Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

Desiré Central Station Festival – East/Kelet/Istok

Második nap (2011.11.27.) – Megnevezhetetlen

2011. november 27.

21.00 Kosztolányi Dezső Színház

Nagy József Regionális Kreatív Műhely (Magyarkanizsa) és Kiosk Kortárs Művészeti Platform (Belgrád): Megnevezhetetlen (80’)
Rendező: Nagy József

Előadják: Nagy József, Anne-Sophie Lancelin
Technikai vezető: Dobó László
Jelmez: Aleksandra Pešić
Rendező: Nagy József

Nagy József 1957-ben született Magyarkanizsán. A 70-es évektől Budapesten, a Kecskés András vezette Szkéné társulatnál pantomímjátékkal ismerkedett. Ezután Párizsba utazott, ahol Marcel Marceau-nál, majd Etienne Decraux-nál tanult mímet és mozgást. Ekkor találkozott a butóval, a kontakttánccal, az akrobatikával. 1987-ben mutatta be első önálló rendezését, a Pekingi kacsát. Nagy József a JEL Színház alapítója és számos rangos nemzetközi díj birtokosa. 1995-től az Orléans-i Centre Choréographique National igazgatója. 2006-ban az Avignoni Fesztivál társigazgatója. 2007-től dolgozik a magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhellyel is.

Anne-Sophie Lancelin 1985-ben született Lille-ben. Kortárstánc kurzusokat végzett a Conservatoire National de Région de Lille-ben és a Conservatoire National Supérieur de Musique et de Danse de Paris-ban. 2006-ban szerezte meg táncos-előadóművészi oklevelét. Ugyanebben az évben lett tagja a Daniel Dobbels vezette Compagnie de l’Entre-deux-nek. 2008 óta Thomas Lebrun Illico nevű társulában is táncol. 2009-ben Christine Gérard La Griffe c. szólóművét táncolta, és szerepelt Nagy József Cherry-Brandy c. előadásában is. 2010-ben Nagy Józseffel az Árny-kép c. darabot készítették.

Nagy József a produkcióban Ann-Sophie Lanceline-nel közösen egy, az intimitás által meghatározott teret alakít ki. Az intim tér két személy, egy nő és egy férfi, valamint a férfi és gyökerei: hazája, fái, vizei, népe között jön létre. Ezeket az érzéseket Nagy József a koreográfia által osztja meg velünk, de felhasználja a rajzait és a mozdulatképeit is. Az előadást Paul Celan versei inspirálták.




Frissítés időpontja: 2011-11-24