szektora, az időnkénti nehézségek ellenére is, csúcseredményeket ért el a 70-es években, köszönve a gépesítésnek és a korszerű agrotechnikának. Sertéstelepek, takarmánygyár, öntözőrendszerek épültek. Új kisipari műhelyek nyíltak, a kereskedelemben is megjelentek a magánboltok, a szolgáltatóipar is kielégítette a lakosság szükségleteit. A gazdaság fejlődésével párhuzamosan a társadalmi szolgálatok lépést tartottak a szükségletekkel és igényekkel. Az iskolahálózat két új iskolaépülettel gazdagodott. Új épületet kapott majd 150 év után a magyar nemzetiségű gyerekek általános iskolája 1973-ban, majd felépült 1975-ben a vegyes tannyelvű iskola, 1982-ben a sportcsarnok, korszerűsítették és új létesítményekkel gazdagodott az óvoda, javultak a munkafeltételek a szakirányú középiskolában. Az egészségügyi szolgáltatások irigylésre méltó színvonalat értek el szakkáderek és felszereltség tekintetében. A polgárok mindennapi szükségleteinek kielégítésére az 1956-os évek közepén megalakult helyi közösségek szolgáltak.
Demográfiák (1) Intézmények (1) Rendezvények (0)

Frissítés időpontja: 2011-06-08